1. Családi beszámoló
Szervusztok, kedves barátaink!
Mindenkitől elnézést kérünk, hogy eddig nem adtunk magunkról életjelet!
Kihelyezett tudósító párosként ma én leszek a nótafa, felváltva Esztert, aki Andrist látja el némi harapnivalóval... Mézes kenyér... Akár Anglia, akár Magyarország, de szerintem még az Antarktisz is szóba jöhet, a mézes kenyér nem maradhat el.
Fantasztikus volt, ahogy elbúcsúztatok tőlünk a reptéren! Isten kezét éreztük mindenben, ami velünk történt... Csodálatosak vagytok... Mindenkinek ilyen barátokat kívánnék a világon!
Lélekben betöltekezve indultunk a repülőre... a fapados járat örömeit élveztük, a szitáló esőben botorkáltunk a fémrámpáig, hogy felkapaszkodjunk a repcsire.
Kenet ide, kenet oda... gusztustalanul veszekedni kezdtem Esztivel, harcoltam a magam igazáért, hogy taxival menjünk majd a lakásunkra, kijőve a reptérről. Embert és Istent nem ismerve ócsároltam, szidtam szegényt, megjegyzem, nem tudom, miért. Csitt-csatt kardcsörgés, aztán egyszer csak Eszter nem vitatkozott velem tovább.
- Te, Józsi, nem familiáris, amit most csinálunk? Pont úgy veszekszel most velem, ahogy apám szokott anyámmal.
- De, ez pont olyan - hagytam meg. - De akkor is taxival... á, tudod mit, igazad van, nem veszekszem veled, bocsáss meg, abbahagyom... nagyon szeretlek, és köszönöm, hogy segítettél kijönni a kátyúból.
Felporoszkáltunk a repülőre és elfoglaltuk a helyünket.
Andris kicsit félt, volt pisilni is, aztán természetesen meghatotta a stewardess nénit, és ránk kacsintva a kezünkbe nyomott egy fél literes ásványvizet, amit valószínűleg a felhők fölött robogó télapó szánjáról csent nekünk.
Surrogás, zötykölődés, ringatás... elaludtam.
Leszállás után a kedves stewardess néni úgy összecsókolt bennünket, hogy anyánk sem tudott volna helyet találni az arcunkon, hogy még egy puszit leheljen ránk.
- Hű, ez Istentől van... ez kijelentés akar lenni, hogy mennyire velünk van az úr... egy hidegnek gondolt angliai így kitörjön, és hawaii fűszoknyás lány módjára örüljön nekünk?! - ez mán biztos jel akar lenni, bárki meglássa.
A vonat nem járt, egy bevásárlókocsiban toltuk a buszig a csomagjainkat... Tőlem ne kérdezzétek, nekem úgy nézett ki, mint egy bevásárlókocsi a Tescóban.
Főbérlőnk meghagyta, hogy amint leszálltunk, hívjuk fel, hogy a kulcsot átvehessük tőle. A telefonálás során kerekedni kezdett a szemem, mert Eszter hangjából és magyarázkodásából kihallottam, hogy valami nincs rendben. A jóember a vonal túlsó végén meggondolta magát, mégsem adja ki nekünk a lakását. Szorri... szorri... áj em veri szorri, de nem akarok kellemetlenséget... nagyon szorri.
Egymásra néztünk... - Ez van.
Rögtön az jutott eszembe, hogy meg sem mozdultam volna Magyarországon, ha nem tudtam volna biztosan, hogy lesz kéglink.
Rögtön betagozódtunk az angliai társadalomba... alulról kezdjük a létrát... angliai hajléktalanok lettünk. De legalább itt vagyunk, és ha Isten nem akarta volna, biztos nem lennénk itt. Ha most gyilkolni szeretnélek benneteket, akkor most azt írnám ide, hogy folytatás következik...
Semmi gond... most folytatom...
Hajaj! Nincs más választásunk, visszakéretőzünk Eszter unokatestvéréhez.
Megérkezésünkkor hatalmas hármas szülinapot, névnapot tartottak. Kellettünk nekik, mint púp egy vak hátára. Az ott lakó Ákos haverjuk elhatározta, hogy úgy betép, mint egy állat, LSD, marihuána, hasis... ami az arcába befér... - errefelé ez így megy.
Amint később kiderült, a világnézeti különbség miatt Eszter jelenlétében erősen visszafogta magát a társaság, amíg itt lakott.
Beültünk a nappaliba, ment a tuci-tuci zene, és néztünk ki a fejünkből...
Valaki meglátta, hogy gitár van a vállamon, és felkiáltott:
- Gitározz nekünk valamit! Azért jöttél, hogy zenélj egyet a szülinapomon?
- Igen, egyenesen Magyarországról repültem neked ide, hogy zenélhessek neked - kaptam az alkalmon.
