19. Családi beszámoló
Sajt... Óóó!
Pillanat, egy harapás, ...megvót.
Na írogassunk már egy kicsit!
Eszter a fejem felett fekszik, a gyerek tőlem jobbra a konyha plafonja fölött..., a másik oldalról Dani az étkező felett húzza a lóbőrt.
Várjá'... harapok még egy kicsit! Savanyú, és nincs luk benne. Nemrég battyogtam a hűtőhöz és törtem egy darabot.
Ejnye, cigányútra szaladt!... kuc-kuc.
Néhányszor mi is cigányútra szaladtunk, jobban mondva az egyik cigányútról a másikba szaladtunk... Mrrrr-kuc.
Csak most jutott eszembe, hogy itt írás közben nem szaladgálnak a svábbogarak a mezítlábas ujjaim között.
Nem volt kedvem írni. Mi a göcsörtös nyavalyát írjak... gondoltam.
Ide jöttünk Birminghamba, Eszternek két hónapig nem volt munkája. Andris az új iskolájában is... pofozkodja a tanárait. Erről írjak?!
Igen erről, miért is ne. Egy olimpiai bajnok mondta:
„Elég sok pofont kaptam képletesen, és valóságosan is, mire idáig eljutottam. Most már én sem szégyellem a pofonokat! Különben is, a nagy fáklyásmenet és a tökéletösség mindig gyanús egy kicsikét, nem? Egy icipici türelmet... kimegyek még egy kis sajt...óért a hűtőhöz.
Szóval...
Fent az ágyikómban fekve - mert a nagy dolgok mindig az ágyban születnek -, (az ember az ágyban szokott tanácskozni a szívével)...
Rájöttem... -tünk, hogy végtére is minden a legnagyobb rendben és jó irányba haladunk. Nem számít, hogy Eszternek két hónapja nem volt munkája, nem számít, hogy nem kaptunk lakhatási támogatást, nem számít, hogy uzsorát vettünk fel,nem számít hogy holnap ismét zaciba adjuk a gyűrűnket...
Heuréka, már régóta megvolt a megoldás!
Úgy jártunk, mint a minden vízbe mártott görög tudós. Az orrunk előtt volt a megoldás, benne ültünk, csak ez idáig nem vettük észre.
Kutyafülét a lakhatási támogatásnak..., nem sírunk tovább!
Ugyanis a kérvény elutasításának napján Eszti a hálószobába járt sírni, én pedig a vécén itattam a patkányokat. Jaj, most ezt nem mesélem el, csak annyit, hogy a fürdőszoba falába a vakolat alá patkányok fészkelték be magukat a... hetvenes évektől.
A zokogós nap után tanácstalanságunkban időpontot kértünk a pásztortól.
Az irodába lépve csendre intett bennünket pásztor Gary, imádkozott valamit, aztán felénk fordult.
- Épp most, mikor beléptetek az ajtón, kaptam egy kijelentést veletek kapcsolatban. Ismeritek azt a történetet, mikor Illés a sareptai özvegynek azt mondta, hogy először neki adjon a maradék lisztből sütött pogácsából?
Bólogattunk.
- Isten azt mondja, hogy Eszter minden keze ügyébe eső dolgot tegyen meg a jelenlegi munkahelyén. Az Úr gondoskodni fog rólatok.
Nekem ennyi elég is volt.
Mint már régebben megírtam, a pásztor egy alkalommal, mikor imádkozott értem, homlokon csókolt, és azt mondta, hogy ezt a mennyei Apukádtól kaptad. Csak Isten tudta és én, mit jelentett ez akkor számomra.
Hazamentünk és az ágyban tanakodva felismertük, hogy minden a legnagyobb rendben, biztonságban vagyunk.
Hittünk, de nem tudtuk, honnan jön a megoldás. Eszter fizetése arra sem volt elég, hogy az albérletet a rezsivel együtt kifizessük, csak félállást kapott egy környezetvédelmi cégnél.
Másnap érkezett a megoldás:
Eszternek egy bonyolult építőipari számítást kellett megprogramoznia, hogy a félórás számítgatások helyett két gombnyomással kiköhögje a számítógép az eredményt.
Főnöke a produktumot látva, Esztert személyi titkárává léptette elő és hetven százalékos fizetésemelést ajánlott.
Már másnap!!! Doktor Kotács, ... doktor Kotács! Kiáltoztunk még egy hétig, mire megértettük, hogy nem fognak kivégezni, felkoncolni és betonba döngölni bennünket a körülmények.
Aztán újabb öröm ért bennünket: korlátolttá lettem!
Az önkormányzat minden általam megjelölt helyre korlátot szerelt a lakásban. Úgy járok faltól falig, mint egy gyorsvonat. Kötött pályámon már nem kell félnem semmiféle kisiklástól.
Megkönnyebbültünk, s ez a gyereken is meglátszott. Most békés, csevegő és kedves.
Mindannyian nagyon boldogok vagyunk, véget ért a kínzás, nem verik a körülmények , fejünket a falba.
A Pásztor és a felesége jól megáldott ruhákat is ajándékozott nekünk, most abban ücsörgünk a gyülekezetben. A kétszáz fős gyülekezetben a második sorban ülünk, a pásztor azt mondta, hogy szem előtt akar látni bennünket, hogy rögtön láthassa rajtunk, ha imádkozni kell értünk.
Sok puszi nektek: a megmenekült Bernhardt család!
Utóirat: Legközelebb az itteni húsvétról írok és a barátaimról.
