Irodalmi sarok
ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Irodalmi sarok ( A vakok és gyengénlátók alkotásaiból )

Menü

Bernhardt József


8. Családi beszámoló



Hajnalban ébredek.

A fürdőszobából botorkálva, szégyentelenül hallgatózom a szomszédszoba előtt. Gyűjtöm magamban a fülemmel felfogható lelki illatokat. Műezin hangja szól.
Aalahhh.. akbaaar... Allaaahhh aakbaar...
Hat óra van. Úgy tűnik Jáhed muzulmán.
Ki lehet ez az ember? Éjszaka elmegy, általában hajnalban jár haza, otthagyta feleségét és három gyermekét, büdös kapadohányra emlékeztető szagot áraszt, és minden nőt, jellegzetesen rövid kiejtéssel: má'damnak szólít...
Két hete üldözzük, egy 15 méteres kábeldarabbal, s ha, nem tudjuk hangjáról felismerni..., szaváról mindig felfedeződik.
Az internet csak hozzá van bekötve, és megígérte, hogy megcsapolhatjuk rúterét.

Toniék elköltöztek, s vitték magukkal a kis Tomit, akiről kiderült, hogy Emánuel, akit végeredményben Shaumnak nevezett igazi autentikus nigériai nyelven édesanyja.
Higgyétek el, most már tényleg tudom, a kis Emánuel nem is Tomi, hanem Saum, becs' szóra!
Ígértem, hogy utánanézek, mi a háttere Toniék hatalmas lakomájának.
Miközben Eszti és Toni kavargatta ki-ki a maga lábosát, leültem a konyha küszöbre, és Eszti segítségével faggatni kezdtem a fiatal afrikai nőt.
- Toni elmesélnéd nekem, hogy mi volt ennek a hatalmas halotti tornak a hátterében?
- Egy éve annak, hogy apósom meghalt. Tudod, mi keresztények, bizonyos időközönként megemlékezünk halottainkról... nem minden keresztény csinálja ezt - büszkén szegte fel orrát. - De mi csináljuk!
- Az első évfordulón hatalmas lakomát rendezünk, a következő megemlékezés öt év múlva van, azután pedig a tizedik évben, és azt követően pedig a huszadikban.
- Mindig ilyen nagy lakomával ünneplitek?
_ Igen. Mi úgy hisszük, hogy halottaink szellemei itt vannak körülöttünk, és vigyáznak ránk. Megóvnak bennünket a szerencsétlenségektől, és csinálnak valamit, ha szükségünk van rá.
Megborsódzott a hátam - mit jelent, hogy mi keresztények, hiszen én is keresztény vagyok, és én nem ezt tanultam a Bibliából.... Bizonyára úgy értette, hogy mi, afrikai keresztények.

De most Toniék elmentek, és remélhetőleg az őseik szellemei is máshova töltötték ki a lakcímbejelentőt.

Kora délután Andrissal kettesben játszogattunk...
Eközben..., néhányan a bejárati ajtónk előtt kezdtek csoportosulni.
Keresték a csengőt... hasztalanul, majd kaparászták az ajtót... szintén hasztalanul.
Igyekezetük odáig fajult, hogy közös erővel verték a bejáratot.
Rajtunk kívül senki sem volt a házban.
Fiacskámat a résnyire nyitva hagyott szobaajtóban hagytam, hogy szemmel tartsa a „kopogtatókat", magam pedig elindultam a bejárati ajtó felé.
Azzal zsibbasztva idegeimet, hogy „biztosan egy lakó hagyta el a kulcsát..., talán pisilnie kell".
Tévedtem, az ajtóban számomra meghatározhatatlan számú ismeretlenek fogadtak, igaz, kedves hangjuk volt, de egy kukkot sem értettem szavaikból.
- éasdkfaékltjrétiulkvjék, élkjtg oliut?
- No speak English! - védekeztem.
- kekjfáaa ékgjkjd aéhgéag, éagég agéaru!
- Értsék már meg, hogy little szpeak English, no szpeak English!
A kedves hangú idegenek nyomulni kezdtek befelé.
Elhatároztam, hogy amennyire tőlem telik, útjukat állom, kezemet kitárva a folyosó teljes keresztmetszetét elálltam, és tiltakozón a fejemet csóváltam: - No, no no... no!
Pillanatnyi csend támadt, s a nagy zűrzavarból egy értelmes foszlány jutott el hozzám..: - Is he blind?
- Yes. - válaszoltam.
Az elől álló kedvesen megfogta a kezemet, és miközben, tagoltan a „police" szót mondogatta, a serifcsillagát simogattatta ujjaimmal.
Megadtam magam, kezemmel befelé intve, jeleztem, jöhetnek. Hárman voltak: egy nő és két férfi. Ketten az emeletre rohantak, s a szobaajtókat kezdték püfölni: - Police, opening the door!
A velem tartó rendőrnek valahogyan tudomására adtam, hogy felhívom a feleségem. Szobánkhoz érve, lehajoltam Andriskámhoz, halkan megkérdeztem...: - A bácsi egyenruhában van?
- Igen. - suttogta.
Helyet foglaltam a számítógépemnél, kihangosítottam a beszélőprogramomat, hogy kulturális élményt okozzak a közegnek, és kikerestem Eszti telefonszámát.
A rendőr Eszternek elmondta, hogy az emeleten keresnek valakit..., és tovább állt.
Felkutatták a felső szintet, aztán elmentek.

