5. Családi beszámoló
Szombat van, igazi szombat.
Eszter pénteken mindent megfőzött ,.
Délig heverésztünk, Andris anyával együtt túljutott a szupermenes könyvben az összes feladaton, s ebédkor terülj, terülj asztalkám volt a tegnap remekeltekből.
Valóságos küzdelem alakult ki szemeim előtt, hiszen minap, ahogy írtam is nektek a szomszéd afrikai háziasszonyék győztek a főzőversenyben, rákkal, különböző sültekkel,, sütivel. Esélyünk sem volt ekkora áradattal szemben az egyetlen sültcsirkénkel. Asszonyom pénteken mindent bevetett: megtalálta a legnagyobb lábost a boltban, vett két kiló csirkecombot, süteményt, sajtot, joghurtot, elment a piacra és vett két akkora szőlőfürtöt, hogy egy ökröt is le lehetett volna velük csapni. Vett még paradicsomot, uborkát, karfiolos csalamádét, és egy duncosüveg olívabogyót, amit félórán belül álá nátur be is kebeleztem...
Ebéd után a fürdőből „hazafelé" jőve baljós érzések kerítettek hatalmukba. A folyosón beleütköztem valami edényfélékbe, valósággal eltorlaszolták a folyosó egyharmadát...
Eszter arcát látva remegni kezdett a lábam, ipari kémkedésének eredményeként felfedezte, hogy akkora lábosnak gyújtottak alá ellenfeleink, amellyel mind a négy lángot eltakarták a tűzhelyen...
Toni ráerősített, összeszorított foggal küzdött a megszerzett előnyért, hívott maga mellé még három asszonyt: az anyósát, a testvérét, a sógornőét, s négyen pucolták a felhalmozott csirkéket. A kontinentális atommeghajtású lábost egy asszony két kézzel keverte, s nem csekélység... akármien hihetetlen is a megfelelő irányba.
Eszter ereiben sem halvér csergedez..., nem adta fel! Délután ráerősített jó pár szelet májkrémes kenyérrel, de mind hiába, az afrikai illat és ember dömpingel szemben tehetetlen volt... győzött a túlerő!
A háború oly gigantikus méreteket öltött, hogy most már komolyra kell fordítanom a szót.
A tisztelve bámult lakótársaink Legalább nyolcvan kiló húst dolgoztak fel, ötvenkilónyi rizst..., háromlavórnyi haltörzset és még ki tudja miféléket...
A teljes megértés kedvéért el kell, hogy mondjam, hogy a konyha, amelyben dolgoztak nem nagyobb hét négyzetméternél.
Meghajoltunk a győztesek előtt, és tapintattal utánajártunk, hogy mi okból e lakodalmi készülődés?
Toni apósának ma van, halálának egy éves évfordulója ..., elgondolkodtató! Az ipari méreteknek köszönhetően a füstjelző félóránként riasztott a kipárolgó olajfelhőtől.
Délután megérkezett első kis vendégünk: Emánuel, néhány óra múlva bekopogott hozzánk Tony édesanyja, s kurta utasításban beparancsolta hozzánk gyermekét: _ Meny bejátssz velük...!
Tátott szájjal bámultunk a gondos édesanya után.
_ Esztikém! Mondott neked valamit e kisebbik töpörtyű anyukája?
_ Nem, egy szót sem.
Életem párja kénytelen, kelletlen félbeszakította a vasalást, s átmentünk hivatalos gyermekmegőrzőbe.
Toni udvariasan koppintott az ajtónkon és segítséget kért. Férje figyelmetlenségből kizárta őket szobájukból, mikor a népes férfisereggel elment, ezért nem fér hozzá a pénztálcájához.
Nagyon udvariasan megkért bennünket, hogy nem e adnánk nekik, kölcsön húz fontot, mert kimaradt valami a vásárlásból. Eszter bérletét is kölcsönkérte, hogy elbuszozhassanak a boltig.
Röstelkedve biztosított bennünket, hogy amint megjön férje, visszaadja a pénzt, de lehet, hogy csak későn jön, s akkor az ajtó alá csúztatja az összeget.
Természetesen segítettünk, már csak azért is, mert kamatként Toni felajánlotta, hogy holnap egy tál igazi afrikai étellel lát vendégül bennünket. Egész éjjel tartott a munka, mi nyolckor lefeküdtünk, hogy megőrizzük Andrisnál elért eredményeinket, amit az iskolába járás miatt harcoltunk ki. A "gyászolók" afrikai stílusban tárgyalták a rántás, a sült csirke, és a főtt halak állagát. A két kis fáradt, fekete lurkó az ajtónk előtt sírt, roskadozott a fáradtságtól, néha sikoltva követelve, hogy anyjuk hadja már abba a főzést és velük foglalkozzon.
Andris félájultan bennünket tett felelőssé a kinti zajokért:
... Ilyet nem lehet tenni... nem leszek a barátotok... büntetésben vagytok!
Egy alkalommal, megelégelve a kinti ricsajt, kiugrott az ágyból, s megindult az ajtó felé, de félúton lábai összeroskadva feladták a küzdelmet, és hangos zokogásban tört ki.
Magunkmellé fektettük a tiltakozó gyermeket, megnyugtattuk. A kintiek, halva Andris sírását, halkabbra vették, és a gyerekeket is lefektették.
Eszter hajnali négy óra ájt kiment vécére, s még akkor is folyt a sütés-főzés.
Reggel minden rendben volt, az ajtónk alatt a húszas, a folyosón rekeszekben a sültek, lábosokban az ötvenkilónyi rizs, s kisebb munkálatokkal igyekeztek a mű betetőzéseként, az íre pontot tenni. Kötelességemnek érzem, hogy utánajárjak, és tájékoztassalak benneteket, miféle szokásrendszer alapján ünnepelnek egy halotti évfordulót.
Magyarországon élve egyetlen egyszer sem tapasztaltam, hogy az ember személyének ekkora fontossága lenne. És most itt nem az esetlegesen felmerülő halotti kultuszról beszélek... ennek majd utána járok, hanem látom, hogy az afrikaiak szemében az ember nem csupán szám, emberanyag, adózó,, vagy ne adj Isten, adat.
