Bernhardt József

16. Családi beszámoló

A dicséret közepére értünk a Wembley stadionba. Felkaptattunk egy a BS-éhez hasonló kakasülőre és vártam. Vártam, hogy felolvadjanak bennem a jégcsapok, lehiggadjak a gyűlöletből és hogy kiheverjem azt a 200 méter gyaloglást, amit a buszmegállótól idáig megtettem.
Kértem Esztert, hogy szakadatlanul tolmácsoljon, ne törődjön vele, milyen pofákat vágok, milyen testhelyzetben ülök a székemen, csak tolmácsoljon...

A dicséret után emberek beszéltek élettörténeteikről:
Egy hölgy, aki csodával határosan került a főiskolára, kedves lett mindenki előtt, és az intézményben több százan tértek már meg a bizonyságtevéseire.
Beszélt egy fiatalember, aki munkát talált, és munkába állásának első hetében fizetésemelést kapott, épp annyit, amennyit az Úr előzőleg a szívére helyezett.
Egy fiatal lány következett, akinek a testvére két napra eltűnt, és a pásztor az utolsó egy órában kijelentést mondott a lánynak, hogy Isten angyalai megkeresik a testvérét, ne féljen. Az addig nem működő mobiltelefon kicsörgött s a két napig amnéziában szenvedő lány beleszólt.
Egy hatvan egy éves, ősz hajú, fehér idős asszony lépett a színpadra. Az előző Excel csarnokbeli összejövetelen tért meg és gyógyult meg torokrákból. Ma negyven fős gyülekezete van Norwichben és börtönmisszióba jár, Kínába készül misszionáriusnak.
Egy volt muzulmán hölgy elmesélte, hogy többször hívták már a catfordi gyülekezetbe, ahova mi is járunk, de azt mondta, hogy addig nem megy, amíg Isten valami nagy bizonyságot nem mutat neki.
A gyülekezetben jól érezte magát, tetszett neki a dicséret, elhatározta, jön máskor is. A legközelebbi alkalmon látta, hogy az emberek nagy füzetekkel érkeznek, és rendületlenül jegyzetelnek. Elhatározta, hogy vesz egy nagy füzetet és telejegyzeteli.
Rájött, hogy amíg ő muzulmánként gondolkozik, sosem fog meggyógyulni. Közben a korházból folyamatosan keresték, hogy mikor megy már kemoterápiára.
Egyre inkább nem volt kedve hozzá, még gyerekeket akart és tudta jól, a kemoterápia kiírt belőle minden életet.
Felhívta a telefonszolgáltatóját, új telefonszámot kért, hogy az orvosok ne tudják elérni, a munkahelyi számát is kinyomozták, később már ott is keresték. Levelet kapott, hogy nem akar-e a kemoterápián átesettek clubjához tartozni, igaz, néhányan meghaltak, de többen túlélték, és most élnek.
Hát nem akart!
Egyik istentiszteleten videót vetítettek Chris pásztor dél-afrikai szolgálatáról, az asszony a felszólításra a hasára tette a kezét és meggyógyult. A testvérek folyamatosan buzdították, hogy menjen vissza a korházba, de nem akart.
- Én oda többet be nem teszem a lábam!
A nagy unszolásra elment.
Kétszer is megvizsgálták, a daganatot nem találták, és azt mondták a hölgynek, hogy feküdjön csak be, mert a daganatok néha el szoktak bújni.
- Nem bujkált ez sehova, hanem elmúlt, és egy percig sem maradok tovább! - Összepakolt, és elhagyta a korházat.
Mikor a catfordi pásztor imádkozott érte, hogy megáldja, prófétált: gyógyító kenet van rajtad, rajtad keresztül Isten másokat is meggyógyít.
Az egyik alkalommal, azt nem értettem, milyen körülmények között, a hölgy imádkozott egy műtét előtt álló rákos betegért, a kezében iszonyatos forróságot érzett, és a hölgy meggyógyult.
Másnap a daganateltávolító műtéten nem találtak a testében daganatot, az orvosok összevarrták a feltárt beteget és szemöldöküket a homlokukra húzogatva hazamentek.

