Bernhardt József

17. Családi beszámoló

Sok-sok mindenféle történt velünk, mégsem írnék le most mindent, hanem kiemelem a számunkra legfontosabbat.
Írtam már a fiamról, elmeséltem, hogy miféle konfliktusai, problémái vannak az iskolában, s most arról kell beszámolnom, hogy az elmúlt hét hónap alatt nem történt lényegi változás.
Andris verte az osztálytársait, rugdosta tanárait.
Vajon miért...?! - őrjöngtem fájdalmamban. - Más gyerekek miért tudnak rendesen viselkedni, az én fiam pedig miért öntörvényű? - tettem fel magamnak a kérdést.
Aztán Murphy gyermekekről szóló könyvében ezt olvastam: „A korai cinizmus a gyermek lázadása a felnőtt lázadása ellen."
Mellbevágott.
Tudtam magamról, hogy csak akkor keresem Istent igazán, ha bajban vagyok, és régi tézis a családunkban, hogy nekünk mindig bajban kellett lennünk, hogy biztonságban lehessünk. Ez vajon egyetemes törvény, vagy szimplán a mi hülyeségünk következménye?
Megfigyelve magamat, arra a következtetésre jutottam, hogy amikor bajban vagyok, hozzácsapódom Istenhez, kapaszkodom belé és egy édesnyomor egyvelegében élek. Rettegem a bajtól, és megelégedett boldog vagyok Isten jelenlétében. Amikor könnyebbednek dolgaim, az agyam és a szívem mintha bódult állapotba kerülne, tökéletesen elfelejtkezem az imádkozásról, a Bibliaolvasásról, a közösség ápolásáról.
Hónapok óta tanulmányozom ezt magamon.
Segített Anglia is: Itt nem lacafacáznak, szabályok vannak, törvények, korlátok és bármilyen hajmeresztő, az emberek szeretik is ezt a túlszabályozott, korlátokkal agyontűzdelt életet.

A minap történt:
Az egyik barátomat azért rúgták ki a munkahelyéről, mert a dugó miatt a busza egy órát vesztegelt. A főnökeit egyáltalán nem érdekelte, hogy milyen és mekkora dugó volt, egyszerűen kirúgták, hogy a lába sem érte a földet.
Egy másik alkalommal és helyzetben a következő történt, sajnos engem is érintve.
Ugyanennek a srácnak az anyukáját megkértük, hogy vizuálisan tolmácsoljon nekem a főiskolán, angol tanuláshoz.
Az első napon Klára kijelentette, hogy őt a tanár hagyja békén, ő nem azért van ott, hogy tanuljon, hanem azért, hogy engem segítsen.
Finoman a tudtára hoztam, hogy nekem ez így nagyon kellemetlen, és rosszul is adja ki magát, hogy leugatja az angoltanárt.
A főiskola kurtán furcsán kidobta.

Hogy is van a fiammal?:
Az iskola kijelentette, hogy ha a fiam még egyszer egy ujjal is hozzáér akár csak egyetlen tanárhoz is, azonnal röpül, mehet az itt javítónak számító speciális iskolába.
A rémülettől magunkhoz kaptunk. Atya világ, ha nem teszünk valamit, a gyerek élete tönkre megy!!
Mindent megvontunk: számítógépet, rajzfilmet és testileg is leápoltam. Addig nem is vettük észre, hogy mennyire el van kanászodva, és milyen embert nevelünk a kölkünkből. Aki szó szerint leugatja a tanárait, kioktatja, ugráltatja a szüleit és arra a felszólításomra, hogy gyere ide, valami különös felhanggal a következőt válaszolja: - Miééért..?!
Ennek véget vetettünk, új időszámítást vezettünk be. A gyerek legkisebb pofátlanságára fül-, pajeszhúzás, nagyobb kihágásnál tockos, súlyosabb esetben Andris itthon marad az iskolából, nehogy az intézmény látleletet vehessen a gyerekről.
Angliában mi a szokás? Nem érdekel!
Különben utána jártunk. Az angol főherceg ezen nyilatkozatára bukkantunk az új gyermekvédelmi törvény bevezetésekor: Törvény ide vagy oda, nem akadályoz meg semmiféle paragrafus, hogy elfenekeljem az ifjú hercegeket!
A Bibliához ültem és vacilláltam.
Isten a következőket kérdezte, illetve mondta nekem: Az utóbbi napokban valami kétes tartalmú könyvet olvastál, nem akartál Bibliát olvasni, s most, hogy lényegében téged is kirúgtak a főiskoláról, talán nem kellene vacillálni. Olvasod-e tovább a könyvedet, dacolva velem, vagy pedig esetleg kíváncsi vagy az én véleményemre, és nekiállsz Bibliát olvasni? Ha szolgálsz nekem, én is szolgálok feléd, és visszahelyezlek a főiskolára, hagyd abba ezt a szétfolyó, sehova sem vezető hozzáállást! Vannak emberek, akik egész életükben hűségesek az elveikhez, egy eszményhez, s te keresztény létedre úgy viselkedsz, mint egy sunyi zsebtolvaj, ha kell, egyenesen jársz, de ha az érdekeid úgy kívánják, inkorrekt vagy, zsebelsz, csencselsz az igazsággal. Légy egyenes ember!
Nekiültem bibliát olvasni:

Sámuel könyve

Megfogott Anna élettörténete:
Nyomorúságos, elnyomott helyzetben volt, bosszantották, megalázták, lényegében próba alatt volt az élete. A gyerekáldás nem úgy hullott az ölébe, megszenvedett érte. Kész volt a fiút istennek ajánlani. „Csak legyen már! Nem tartom meg magamnak, Istenem, bármit csinálhatsz vele, csak legyen már, szülessen meg!..."
Átélt egy nagyobb nyomorúságot, nem jött könnyen a gyerek, és ez alapot teremtett arra, hogy kirobbanjon Annából egy ilyen felajánlás. Ami azt jelentette, hogy a gyereke nem az övé, három éves korában önként átadja, évenként csak egyszer látja. Számomra lefordítva ez a következőt jelenti:
Nem a magam kénye-kedvére nevelem a fiamat, és kész vagyok nem csak magamnak, hanem a gyereknek is fájdalmat, fájdalmas élethelyzeteket teremteni az igazság miatt.
Engedjétek meg, hogy címet adjak Anna imájának és idecitáljam.

„Mert nem az erő teszi hatalmassá az embert."

Az ötlött fel bennem, hogy ezen ige alapján nem engedhetem meg magamnak, hogy alul értékeljem magam a testi fogyatékosságaim következtében.
Mert nem a testi erő, képességek tesznek alkalmassá a családfői feladataim elvégzésére, hanem Isten kegyelme. Lehetek én testileg akármilyen gyenge, de ha Jézussal járok, akkor tekintélyt, hatalmat ad és kötelezettséggel ruház fel, hogy a családomat irányítsam, az összes felelősséggel együtt.

Éli a fiait nem nagyon szomorítgatta, elkényeztetett, élvhajhász kölköket nevelt belőlük, mindent megkaptak.
Nem szorította Éli a fiait isten szolgálatára, ahogy Elkána és Anna tették.
Sokszor szövegeltem én Andrisnak:
- Drága fiam, nem lesz ez így jó, csúnya dolog, amit csinálsz -, néha még a fenekére is ütöttem, de nem az igazság érdekében, hanem azért, hogy ne idegesítsen tovább.
Mondván:
- Épp eleget szenvedett már ez a gyerek, kárpótolni kell, amiért egy vak és mozgássérült apja van, engedni kell, hogy kifejlődhessen a személyisége, nem lehet őt az emberi szabadságában korlátozni!
Nem vettem észre, amit a minap épp a fürdőkádban fekve fogalmaztam meg Eszternek:
- A gyerek nem kicsike felnőtt, hanem gyerek. Nincsenek olyan jogai, mint egy felnőttnek. Korlátozottan alkothat véleményt, korlátozott a választási joga, lényegében gyámság alatt van, mi vagyunk felelősek a viselkedéséért.
Egy fegyelmezett életet élő ember képes csak másoknak is irányt mutatni.
Nagyon nagy a kontraszt az Éli fiúk és Sámuel között. Sámuel súlyos korlátok között nőtt fel: évente egyszer látta az anyját, nem kényeztették, és sokszor magányos is lehetett. Nekem úgy tűnik, hogy Éli házában ő nem próféta várományos volt, hanem kisszolga, hozd ide, tedd oda gyerek. Nem nagyon oktatták, hogy édes fiam, Isten szólni is szokott ám, és ha meghallod a hangját, kijelentés várható.
A gyerek alázatban volt tartva. Élinek úgy ugrott, mint egy kis apród, eszébe se jutott hogy ő próféta is lehetne.
Ellentétben az Éli fiúkkal. Ők papokként szolgáltak, magas hivatalt töltöttek be és feltehetően gyerekkoruktól kezdve úgy nevelték őket, hogy: - Édes fiam, te fontos ember vagy, nagy hivatást töltesz majd be!
Úgy látszik, Sámuelnek többet használt a ridegtartás, mint a fiuknak a kényeztetés.
Elkána és Anna a nemzeti felemelkedésnek szült, nevelt gyermeket, Éli pedig a gyenge apai szereplésével nemzeti tragédiát okozott.
Sámuel Isten Igéjére szorított élete tette lehetővé a nemzet felemelkedését.