Bernhardt József

14. Családi beszámoló

„Mi azonban, minthogy nappal fiai vagyunk, maradjunk józanok, felöltve magunkra a hit és a szeretet mellvértjét, és sisakként a szabadulás reménységét."
Biblia: Szent Pál Akadémia fordítása: Pál 1. tessalonikiakhoz írt levele 1: 8.

Egyszerre zúgtak fel a mamut méretű mosógépek és szárítók, hogy gyomraikból tisztán és szárazon okádják a hetven bentlakó minden nemű, rangú és állapotú kelengyéjét.
Feleségem felkapta a puhára és habosra hajtogatott törölközőket, hogy elvigye a szobákba. A mosodából kilépve Szilvia várta a folyosón.
A főnöknő erősen középkorú, kifogástalan, öreg dámaként uralkodott az intézetben. Sosem tűrt ellentmondást, ragaszkodott a beosztását megillető bókolásokhoz, külsőségekhez. Élete csúcspontjához érkezett, fáradt múltján végignézve és dekoltázsán előbuggyanó ráncait simogatva úgy érezte, kárpótolnia kell magát: egy elvesztett férjért, egy évek alatt végigmászott veszélyesen síkos ranglétráért.
„S most itt van ez a kis csitri, aki bevándorlóként többnek érzi magát!
Az elmúlt hét hónap alatt egy percre sem maradt nyugton, folytonosan az előléptetés, a magasabb fizetés után csimpaszkodik, legutóbb majdnem az adóhatóságot hozta a nyakamra!"
- Kedvesem! Miután végeztél, kitakarítanád nekem az alsó szintet is? - fordult Eszterhez.

***

Az ágyon egy idős, madárcsontú asszony küszködött a felállással. Eszter a porszívót a sarokba állítva az idős hölgyhöz sietett.
- Tudok valamiben segíteni?
- Igen drágám! Ki szeretnék menni a saját lábamon az ebédlőbe, odaadná nekem a járókeretem?
Eszter gyanútlanul az idős hölgy elé húzta az eszközt, és a kezét nyújtotta, hogy segítsen, az után ellépett, hogy mögé álljon, ha netalán elvesztené az egyensúlyát.
Néhány lépés után a néni megingott... a tehetetlen asszony lassított felvételként zuhant a földre, hanyatt dőlt és a feje ágyúdörgésként koppant a padlón.
Eszterben a pánikroham és a segíteni akarás bénította a józan gondolkodást. Felkapta a gyerekeknél alig nehezebb asszonyt, és óvatosan kerekes székébe emelte.

***

Az elmúlt hét hónap minden milliméteréért megküzdött. A mosodába vették fel ugyan, de egy olyan ígérettel, hogy a legközelebbi adandó alkalommal ápolónőnek képzik. Teltek a hónapok, s az ígéret csak nem akart beteljesülni. Az idő egyre jobban szorított, az albérletet már csak a jegygyűrű elkótyavetyélésével tudta kifizetni és a férjét segítő támogató szolgálat is lelécelt.

Pedig a dolgok már kezdtek szépen alakulni. Egy bizottság jött létre az önkormányzatnál, hogy feltárják, miben segíthetnének a családnak.
Jelen volt a család szociális munkása, Katrina, a mozgástréner; Angela a gyerekvédelmis; és olyan ígéretek, szándéknyilatkozatok hangzottak el, amelyek pontot tettek volna egy hároméves pénzügyi vesszőfutásra. Már csak a jogi osztály rábólintására vártak, hogy szentesítsék a jóakaratot.
S akkor a jogi osztály keresztülhúzva minden reményt úgy döntött, hogy a család semmire sem jogosult, hiszen nincsenek még itt tizenkét hónapja.
Mindenki lelécelt.
Eszter ezek után kutatómunkát végzett, hogy a munkahelye vajon eleget tett-e kötelezettségeinek és bejelentette-e a Belügyminisztériumnál, mint legális munkavállalót.