Másnap délután Tamás és Virág meglátogatott bennünket. Amikor Andris öklével puhított kicsit a tanító nénin, Eszter telefonja nem volt elérhető, és unokatestvérét hívták fel.

Kiderült, hogy lakótársaik kidobták a családot az utcára, mondván, nem bírják tovább a gyerekzsivajt, és nem hajlandóak senki kedvéért tovább korlátozni magukat a füvezésben.
Felhívtuk Alexet, hogy tudna-e segíteni a családon, mert nincs hova menniük. A házban maradt még egy kis szuterinnek használt szoba, oda elkvártélyozhatnák magukat.
Alexszel kötött szerződésük homályos volt, heti 72 fontért kibérelhették az alig hat négyzetméteres szobácskát.
Szóban abban állapodtak meg, hogy Virágék két hónapig maradnak. Virág hiába kért elismervényt a 360 fontos kaukcióról, nem kapott. Miután a megállapodás megszületett, Alex többször felhívta Esztit, hogy elmondja: csak is azért engedi, hogy két hónapra vegyék ki a szobát, mert ő megbízik bennünk, s ha bármi baja lesz a családdal, rajtunk fogja számon kérni.
Virág képtelen volt két gyermekét a kis szobájukban nevelni, ezért néhányszor előfordult, hogy a mi szobánkban eresztettük össze a pulyákat.
András és a kis Boróka úgy hatott egymásra, mint ahogy a gyutacs hat a dinamitra. Üvöltözés, sikonyálás, veszekedés jellemezte a két gyerek játékát. Mi felnőttek, úgy láttuk jónak, hogy a gyerekek nem tölthetnek napi öt percnél többet egymással, mert felpezsdült vérük még harmadik nap is bolondságokra hajtotta őket.
Így Virágék irreálisan beszorultak kis börtönükbe...
Tamás a munkahelyén volt kénytelen aludni, Virág és a gyerekek pedig lélegzethez sem jutottak a szorosságtól.
Kutatták, keresték a megoldást, s az angol jogrendszer sietett segítségükre. 1961-ben egy perben kimondták, hogy az önkéntes lakásfoglalók jogosan tartózkodnak az önkormányzat által üresen hagyott lakásban.
Az angliai jogrendszer a precedens jogra épül, ami azt jelenti, hogy ha egy bíró egy ügyben már hozott ítéletet, akkor annak ítélete lényegében szabályozza a hasonló okokból felmerülő vitákat.
A lakásfoglalás olyannyira legális, hogy az újságárusok kínálják a sqwatolást segítő kézikönyveket, melyben leírják a dolog jogi hátterét, hogyan cserélj zárat, és az ehhez hasonló praktikus tudnivalókat.
Virág telefonálgatott, járta a várost, mígnem rábukkant egy elhagyott házban egy üresen árválkodó kétszintes lakásra. A házat az önkényesek már birtokba vették, és szívesen segített a soknemzetiségű társaság az új lakónak.
A lakást feltörték, új zárat szereltek a bejárati ajtóra, a kulcsot Virág kezébe nyomták, körbejárták a még üres lakásokat, találtak egy jó erkélyajtót, a szétvert WC és mosdó helyett is guberáltak másikat, s az édesanya hősies munkával kitakarította, a kosztól disznóólnak is csak jóindulattal nevezhető háromszobás lakást.

