Irodalmi sarok
ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Irodalmi sarok ( A vakok és gyengénlátók alkotásaiból )

Menü

Bernhardt József


18. Családi beszámoló



Szervusztok, Kedves Barátaink!

Sok ideje nem írtam már, elbújtunk, mint Erzsébet, mikor Keresztelő Jánossal volt várandós... kérlek, bocsássatok meg nekünk!
Az elmúlt időben sok-sok próbán mentünk keresztül, barangoltunk hegyen-völgyön.
Szégyelltem megírni, hogy bajba, vízbe, néha tűzbe kerültünk. Nem jó reklám, hogy a Bernhardték már megint bajban vannak... Így hát nem írtam.
Most sem magamtól teszem - bár kint vagyunk a vízből -, hanem a pásztorom utasítására.
- Írnod kell, hogy tudjanak rólad, hogy lássák, és dicsérjék Istent a szabadulásodért!
Műtőasztalon fekszem, s ilyenkor az ember nem mindig ír. A nyitott szívműtétem még most is tart, épp tegnap voltunk a pásztornál látogatóban, hogy újabb pásztori tanácsadással, Istentől való érintéssel lökjünk egyet a szekéren.

Elmesélem:

London óta nem nagyon jelentkeztünk... most Birminghamben élünk. Egy huszárvágással költöztünk cirka százötven kilométerrel északabbra.
Birmingham nyugodtabb és jóval olcsóbb hely, mint London.
A kis londoni szobánkból egy négyszobás lakásba költöztünk, s itt, illetve ott már-már rászántam volna magam az írásra, de a lakást kiadó maffiázó indiai család elvette minden kedvemet.
A lakást hiába fűtöttük, a napi harminc köbméter gázfogyasztás ellenére is vacogtunk a lakásban. A villanyóra és a gázóra bütykölve volt.
Hónap végére számításaink szerint a gázszámla elérte volna a háromszázötven fontot.
Hát erről mit írhattam volna...A Benhardtékat most már nem csak kisemmizik, hanem le is fagyasztják?!
Életem egyik leghasznosabb tanmeséje az a bizonyos kísérlet, mikor a békát lassú tűzön megfőzik, és nem ugrik ki időben a levesből.
Nem hagytuk magunkat, kerestük Istent. December 22-én járt le a hónap és 21-én hozott elénk a víz egy másik otthont: hetven fonttal olcsóbbat, egy szobával nagyobbat és hét fokkal melegebbet. Az utolsó nap.
Kérem tisztelettel!
Ezúton intézek felhívást, ha valaki meg tudja nekem mondani, hogy miért mindig az utolsó pillanatban: a főbelövés, a felkoncoltatás, a kerékbetörés előtt jön a megoldás... szíveskedjék engem felvilágosítani!

A lakás... bocsánat, a ház, hatalmas: két nappali, három hálószoba, kerttel. S hogy emlékezzünk honnan szabadultunk: egy jégverem fürdőszoba.
Ezt a házat harminc fonttal olcsóbban béreljük, mint Londonban a kis csótányos szobánkat.
Andris boldog az új iskolájában. Tegnap nem is akart hazajönni, mondván, nem akarja látni anyát meg apát. Hazaérkezve megkérdeztem tőle: hogy mondhatsz ilyet?!
„Hát eleget láttam már az arcotokat... kicsit meguntam már - válaszolta.
Jutalma hat fenékre verés volt, ötös erősséggel.
És majd magyarázkodhatunk az iskolában, hogy a gyerek nem zaklatva, bántva van itthon, hanem annyira belemelegedett ott a játékba, hogy nem akart hazajönni.
Szép lakás nincs próba nélkül:
Eszternek sokáig nem volt munkája, napokig csak böjtöltünk felváltva, és imádkoztunk.
Ehelyütt hadd írjam le újdonatúj felfedezésünket a Bibliából - nem saját találmány, mi is úgy tanultuk a prédikációból:
Jézus, mikor lejött az elváltozás hegyéről és azt mondta, hogy „ez a fajzat ki nem megy csak böjtölés és imádkozás által"; nem a fiút gyötrő démonra gondolt, hanem a hitetlenségre, amiért a tanítványait is megrótta.
Újabb hitbeli növekedésen mentem át mikor megértettem: ahogy a megváltás elég az üdvösségre, úgy elég Jézus neve a démonok kiűzésére.

Szóval böjtöltünk a magunk hitetlensége ellen. És egyszeriben két állásajánlata is érkezett Eszternek.
Egy informatikai cég jelentkezett és egy itt igen híres tolmácscég.
A tolmácscégnél már dolgozik, az informatikai cég még behívja majd interjúra.
Ez is megoldódik.
Elnézést, a nyitott szívműtétemről mégsem beszélek... túl intim.
Elég az hozzá, hogy értékesnek érzem magam, fontosnak, és teljes mértékben meggyőződtem arról, hogy a vakságom csak ideiglenes.
A levél végére nagyon meg szeretnénk köszönni, hogy támogattatok bennünket imában, erkölcsileg és nem ritkán anyagilag is.
Ez ránk nézve felelősség, boldogok vagyunk, hogy jó híreket írhattunk nektek.

Sok szeretettel: Józsi Eszter és Andris!

 

doboz alja
oldal alja