- Józsi, attól, amit most elmondok, valószínűleg tombolni fogsz - állt fel Eszter a telefonálás után. - A munkahelyem nem jelentett le a Home Office-nál.
- És az mit jelent? - fordultam hátra a gitározásból.
- Ha a munkahelyem nem igazolja, hogy hét hónapja náluk dolgozom, elölről kell kezdenünk az egy évet, s addig, míg nem regisztrálnak a Home Office-nál, illegálisan vagyunk az országban.
Hirtelen egy hánykolódó hajón éreztem magam: Dühöngött a vihar, alattam a hajó minden eresztékében recsegett, egyik pillanatról a másikra egy több tonnás bukóhullám szakadt a nyakamba. ...Megtörtem az elmúlt időszak nyomora és terhei alatt. A napokban kaptam a hírt, hogy orvosi peremben alulmaradtam, remény sincs a kártérítésre, sőt orvosaim oly szépen csűrték, csavarták a szakkifejezéseket, hogy egyenesen engem tettek felelőssé saját megvakulásomért.
Hirtelen nem tudtam, kit hibáztassak nyomoromért, Istenre támadtam.
- Szadista! Szadista! Szadista! - üvöltöttem. - Miért csinálod ezt velünk?! - keserűen borultam rá a gitárra.
- Eszter, visszamegyünk Magyarországra, és itt hadjuk ezt a rohadt szigetet! - letéptem magamról az inget, és földhöz vágtam.
- De Józsi, mit csinálnánk Magyarországon, még arra sincs pénzünk, hogy repülőre üljünk! - próbált józanítani Eszter.
- Kimegyek a konyhába, és csinálok egy kis sült krumplit. Keverjek be neked ketchupot majonézzel? - azzal Eszter sarkon fordult, és eltűnt a konyhában.
A hangfalon egy csippanás jelezte, hogy üzenet érkezett, csetet küldtek szkájpon. Holcsik Józsi jelentkezett a következő üzenettel: Most a héten éjszakás vagyok, nappal többnyire pihenek. Találtam egy Igét a zsoltárokban, ahol Dávid Istent kéri, hogy rendelkezzen megtartatása felől. A hetvenegyedikben van. Legyetek Áldottak, szeressétek egymást! Józsi

Kétségbeesetten kaptam a zsoltár után...
Remegő ujjakkal nyomva le a „b" betűt, a Biblia ikonjára ugrasztottam a kurzort. Enter, majd kikerestem az Ószövetséget, ráklikkeltem a Zsoltárokra, legyalogoltam a hetvenegyedikhez és hátradőltem a székben:

Hetvenegyedik Zsoltár

Te benned bízom, Uram! Ne szégyenüljek meg soha.
A te igazságod szerint ments meg és szabadíts meg engem; hajtsd hozzám füledet és tarts meg engem.
Légy sziklaváram, a hova menekülhessek szüntelen; rendelkezzél megtartásom felől, mert kőszálam és erősségem vagy te.
Én Istenem, szabadíts meg engem a gonosznak kezéből; a hamisnak és kegyetlennek markából!
Mert te vagy az én reménységem, oh Uram, Istenem, és bizodalmam gyermekségemtől fogva!

Kezem lassan a fejem fölé kúszott és könnyek csorogtak végig az arcomon.

...Reád támaszkodom születésem óta; anyámnak méhéből te vontál ki engem; rólad szól az én dicséretem szüntelen.
Mintegy csudává lettem sokaknak; de te vagy az én erős bizodalmam.
Megtelik szájam dicséreteddel, minden napon a te dicsőségeddel.
Ne vess el engem az én vénségemnek idején; mikor elfogy az én erőm, ne hagyj el engem!
Mert felőlem szólanak elleneim, és a kik életemre törnek, együtt tanácskoznak,
Mondván: Az Isten elhagyta őt! Kergessétek és fogjátok meg, mert nincs, a ki megszabadítsa.
Oh Isten, ne távozzál el tőlem! Én Istenem, siess segítségemre!
Szégyenüljenek meg és enyésszenek el életemnek ellenségei; borítsa szégyen és gyalázat azokat, a kik vesztemre törnek!
Én pedig szüntelen reménylek, és szaporítom minden te dicséretedet.
Szájam beszéli a te igazságodat, minden nap a te szabadításodat, mert számát sem tudom.
Az Úr Istennek nagy tetteivel járok; csak a te igazságodról emlékezem!
Oh Isten, gyermekségemtől tanítottál engem; és mind mostanig hirdetem a te csudadolgaidat.
Vénségemig és megőszülésemig se hagyj el engem, oh Isten, hogy hirdessem a te karodat e nemzetségnek, és minden következendőnek a te nagy tetteidet.
Hisz a te igazságod, oh Isten, felhat az égig, mert nagyságos dolgokat cselekedtél; kicsoda hasonló te hozzád, oh Isten?!
A ki sok bajt és nyomorúságot éreztettél velünk, de ismét megelevenítesz, és a föld mélységéből ismét felhozol minket.
Megsokasítod az én nagyságomat; hozzám fordulsz és megvigasztalsz engem.
Én is tisztellek téged lanttal a te hűségedért, én Istenem! Éneklek néked hárfával, oh Izraelnek szentje!
Örvendeznek az én ajakim, hogy énekelhetek néked, és lelkem is, a melyet megváltottál.
Nyelvem is minden napon hirdeti a te igazságodat, mert megszégyenültek és gyalázattal illettettek, a kik vesztemre törnek.
Szent Biblia (Károli Gáspár) 71. Zsoltár