A repertoáromat „A hatalmas Isten a szabadítóm"-mal kezdtem. Átéléssel dicsértem Istent, mintha egyedül lettem volna a szobában... nekem nagyon jól esett. A narkós buli tönkrement, a Kadosh, kadosh kezdetű dicséret következett, két embernek bizonyságot tettem, az egyikük egy gigantikus tudatban hitt, a másikuk, egy srác, már járt a Hit Gyülekezetében, és hajkurászta az igazságot, kereste önmagát, elmondása szerint elveszettnek érezte magát a világban. Némi ellenszenv kíséretében hajnali egy óra tájban elhúztuk a csíkot aludni.
Tamás és Virág csodálatos vendéglátóink voltak, helyet szorítottak nekünk a szobájukban, matracokat kaptunk, és együtt aludhatott a három csöppség: Boróka, Bíborka és Andris. Tamás párja, Virág is velünk aludt, Tamás pedig a munkahelyére költözött csövezni.
Eléggé tanácstalanok voltunk és riadt szeműek.
Andrisék viszont vidáman hajkurászódtak a lakásban.
Öt napot töltöttünk Virágéknál.
Eszter dolgozni járt, beledugta a fejét a munkába, én pedig holdkórosként jártam a hatalmas ház folyosóit, mint egy kísérleti fehér egér, hogy eltaláljak a WC-ig.
Jó volt ott lenni, megismertem ezt a kultúrát is, a raszta kultúrát. Megtudtam, mi a Kank és az igazi fű között a különbség... érdekel titeket, elmondjam? A Kank házi körülmények között termelt, lámpafénynél érlelt, tápoldattal öntözött canabisz. A rendes fű pedig bio: esővízzel öntözött, igazi földben, Isten szabad ege alatt termett növény. Állítólag összehasonlíthatatlanul jobb az előzőnél.
S hogy még egy kicsit borsózzon a hátatok, elmondom, hogy Angliához képest el vagyunk maradva, mert Magyarországon csak rossz minőségű Kankot lehet kapni. Ha már itt tartunk, a hasist a növény virágából vonják ki: fekete (kifőzött) vagy halványzöld (más módon kivont) - én úgy tudom, az utóbbi a „jobb".
Az LSD egy gombafajtából vonható ki, ami a rozson szimbiózisban él a növénnyel. Egy gabonatudós fedezte fel: miután az anyagból a kezére került, hazafelé biciklizve beúszott neki a világ. Arról nem szól a fáma, hogy hogyan jutott haza, szerintem madárnak képzelte magát, és a szobaablakon érkezett haza a bicikliével...
Nagy volt a feszültség, az ott lakók rühelltek bennünket, Virágék villámhárítóként üzemeltek, mert Ákos egyenesen kitett volna bennünket az utcára. Mi tagadás, nem fértünk a kommuna életébe. Eszter hazaérkezett a munkából, és megkérdeztem:
- Telefonáltál már Geoffnak?
- Hát nem.
- Hogyhogy nem?!
- Ne hajtsál, éhes vagyok, alig állok a lábamon, mindjárt összeesem.
- Nem érdekel! Elegem van! Naponta kétszer kifejezik, hogy ez tarthatatlan, a gyerek a hátamon ugrál ebben a szűk szobában, én meg közben sírva kiáltozom, könyörgöm Jézushoz! Hívd fel Geoffet!
Tudni kell, hogy Geoff kerítette nekünk a lakást, egy barátjának a barátját hajtotta fel, aki végül is átvágott minket.
Felhívta a pasast... Semmi.
Felhívta Geoff ismerősét... Semmi.
Virág kiakadt, lerohant az újságárushoz, vett egy hirdetési újságot, bekarikázta az öt legolcsóbb bérleményt és finoman javasolta Eszternek, hogy addig telefonáljon, amíg nem talál valamit, mert ez kibírhatatlan.
Még a repülőtérre utazva a kocsiban átnyújtottak nekünk egy jókora pénzadományt, attól a titkos angyaltól, aki már eddig is sokszor kihúzott bennünket a slamasztikából. Nem tudjuk, ki az, s így meg sem köszönhetjük neki személyesen, csak levélben. A jótevőnk így maga Isten lett, a kedves segítőnk, aki pedig nem akarja magát felfedni, emlékezzen meg arról az Igéről, hogy Jézus nevében adott egy pohár víz mit jelent, s gondoljon arra, hogy azon a pénzen, amit kaptunk, egy uszodát is megtölthetnénk... Szóval ennek köszönhetően volt reményünk, mert albérletet csak kaucióval együtt kaphatunk Angliában.
Kicsörgött a telefon, megvolt a bérlemény, 960 font kaucióval együtt.
Még annyit: mielőtt elbúcsúztunk Virágéktól, feneketlen mélységű emberséget kaptunk tőlük. Ha valaki találkozik egy rasztával, aki füvezik, kérem tisztelettel, ne legyen felé előítélettel - ne felejtsük el, a megvetett szamaritánus adott szállást a nyomorultnak. Egyébként is Virág teljes odaadással neveli, szoptatja a gyermekeit, jót vár a világtól és jót akar adni a világnak, de még nem találja az utat. Ezért vagyunk mi itt. Minden kereszténynek - Jézushoz hasonlóan - be kell menni a világba, hogy megérinthesse az embereket.