Virág felhívta Alexet, hogy felmondja az albérletet.
Hatalmas vita keveredett köztük: Alex nem akarta visszaadni a kaukciót, mivel nem járt le még a két hónap, Virág hiába apellált Alex jóindulatára a tulaj hajthatatlan maradt.
- De hiszen nem is született albérleti szerződés, s csak a jóindulatodon múlik, hogy visszaadd nekünk a 360 fontot! Igazad van, hogy két hónapban állapodtunk meg, de nem tudunk tovább ebben a kicsi szobában meglenni, és találtunk egy nagyobb, de olcsóbb megoldást!
- Ragaszkodom az elveimhez: sosem szoktam hat hónapnál rövidebb ideig kiadni a szobákat, és a depozitot is csak a lejárta után szoktam visszaadni! - érvelt Alex.
- De hát neked nem hiányzik az a pénz, hiszen vállalkozó vagy, nekünk pedig üres a hűtőnk! - könyörgött tovább Virág.
- Nem... én erre nem tudok tekintettel lenni - cövekelt le Alex.
Virág begurult, mondatait a fuck, és különböző ragozott formáival fűszerezte, majd kijelentette:
- Kiadtad nekünk a szobát, és nem voltál hajlandó szerződést kötni, ami ha jól sejtem, ebben az országban bűncselekmény, ha nem adod vissza a pénzünket, elmegyek, és feljelentelek a rendőrségen! - kiabálta.
A túloldalról is elkezdtek röpködni a cifra kijelentések, s Alex előkapta fegyverét:
- Ha feljelentesz, kidobom Esztiéket a lakásból!
Virág elcsendesült, elnyomta telefonját, lábai összecsuklottak és görnyedve sírdogált.
Tanakodtunk feleségemmel, mitévők legyünk:
Felhívtuk Alexet, kértük, hogy legyen jó, és adja vissza Virágéknak a depozitot, de elveire hivatkozva hajthatatlan maradt.
- Végül is igaza van. - töprengett el Eszti.
- De már hogy lenne igaza, gondolkozz egy kicsit! Miféle elvhűség, és szabályok iránti tisztelet az, hogy miközben állami törvényeket vét, és adócsalást követ el, a jogosságára és az elveire hivatkozik!?
Virág többször kérte, hogy adjon legalább elismervényt a 360 fontról, nem kapott. Ez lopás, hiszen Alex semmiféle értéket nem hozott létre a pénz fejében, simán csak elteszi a lóvét..., még csak azt sem róhatja fel nekik, hogy nem fizettek, hiszen minden héten leperkálták neki a bérleti díjat, s ha nem kaptak albérleti szerződést, csupán csak a két ember alkuján és jóindulatán múlik, hogy visszakapják-e a depozitot.
Másrészről eléggé pikírt dolog, hogy Alex velünk fenyegetőzik, hiszen maga is mozgássérült. Amint lejár a hat hónap, és visszakapjuk a kaukciót, én egy percig sem maradok ebben a házban!
Végül is megállapodás született: Alex elment két hétre Nigériába, addig Virágék itt maradnak, ezzel letudják a kaukció felét. Virág beletörődött, nem foglalkozott tovább a kérdéssel, belevetette magát a felújításokba.

Folytatódtak az anomáliák: A mosógép elromlott, egy pofon elcsattant, egy ablak kitört, a vécéajtó használhatatlanná vált. Egy hölgy az éjszaka kellős közepén őrjöngve hagyta el a házat.

Marija zavartan simogatta a víz felszínét az akváriumban.
- Miért ne tarthatnánk meg a gyereket, egész életemben erre vártam?!
- Kicsikém, én nem vagyok abban a helyzetben, hogy most felvállaljak egy bébit.
- Miért nem?! - a nő kezdett egyre idegesebbé válni. - Hiszen nem neked kell majd megszülni, szoptatni, és amúgy is én kelnék majd fel hozzá éjszaka, hogy te elmehess dolgozni.
- Épp erről van szó! Én nem akarok hosszú távú kapcsolatot, nem akarok veled együtt élni.
Marija szája remegni kezdett, s nem tudta tovább leplezni fájdalmát... sírva vágta oda: - Hiszen ez a te kölköd!
- Ebben én nem vagyok olyan biztos! - kontrázott a férfi tettetett közönnyel.

Marijában elpattantak az utolsó idegszálak is, az apára rontott és ütötte, karmolta, ahol érte.
Lyon eltolta magától, és visszakézből szájon vágta. Marija a pofontól elszédülve az asztalnak tántorodott, felkapta a rajta heverő konyhakést, és a fürdőbe rohant vele.
Lyon csak egy pillanattal késett el, a fürdő retesze bekattant. Villámgyorsan beszaladt a szobába, kirántotta a szerszámos fiókot, és egy csavarhúzóval tért vissza. Néhány reccsentéssel feltépte a fürdőajtót.
A lány kését a fürdőkádba dobva kisiklott a férfi mellett és a szobába rohant. Gondolkodás nélkül öklével kiverte a hatalmas ablaktáblát, és a csörömpöléstől visszarettent nő őrjöngve vágtázott le a lépcsőn, nyomában a férfival, ki az utcára, artikulálatlan haragjával verve fel az éjszakát. Két rendőrautó fékezett a ház előtt, a közjáték hatására rögtönzött lakógyűlés keletkezett. Eszter felszaladt az emeletre, azt gondolván, hogy újdonsült barátnője, Jemi tört ki a házból, és magára hagyta gyermekét.
Az asszony férje egy szál törölközőben lépett ki a szobából... náluk minden rendben volt. A raszta srác szobája tárva nyitva ált, kereszthuzat lobogtatta a függönyt, neonhalak úszkáltak az akváriumban, s a szoba egy csendélet ártatlanságával ásítozott a történtek után.
Hajnal tájban Lyon visszatért, összepakolt szobájában és reggelre nyoma sem maradt.
Hatkor ébredtünk. Eszter gyorsan készült, puszit lehelt a számra, és elment. Álmosan keltem ki az ágyból, nyakamba akasztottam a törölközőt. A konyha előtt megcsapott a pacalszag, Jemi „fűszerezésre" használja, szinte minden ételükhöz.

Jáhed szobája előtt elhaladva, női zokogásra lettem figyelmes. Nekem ez sok! A fürdésről lemondtam, féltem attól, hogy esetleg egy hullát találok majd a fürdőkádban... Ebben a házban... ki tudja?!...

doboz alja
oldal alja