A zsoltár végeztével a sírás és a nevetés egyszerre fojtogatott...
A család békével mártogatta és ropogtatta a sült krumplit, közben zsoltárokról beszélgettünk.
Nem sokkal lefekvés után, hírül kaptuk SMS-ben, hogy a kis gyülekezet, amiben annyira jól éreztük magunkat, financiális okok miatt megszűnt.
- Esztikém, ennek vége kell, hogy legyen egyszer - fordultam az ágyban feleségemhez. - Holnaptól három napot böjtölök, kivégezzük ezt a rohadt dögöt, feldarabolom!
- Én pedig beszélek Szilviával, hátha kaphatok igazolást és elismerik a hét hónapot.

***

- Igen, tessék!
Lenyomta a kilincset és belépett. Szilvia kezével az előtte lévő székre mutatott, és hátravetett fejjel tovább beszélt. Az asztalon iratok hevertek, eltakarták az íróasztal egész felületét, láttatva, hogy felelősség nyomja tulajdonosának vállát. A beáramló napsugár egy modern festménnyel incselkedett, elhomályosította annak színeit.
- Mondjad, kedvesem! - tette le Szilvia a kagylót, félbe szakítva Eszter töprengéseit a festményen.
- Attól tartok, a Home Office-os regisztrációm elmaradt, valahogy az ügyintézésben nem lettek továbbküldve azok a papírok, amiket kitöltöttem. Félek, hogy illegálisan vagyok az országban.
Szilvia arca alig észrevehetően megváltozott. Szemének fénye felgyúlt, szája elkeskenyedett, és fogai között szűrve a szót, suttogta: - Utánanézünk.
Kimért eleganciával az asztalon pihenő telefonhoz nyúlt és tárcsázni kezdett. A gazdasági irodával folytatott beszélgetés közben Szilvia tovább hergelte magát, s a telefont lecsapva Eszterhez fordult.
- Ifjú hölgy, te becsaptál bennünket, most derült ki, hogy hónapok óta nem jelentkeztél be a Belügyminisztériumnál, most azonnal fel kellene téged függesztenem!
- De hát épp ezért vagyok itt, hiszen már hónapokkal ezelőtt érdeklődtem, mivel nem kaptam meg a kártyámat. Az irodán mindig azt mondták, hogy ne aggódjak, minden el van intézve, minden papírt elintéztek...
- Mi soha senkit sem jelentettünk le a Home Office-nál, nem a mi dolgunk, a tiéd lett volna...! - kiabálta.
- Elnézést, de az előző munkahelyem megcsinálta...
- Engem nem érdekelnek az előző munkahelyeid, ne gyere nekem ezzel, különben is már régen meg akartam mondani, hogy trehányan, lustán végzed a munkádat, és ha nem embereled meg magad, kirúglak! Nem tehetek mást, úgy tekintek rád, mintha most érkeztél volna, s csak az menthet meg a kirúgástól, ha azonnal bejelentkezel a Home Office-nál! - tépte ki maga alól a széket és járkálni kezdett a szobában... - Na jó, tényleg az lesz a legjobb, ha a mai nappal új szerződést kötünk, visszamész szépen a mosodába és megembereled magad, rajtad tartom a szemem!
Nem Eszterhez intézte szavait, s úgy viselkedett, mintha a saját esélyeit latolgatná. ...A megbeszélés mindkét ember számára valami homályos ködbe burkolódzott, egyikőjük sem tudta, hogyan keveredett ki a szobából.