Virág majdnem nekünk adta a teljes konyhai felszerelését, ellátott bennünket ágyneművel, és az utolsó csepp benzinjével költöztette el a családunkat.
A bérleti díjnak még volt híja, mivel a vasárnapi istentiszteleten bedobtuk az adomány tizedét, s a reptérről egy rövid szakaszon buszra és taxira is kellett költenünk. Katának hazatelefonáltunk, hogy végre elmondjuk az igazat, a reptéren leszállva csúsztattunk, mikor felhívtuk, nem mondtuk meg neki, milyen szállásra megyünk, csak annyit mondtunk, hogy rendben megérkeztünk, és megyünk a szállásra.
Másodszorra már ő hívott, hogy végre mondjuk el, milyen a lakás... rávágtam: szuper!!! De nem beszélhetek most veled tovább, mert Tamáséknál vagyunk vendégségben.
Alkalmas időben és őszinte pillanatomban pénzt kunyerbáltam a tesómtól, aki szemrehányás nélkül kipótolta az albérletre valót.
Az új lakóhelyünk egy klasszikusan angol építésű hat szobás ház. Mi kaptuk a legnagyobb szobát két radiátorral és egy csinos kandallóval, kaptunk bele egy új franciaágyat, egy szépséghibás kanapét, egy szekrényt és két polcot. A szoba alapterülete legalább húsz négyzetméter, ízléses halvány lilára festett falakkal és rózsaszín, süppedős padlószőnyeggel. Külön nekünk még udvar is nyílik a szobánkból.
Megreparáltuk az udvarajtót, hogy ne süvítsen be rajta a szél, és elzárattuk a gázt, ami a kandallóból szivárgott.
Tegnap még teljesen ideg voltam, nem hevertem ki a próba idegfeszültségét, megint Eszterre támadtam elkeseredésemben... ne féljetek, nem vagyok mindig világi... hajnalban nagyon jót tudtam beszélgetni Istennel, két óra alatt meg is beszélgettük, mi fáj, utána pedig Eszterrel beszélgettük át a dolgokat puszilkodva.
Gyakorlott motoros mellettem a feleségem, nem tulajdonított nagyobb jelentőséget ingerült állapotomnak. Istennek hála Eszterért!
A házban két WC van, egy zuhanytálca, és az emeleten kád is - elhatároztuk, mi oda járunk.
Imádkozzatok a mosógépünkért: teljesen új, de bedöglött, mosodára pedig nincsen pénzünk.
Szeretünk itt lenni, jó érzés afrikaiakkal együtt lakni, ha valaki ezt még nem tapasztalta meg, feltétlenül próbálja ki.
A gyerekek futkároznak a felső szinten, a szomszéd szobából autentikus afrikai zene szűrődik.
A konyhán átmenve valami irtózatos bűz csapta meg az orrom.
- Eszter, itt valami nagyon büdös van!
- Sssssshhh, halkabban! Egy kedves afrikai hölgy főz a konyhában, aki terhes.
Elgondolkodtam, lehet, hogy ők a gulyásra mondanák, hogy milyen büdös, ha gyerekkoromtól ilyen lenne az étel szaga, és utána feszülne a pocim, akkor egy ilyen afrikai kajára biztos összefutna a nyál a számban.
Az afrikai emberek temperamentumosak, élvezet volt hallgatni, ahogy a tulaj és egy bérlője vitatkozott nigériai nyelven a zuhanytálcában fellelhető vízkő miatt.
Voltunk ma az önkormányzatnál, biztatóak a dolgok, de erről majd később.
Eszternek még egy állás után kell néznie, hogy meglegyen a havi 480 fontos bérleti díj... ne ijedjetek meg, ez Angliában olcsónak számít, főleg azért, mert a rezsi is benne van, s ezért szaunázhatunk is a szobánkban, annyira meleg van.
Ismeritek Esztert!
Volt egy nap, mikor nem ment a fűtés, Alex, a tulajdonos kihívta a szerelőket, s Eszter engedte be a mester urat. Eszter megtanulta a gázkazán karbantartását. Alex ránk bízta a termosztát őrzését, a mi szobánkban van. Ez egy rádiós távirányító, ami a kazánnal áll összeköttetésben. A tulaj megengedte, hogy akár 25 fokra is beállítsuk a termosztátot, ha egy kicsit fázik a bokám, már szólok is Eszternek és muzsikál a kazán, és ontják a radiátorok a meleget.
Ma estére teljes a családi idill: meleg van, megvacsiztunk, Eszter erkölcsi tőkegyűjtés céljából kisavazta a vitás zuhanytálcát, s most Andrissal etetik a virtuális baromfiudvart a számítógépen. Én pedig most befejezem tudósításom Angliából.
Isten áldjon mindenkit!
Ben News,
2008. december 12.
Címünk:
173 Culverley Road
Catford London
SE6 2JZ
UK
Bárkit szívesen látunk vendégül!
Ui.: Felhívott John, egy könyvelő Ghánából, aki már 23 éve él Londonban, hogy vasárnap adja a mérés árát! Megvan a mosodára a pénz!!!
