12. Családi beszámoló
London a fekete gyülekezetek városa!
Tömegével érkeznek Afrikából az emberek, letelepednek, gyülekezeteket alapítanak, s meghatározzák a szigetország kultúráját. Misszionáriusok ők, akik az evangéliumot hozzák vissza Európa nyugati felének.
Korai elődeik: Ír szerzetesek, jóval Kolumbusz előtt könnyű, marhabőrből készült hajóikon, a vikingeket megelőzve, az Atlanti-óceánt is átszelték, hogy eljussanak a még „bevetetlen" földekre. Voltak, akik konkrét céllal indultak, de olyanok is akadtak, akik kievezve a nyílt tengerre, eldobták az evezőlapátot, hogy Isten Kegyelmére bízzák sorsukat.
Korábban halva róluk kigúnyoltam volna tettüket: „micsoda barbárok, elvakultak!" Ma óvatosabb lennék az ítélettel.
Felteszem magamnak a kérdést: mennyivel ésszerűbb a legújabb korban, repülőre ülve szelni át a vizeket, hogy olyan partot érjünk, amit még sosem láttunk?
Szent Brendan „utódai": Wesley és társai nemcsak az akkor ismert egész világra, hanem a mélyben dolgozó vak bányalovakra is hatással voltak. Afrika hálás Európának, na nem a rabszolga kereskedelemért, hanem a hiteles evangéliumért. A kínai keresztényeknek már évtizedek óta elhívásuk, hogy a selyemúton visszafelé eljussanak Jeruzsálemig. Az afrikai kontinens pedig most eszmél és kölcsön kenyér gyanánt Jézussal érkezik egyelőre, Európa uszályára. Habár minap hallottam a rádióban, hogy Európai forrásokat különítettek el, hogy az öreg kontinens belseje is megtanulja szeretni a nem euróid fajtából valókat. (Persze ők nem az evangéliumra gondoltak) Ez viszont az afrikaiakat egyáltalán nem zavarja. Voltam én már Magyarországon is afrikaiak által alapított gyülekezetben...
Európa hatalmasait nem az emberi jogok érdeklik, hanem a könnyen megszerezhető olcsó munkaerő, rabszolgamunka. Mese habbal, hogy az idegenek elveszik a munkát a bennszülöttek orra elől, egy brit sosem fog a vécédeszka pereméig hajolni, hogy kitisztítsa a perem alatt mások után, pláne nem annyiért, mint egy bevándorló. 780 fontos minimálbérért megteszi ezt más is... - mondogatják.
Letelepítve az embereket, bérüket itt költik el, a kör bezárul, s a gazdaság virágzik. A celebekké nyomorodott felvilágosult ember pedig, (ha egyáltalán volt ilyen), ma démonokkal barátkozik, jótevőjévé szelídíti a terminátort, alient. Végül is a Dart Vader is rendes ember, halála után együtt ül Yodával, a kobolddal Obi van Kenobi oldalán a kollektív tudat felhőjében.
„_ Ha már a szférák erőivel összebarátkoztunk, miért ne engednénk meg nekik, hogy diktáljanak is!"
Szodoma újkori modern változatában nem az idegen, felnőtt, külföldi férfiakat kívánja a felbőszült „másság", hanem a köztünk született gyermekeinket, s teszik ezt, tehetik állami segédlettel!
Íme:
Kétezerkilenc Január huszonkilenc Déli telegráf
Felháborodott nagyszülők tiltakoznak...: unokáikat egy homoszekszuális pár adoptálja.
A nagyszülőket, saját bevallásuk szerint kényszerítették, amikor az örökbeadás mellett döntöttek. Soha nem egyeztek volna bele, ha tudják, hogy a leendő örökbefogadók homoszexuális életvitelt folytatnak.
A nagyszülők képesnek érezték magukat, hogy a saját házukban felneveljék az öt éves kisfiút és a négy éves kislányt, de a szociális osztály hajthatatlan maradt, kényszerítették őket a gyermekek átadására, mivel aggódtak a házaspár életkora és egészségi állapota miatt.
Ezek után a Nagymama és a Nagypapa, pénzt és időt nem kímélve, két évig járt bíróságról bíróságra, harcoltak unokáikért.
A menetközben összeomlóban lévő anyagi biztonság pedig kilátástalanná tette a további küzdelmet, így kényszerültek aláírni az adoptációt.
Az ötvenkilenc éves nagypapa, aki már hét saját gyermeket nevelt fel elmondta, hogy mindössze a múlthéten értesültek arról, hogy a gyermekek a nevelőszülőktől homoszexuális örökbefogadó férfiakhoz fognak kerülni, _ Ha ezt előre tudom, sosem egyezem bele az örökbefogadásba! A hivatal kijelentette, ha kritikával illetjük unokáink előtt az örökbefogadó szüleik szexuális magatartását, vagy pedig továbbra is tiltakozunk ez ellen, soha többé nem láthatjuk a gyermekeket.
Szerkesztőségünk úgy tudja, hogy ez már a második alkalom, hogy homoszexuális beállítottságú pár fogad örökbe gyermekeket.
Skóciai római Katolikus Egyház úgy véli, e lesújtó és megsemmisítő döntés, végzetes következményekkel jár majd a gyermekek fizikai és érzelmi fejlődésére. Szóvivőjük hozzátette: _ Rengeteg bizonyítékunk van arra, hogy az azonos neműek közötti kapcsolatok eredendően instabilak, és csökkentik az ilyen családokban élők várható élettartamát. A szociális osztály szándékosan figyelmen kívül hagyta ezeket, a tényeket, amelyek aláássák döntésüket és politikailag korrektnek tűnő pózolásaikat.