***

Eszter izzadt tenyérrel fogta meg a kerekes szék markolatát, óvatosan kitolta a nénit az ebédlőbe. Az idős asszonyért érzett aggodalom villámként lövellte fejében a gondolatokat, rémült volt, bizonytalan.
„Mi lesz, ha a néninek baja lesz, mi lesz, ha kék foltok keletkeznek rajta, vagy netalán úgy megütötte magát, hogy a medencéje is eltörött, a hatalmas koppanásra gondolni sem mert. Istenem add, hogy a néninek ne legyen semmi baja, kérlek, gyógyítsd meg, könyörgöm, vigyázz az életére!"
Kiszolgálta az asszonyt: elé tette a tányért, hozott neki narancs juicet, minden visszazökkent a normális kerékvágásba.
Közben tovább töprengett: „Nem szabadott volna hinnem neki, megmondták, hogy ezen a szinten az emberek nem teljesen beszámíthatók..., nem szabadott volna felvennem, ott kellett volna hagynom a földön, és hívnom a nővért, és egyáltalán miért is akartam segíteni neki, mit keresek én itt, amikor szobatakarításra osztottak be?"
- Képzeljétek, elestem - dicsekedett társainak az idős hölgy.

- Azt hiszem, hibát követtem el - állt Eszter a főnővér elé. - Segíteni próbáltam egy ápoltnak, és közben fenékre huppant, aztán felkaptam és betettem a tolókocsiba, hogy kitoljam az ebédlőbe.
- Látta valaki?
- Nem.
- Akkor maradjunk is ennyiben!

Hazafelé jövet Eszter többször is keresett telefonon, de nem ért el, a légköri viszonyoktól függően Angliában hol van térerő, hol nincs.
Mikorra elért, sírva szólt bele a telefonba:
- Józsi, iszonyú baj történt, segíteni próbáltam valakinek és elejtettem, földre esett, félek, hogy nagyon megütötte magát - küszködött a sírással.
- Próbálj megnyugodni, azzal nem használsz senkinek, ha te is kikészülsz!
- De mi lesz, ha meghal, hogyan éljek tovább ezzel a tudattal, a fejét is beverte!
- Nem fog meghalni, nem lesz semmi baja, egész délelőtt imádkoztam, Jézus megvédi a nénit, ne izgulj! Most pedig imádkozzunk, jó?
Megáldottuk a nénit, védelmet kértünk az egészségére és könyörögtünk az életéért.
- De mi lesz, ha mégis valami baja lesz? - sírt tovább Eszter.
- Tudod mit, hívd fel az otthont, és kérdezd meg tőlük, hogy van! Úgy látom, addig nem fogsz megnyugodni, amíg fel nem hívod őket.
- De holnap úgy is bemegyek!
- Persze addig meg egész éjszaka nem alszol és jó, ha nem bolondulsz meg reggelig. Hívd csak fel őket! Jó? Szerintem semmi baja, s aztán megnyugodhatsz.

A főnővér vette fel a telefont:
- Eddig még semmi gond, holnapra kiderül, hogy van-e rajta kék folt.
Délutánra sikerült Esztert megnyugtatnom, s a néninek sem lett a későbbiekben semmi baja.
Másnap reggel Szilvia az oktatást vezető nővérrel együtt várta Esztert a mosoda előtti társalgóban.
- Gyere csak utánam, ifjú hölgy! - az iroda felé vették az irányt.
- Ugye tudod, miről van szó?
- Tudom.
- Semmi dolgod nem lett volna az ápolttal, téged takarítani küldtelek arra a szintre. Másodszor, ott kellett volna hagynod a földön és azonnal riasztani az ügyeletes nővért! Hogyan magyarázzam meg a hozzátartozóknak, ha az ápoltnak valami baja lesz? Ez már ebben a hónapban a harmadik eset, hogy valaki elesett, milyen híre lesz így az intézetnek?! Most téged azonnal fel kellene jelentenem és elbocsátanom, ez már a második eset, hogy panasz van rád. Valaki jelentette, hogy a betegek gyógyszerezése körül matattál és rendezgetted azokat! Most mit csináljak veled?!
- Nem nyúltam a betegek gyógyszereléséhez, azt sem tudom, hogy néznek ki azok a jegyzőkönyvek - jegyezte meg bátortalanul Eszter.
- Többet közelébe sem mehetsz annak a szintnek, még a lifttel sem, lépcsőn kell megkerülnöd! Veszélyt jelentesz a betegekre. Most nem jelentelek fel, de ez volt az utolsó húzásod, a mosodában maradsz és az ápolói képzésedet is felfüggesztem, többet nem mehetsz az ápoltak közelébe!
- Azért érdeklődhetek a néni állapota felől, meglátogathatom?
- Meg ne próbáld!