Chris pásztor a nyelv hatalmáról tanított.
Beszélt a gyerekekbe kódolt szülői beszédről, elmesélte, hogy öt napig volt összezárva egy elmebeteg férfival, akinek egyfolytában csak Istenről beszélt. A férfi az első napokon csak őrjöngött, fel alá szaladgált, de a harmadik napon leült, s bár az orrát piszkálta és a taknyát ette, de figyelt rá. Öt nappal később a férfi egészségesen hagyta el a szobát és ma is dolgozik, családban él.
Elmondta, hogy nem azért járunk gyülekezetbe, mert ez jó érzéseket kelt, hanem azért, mert a kollektív kenet így működik. Elmesélte, hogy az oroszlánok még egy elefántot is el tudnak intézni, ha különválasztják a csordától: rárohannak, zaklatják és a föld is belerendül, mikor a hatalmas állatot végül ledöntik a lábáról. Lehetsz elmédben, lelkedben akár erős is, mint egy elefánt, de ha az ördög leválaszt a csordáról előbb-utóbb véged!
Beszélt arról, hogy a nyelv képes a biológiai természetes gyógyulást is megállítani, vagy épp beindítani.
Elhatároztam, hogy istentisztelet végeztével más ember leszek, de mikor vége lett az alkalomnak, újból elkapott a frusztráltság:
- Nem bírom tovább, kikészülök! - ordítottam Eszternek és a karomba haraptam tiszta erőmből a pulóveren keresztül.
- Hogy lehet, hogy itt mindenki vigyorog és hallelujázik, én meg itt vagyok vakon - toltam magam elől félre az embereket a csarnokból kifelé.
- Én éhes vagyok - szólt Eszter. - Nem állhatunk órákig kint a csarnok előtt éhesen, keressünk egy hamburgerest, vagy egy pizzériát, és ebédeljünk meg.
Szavaira a gőz kezdte elhagyni az agyamat. Kijózanodtam, elmentünk egy pizzériába.
Ebéd közben megbeszéltük, hogy nekem igazából a félelemmel van bajom, s azért beszélek ocsmányságokat a számmal, mert rettegek.
- Figyelj, Józsi - szólalt meg Eszter. - Isten meggyőzött bennünket, hogy befizessük a tizedet, és látod, milyen egyszerű, működik, ez éppúgy engedelmesség kérdése, mint a tizedfizetés. ... A Bibliában sokkal többször és hangsúlyosabban szerepel, hogy ne félj, ez is csak engedelmesség kérdése, ahogy a tizedfizetés. Ne félj, és kész! Döntsd el magadban és Isten megáld. Hát látod, hogy az engedelmességünkre hogy válaszolt Isten, és mennyire megáldott, képzeld csak el, milyen csodák fognak történni, ha eldöntöd, hogy nem félsz, gyűlölöd a félelmet, ellenállsz neki, mint a bűnnek, és legyőzöd!
Eszter szavai nyomán világosság tört a szívembe és éreztem, meg van a megoldás. Rettenetes hálás voltam Eszterért, megfogtam a kezét és jól összepuszilgattam.
- Köszönöm, most már érzem, menni fog, győzni fogok!!
Hazafelé a buszon véletlenül egy ember kezére ültem, és nagyon szégyelltem magam, mert az ember jajgatott és sokáig füstölgött és motyogott maga elé, végül leszállt a buszról. Újból kikészültem, és kikeltem magamból: Micsoda rohadt dolog ez a vakság! - kétségbeesetten füstölögtem, rettenetesen szégyelltem magam.

Ma reggel fölkeltem, fájt a térdem és szúrt a mellkasom.
Isten szólt hozzám: Ha nem változtatsz a beszédeden, kikészülsz, megbetegszel! - kaptam a figyelmeztetést.
S most itt ülök, leírtam ezt az egészet, és elmúlt a szívszúrásom, és nem fáj már a térdem.