A Nagypapa, akit törvényes okok miatt nem nevezhetünk meg, hozzátette: Amiatt is nagyon aggódunk, hogy cikizni fogják őket az iskolában, amiért két homoszexuális „édesapjuk" van.
Nem az előítéletek miatt mondjuk, de megcáfolunk mindenkit, aki azt állítja, hogy ez az ő fejlődésüket szolgálja.
A Nagypapa szívelégtelenséggel küzd, a felesége pedig negyvenkilenc évesen cukorbetegségben szenved, és magas vérnyomásban. Mindketten azt állítják, hogy egészségi állapotuk, kontrol alatt van, stabilnak mondható. A gyermekeket részben azért vették állami gondozásba, hogy távol tartsák őket édesannyuktól, aki felépülőben lévő heroin függő.
A Gyámhatóság védve döntését, azt állítja, hogy a Nagyszülőket teljességgel bevonták a megbeszélésekbe.
A gyermek és családvédő részleg vezetője hozzátette: _ Szakmai nézetünk szerint az örökbefogadó szülők egy biztonságos, stabil és szerető környezetet fognak teremteni a gyermekek számára.
Egyébként az örökbefogadó szülők és a gyermekek kiválasztása, egymásra találása egy nagyon precíz és nagy körültekintéssel végzett, átgondolt folyamat.
Cikk vége.
Ma szalonképtelen lett ezekről nyíltan beszélni, de van még remény!: Ellenpórusként az olcsó munkaerő nyomdokvizén érkezik az evangélium. A modern evangélisták, szállásuk nem lévén, éjszakai járatokon alszanak, munkát, kenyeret koldulnak, s ha ez az életforma kissé elhúzódik, tűrnek, kivárnak.
A szomszédunk, Dániel, Nigériából érkezett, egy olyan családból ahol libériás inas leste minden lépését. Huszonhat éves és nem akar élete végéig kiszolgáltatott ember maradni, új életet kezdett.
Angliába érkezve hónapokig nem talált munkát, hétvégenként házakhoz kopogott be ebédidőben, hogy kaphasson valamit, télen, az örökzöld gyepen virrasztott, és egy szál gitárjával dicsérte Istent. Szenvedéseinek végstádiumában pedig vért hányt. Elhatározta, hogy hasznosítja az egyetlen dolgot, amihez igazán ért: gyülekezetekben zenét tanít, dicséretszolgálatokat alapít fiatalokból.
Az utcáról beterelte a srácokat a kóruspróbára, és fű helyett kottát, hangszert adott a kezükbe.
Valaki, akit még sosem látott, és azután sem fog, kifizet neki egy albérletet, kéthavi kajával tölti fel a hűtőt. Dániel Az ablakon kinézve, azt a parkot látja, ahol néhány hete egy szál gitárral kóborolt és dicsérte Istent. Kisebb hitelt vett fel, tanfolyamokba vetette magát, s ma jóval az átlag felett keres... nősülésen gondolkodik.
Mi magunk is hasonló sorsban osztozunk a feketékkel: Eszter négyórás állása „csak nyugdíjas szórakozás volt a Hilfel Strasszén: kívülről nyalogathattuk a kirakatüveget." Hetekig üres rizst ettünk, az utolsó két napban semmit.
A szabadulás Eszter születésnapján, május huszonkettedikén érkezett:
Előző hónapban a főnöke elfelejtette neki jóváírni a túlóráit, emiatt az albérletet nem tudtuk kifizetni és ti, otthon maradottak húztatok ki bennünket a csávából (Köszönjük!). Dánieltől kaptam egy kölcsön gitárt a törött gitárom helyett, egy kedves hölgy meginvitált bennünket egy most alakuló gyülekezetbe, ahol megkentek bennünket olajjal.
Egyetlenem 21-én kapta kézhez a zsebpénzéről a bérpapírt, kifizettük a kaját, mondván, még egy hónapot nincs kedvünk koplalni, és vártuk a csodát.
Eszter elhatározta, hogy felmond, és gyűjtötte a nagyfőnökkel való tárgyaláshoz az érveket, jegyzeteket csináltunk, stratégiát állítottunk fel, és beástuk magunkat az állásainkba: „nem-nem mozdulunk, ha minimálbérnél kevesebbet ajánlanak, felmondunk!"
A tárgyalás a személyes találkozó helyett telefonon jött létre, mindössze negyed óra volt: Eszter minimálbér feletti munkabért alkudott ki, feljebb lépett a ranglétrán, s már nem csak a szennyessel rohangálhat, hanem segítheti, etetheti is a betegeket. E fölött érzett boldogságunkban megvettük Andrisnak az oly régóta vágyott távirányítós autót.
A koronát a szabadulásra Isten tegnap tette fel:
Évek óta kopott hittel, kirojtosodott lélekkel lézengtem a vakulás következményeként, s olyat éltem át, amit hosszú évek óta nem.
Meghívtak a dicséretszolgálat próbájára, hogy együtt tanulhassam a zenészekkel a dalokat. Több volt ez daltanulásnál: csodálatos fekete emberekkel teljes szívből dicsértük Istent, a gyerekek körülugráltak bennünket, igazi afrikai Fiestát, szabadságot képzeljetek el, spirituálékkal, afrikai ütemérzékkel, ovációval.
Volt valami különleges abban, ahogy fehér emberként elvegyültem közöttük, megszűntem fehérnek lenni, megszűntem vaknak lenni.
Hazaérve nem tudtam lefeküdni, legszívesebben kimentem volna a szabad ég alá, és barangoltam volna a csillagos ég alatt. Újra képes vagyok dalokat tanulni, nem érzem magam kevesebbnek, nyomoréknak, hanem embernek, teljesnek, egésznek.