Este lefekvés előtt szóba került a dolog:
- Van elképzelésed, miért rágott be rád Szilvia?
- Sejtéseim vannak csak... Sokat ugráltam az elmúlt időben, mert feljebb akartam lépni a mosodából.
- Nem akkor akadt ki rád, mikor az irodában kijelentetted, hogy nem akarsz illegálisan dolgozni?
- De lehet, s az is biztos, hogy nem nézték jó szemmel, hogy én mosodás létemre ápolónak akartam felkapaszkodni.
- Emlékszel ?_ világosodott meg egyszerre előttem az egész. - Ott volt az az eset, amikor már ugyan engedélyt kaptál Szilviától a továbbképzésre, de mégis kizavartak az oktatásról. Érdekes, hogy már csak az utolsó vizsgád lett volna hátra, de az oktatást vezető nővér sosem ért rá, hogy levizsgáztasson. Téged tudatosan a mosodában akarnak tartani, és eszük ágában sincs megengedni, hogy onnan kitörj. Ráadásul igen kellemetlen helyzetbe hoztad Szilviát, mikor a Home Ofice-os regisztrációt próbáltad forszírozni. Jól jött nekik, hogy hibáztál, kapva kaptak az alkalmon, hogy visszanyomjanak a levesbe, senki sem csinálná nekik a mosodát havi háromszáz fontért.
- Komolyan el kell gondolkodnom, hogy a helyemen vagyok e.
- Szerintem pedig nem vagy a helyeden, Isten nem akarja, hogy továbbra is ezt csináld!
- Figyelj csak! - virult fel Eszter. - Bezárult az összes kapu: nem kapsz többet támogatást a közlekedéshez, kiderítették, hogy a családunknak semmi sem jár, a munkahelyem visszanyomott bennünket a levesbe, pedig tudják, hogy háromszáz fontból nem élünk meg. Meg fogod látni Józsi, valami nagy csoda sorozat fog megindulni, Isten nagyon meg akar áldani bennünket!

Hajnalban a bibliát böngésztem, nem tudtam, mit olvassak „talán a leveleket, azokat úgyis régen olvastam" - morfondíroztam.
Az 1 tessaloniki levélen ált meg az ujjam, nem emlékeztem, miről szól a levél, és az új fordításban még sosem olvastam.
A következő sorokon akadt meg a „fülem":
„Arra azonban buzdítunk titeket, testvéreink, hogy egyre inkább bővelkedjetek, és becsületbeli kérdésnek tartsátok, hogy nyugodt életet éljetek, saját dolgaitokat végezzétek el, tulajdon kezetekkel dolgozva, amint meghagytuk nektek, azért, hogy a kívülállók előtt tiszteletre méltó legyen az életviteletek, és hogy semmiben se lássatok hiányt."

Megdöbbentem, hisz felfedeztem, hogy mindeddig hazudtam magamnak.
Elhitettem magammal, hogy nem érdemlem meg a bővölködést, a pénzt, s hogy egész életemben a létminimumon kell élnem.
Napokig hordoztam magamban a versszak első sorait: „buzdítunk benneteket". Lassacskán elhittem és várni kezdtem a bővölködést, mire az egyik napon értesítést kaptunk, hogy jogosultak lettünk az angliai fogyatékossági támogatásra.
A levél kézhezvétele után szédültünk a boldogságtól, dicsértük Istent... „Végre nem kell nyomorogni, vége a rizsböjtnek, kicsit kiengedhetünk!"
Egy örömsasszé fordultával Eszter megkérdezte:
- Most, hogy visszamenőleg négy hónapot is kifizettek, ki fogom fizetni Istennek az elmaradt tizedeinket!
Az agyam azonnal ledobta az ékszíjat!
- Tudod, mennyi tartozásunk van, tartozunk fűnek-fának és mikrót is kell vennünk, mert még egy ételt sem tudok megmelegíteni magamnak! - kámpicsorodtam el.
- Szépen beosztunk mindent, felhívjuk az embereket és megbeszéljük velük, hogy hogyan lehet ütemezni a tartozásainkat, hátha támad egy kis rés. Én ki szeretném fizetni az összes elmaradt tizedet, mert érzem, nincs rajtunk áldás, valahol lukas a pénztárcánk.
- Jó-jó, én sem azt mondtam, hogy nem akarom kifizetni, hanem nem egyszerre. Tudod, megbeszéltük, hogy ha lesz rendes jövedelmünk, minden hónapban beadjuk a tizedet és a tartozást pedig a tized tizedével törlesztjük.
- Nem érted, Józsi!? Ez egy hatalmas szellemi teher az anyagi életünkben, meddig akarod még magad után vonszolni?! Nem lenne sokkal egyszerűbb kifizetni és letudni az egészet és utána szárnyalni anyagilag, Isten a Bibliában azt mondja, hogy próbáljuk meg őt, nem fogja-e az ég minden áldását ránk árasztani.
- Miért pont a mi kis tizedünkre lenne szüksége Istennek, a törlesztéssel egyetértek, de az egyszeri kifizetéssel nem!
Az agyam felforrt, felkaptam a törölközőmet és elmentem fürödni, hogy kiáztassam magam.
Kádsikálás közben a gondolataim elterelődtek, s kicsit megnyugodtam, tudtam jól, vesztésre állok. Ha egyszer Eszti valamit a fejébe vesz, akkor nincs menekvés.
- Istenem, mit csináljak, Eszti a fejébe vette, hogy egyszerre kifizeti az ötszáz fontot, én ezzel nem értek egyet, hiszen már jóval előbb megbeszéltük, hogy apránként törlesztünk. Szerinted mi lenne a helyes, annyira mérges vagyok Eszterre, majd szétrobban a fejem, mindig ő diktál, mindig ő mondja meg, mi legyen a pénzel, már jegyes korunkban ki akarta tépni a kezemből a pénzügyi irányítást valami oktalan gyermekkori fóbia miatt.
- Józsi, hidd el, megértelek, de gondold végig, nem miattam, hanem Eszter miatt: Nem lenne e sokkal jobb, ha lelkiismeret-furdalás nélkül tudna anyagilag szárnyalni, sok minden az ő vállán van, s ha ez is terheli, megnyomorodhat a reménysége, úgy érzi, hiába dolgozik, ha ezt most azonnal nem rendezi , akkor az egész munkája, küszködése csak szélmalom harc. Ne én miattam, hanem Eszter lelki békéje miatt egy füst alatt kell ezt lerendezni.
Éreztem, igaza van Istennek, átéreztem Eszter lelki állapotát és döntöttem.
- Köszönöm, Istenem, hogy szoltál hozzám, így fogom csinálni, szeretem a feleségem, és nem akarom tönkretenni...Köszönöm!
Eszter azt javasolta, hogy adjuk a pénzt a most megszűnő gyülekezet pásztorának, hátha feléled újra a helyi munka.
A kis gyülekezet továbbra sem indult újra, így Rose autójába ülve végigvágtunk az egész városon és elmentünk a nagyobb gyülekezetbe.
De mikor visszafelé az út a híres londoni dugók miatt három órás volt, és közben a fiamnak is pisilnie kellett az autóban, megelégeltem a dolgot.
Azon a híres neves londoni központon, ahol a világsztárok és a milliomosék laknak, cirka két órát töltöttünk el, az út rendkívül szűk volt, megállni nem lehetett, a fiam pedig egyre jobban nyafogott és fészkelődött.
- Most mit csináljunk, nincs itt valahol valami flakon?
- Egy fia flakon sincs, szerinted honnan szerezzünk most egy flakont?
Viccesen megjegyeztem, hogy tekerjük le az ablakot és intézzük el úgy a dolgot. Az öttagú társaság fele felnevetett, a másik fele pedig rögtön azzal riogatott, hogy a királyi negyedben még azért is büntetnek, ha valaki a járdára köp.
- Nem lehetne, hogy a dobozos 7Up-ba pisiljen - vetettem fel az ötletet.
- Nem jó, éles a széle, mi van akkor, ha a zötyögő kocsiban esetleg megsérül az a kis szerszám!
- Nem gond, majd összekombináljuk a forgalmi szituációval azt a pisilést, majd ha megállunk egy piros lámpánál, startolunk, és kicsit bent ragadunk a zöldben... mit szóltok hozzá?
Kiittam a maradék üdítőt és átadtam Eszternek a fémdobozt.
Jött a piros, megálltunk, gatya le, fütyi be és indult a vekker. A doboz színültig telt, a „tankolást" egy Forma-1-es csapat gyorsaságával, még a pirosban elvégeztük, és a kezembe került a színültig telt doboz.
Az ujjamat a lukra illesztettem és megkönnyebbülten zötyögtünk tovább a dugóban.
A három órás kaland végeztével úgy hámoztuk ki magunkat az autóból, mintha egy Trabantban utaztunk volna legalább húszan.

***

Vártunk, az életünk várakozással telt. Ettük a főtt rizst, nyammogtuk a sült krumplit és vártunk.

Két héttel később levél érkezett, hogy a lakhatási támogatást is folyósítani szeretnék, ha elfogadjuk, és nem jelent nekünk problémát. Kérték, viseljük el, hogy visszamenőleg négy havi elmaradással kopogtatnak majd a bankszámlánkon.
No comment: Istennek igaza volt!
Eszter az e-mailjeit olvasgatva egy levél alján hirdetésre lett figyelmes. Egy képző cég hirdetett tanfolyamot az informatikában.
Asszonykám felhívta őket és megállapodtak, hogy a hatezer fontos képzési díjat kezdetben száz fontosával törleszti, amíg az első vizsgáit le nem teszi, és új állást nem talál az informatikában.
A képzés két éves, a vizsgák külön is megállják a helyüket, bizonyítványt adnak, a végső cél pedig, hogy Eszter informatikai rendszermérnök lehessen.

Egy végtelenül kedves önkéntes segítő akadt az utunkba. Két éve jött Franciaországból, egy kukkot sem tudott angolul, most pedig folyékonyan és választékosan társalog. Megkérdeztük, hogyan csinálta.
- Nagyon egyszerűen, elmentem a közeli főiskolára és beiratkoztam egy nyelvtanfolyamra. Szeptember harmadikán van a beiratkozás és az EUs állampolgároknak harmad áron hirdetik a tanfolyamot.
Másnap felhívtuk az iskolát és időpontot egyeztettünk.
A boldogságunkba üröm is vegyült: féltünk, Andris iskolakezdésétől, (ugyanis Benvinda, Andris segítőtanára, akit azért kapott, mert megvert két tanárt és elintézett három gyereket a nyelvtudás hiányában fellépő frusztráltság miatt), elmegy, és nem kísérheti tovább Andrist.
- Mi lesz a gyerekkel?! - nem tudtuk.

Eszter hazafelé sétálgatott a munkából, s az őszi szélben egy szórólap heveredett a lábai elé.
A Healing School, Chris pásztor angliai gyülekezete hirdette csarnokavatóját tőlünk négy buszmegállóra.
Elmentünk, ott voltunk, végigsírtuk az istentiszteletet és csatlakoztunk a gyülekezethez.
A következő héten váratlanul meglátogatott bennünket a gyülekezetből egy fiatal házaspár, őszintén barátkozni akartak velünk.
Omar (ejtsd: Auma) a férj, a dicséretben szolgál és dzsesszgitáros, és elhatározta, hogy szolgálatból gitártanárommá lesz.
Nem bírtam rakoncátlan könnyeimmel, kiszöktek.
Évek óta imádkozom egy gitártanárért, aki megtanít improvizálni, skálákat tanít nekem és megmutatja, hogyan tehetem magamévá a dallamok világát.

Andris iskolai beiratkozása után Eszter felhívott: - Van egy rossz hírem, meg egy jó, melyikkel kezdjem?
- Kezdd a rosszal!
- Hétfőn lesz Andris első napja és ott kell lennem, reggel négykor kell elindulnom otthonról, dolgozom két órát, hazamegyek, beviszem Andrist az iskolába, vele töltök egy fél órát és visszamegyek dolgozni.
- Most mondd a jót!
- Benvinda marad és tovább kíséri Andrist!
No comment!
Hétfőn Eszter hajnalban bement dolgozni, hazajött, elvitte a gyereket és visszament a mosodába.
Szilvia döbbenten figyelte Esztert:
- Egyszer itt vagy, egyszer meg ott, röpködsz a városban, ellátod a gyereket és viszed a mosodát?!
Eszter respektje visszaállt, továbbá Szilvia beleegyezett, hogy csak heti két napot dolgozzon, hogy ideje legyen a tanulásra és a családra, őszintén drukkol, hogy Eszti magasabb kvalitású munkát találhasson.