A LIFTBEN KEZDŐDÖTT
(részlet a túlkínálat apából c. regényemből)
1. Szilvási Violetta - a 21 éves, középtermetű, aranyszőke hajú lány
- környezetét kikapcsolva mélyült munkájába. Zsuzsa, aki egy
asztalnál ült vele, csak úgy tudta magára vonni figyelmét, mint
ahogy most is teszi: megkocogtatta gépét.
- Parancsolj! - nézett rá kedvesen. - Kimegyünk a
srácokkal kajálni, velünk jössz?
- Sajna nem tehetem. Holnap zárás, még sehol sem tartok az
elszámolásokkal.
- Hülyeség! Csak azt tudnám, miért maradsz ki mindig a legjobb
bulikból. Ha azt hiszed, a barátod is ilyen önmegtartóztató
életet él melletted, tévedsz, kisanyám. A munka pedig megvár,
senki nem csinálja meg helyetted - zsörtölődött a kis kézi
tükrében igazgatva frizuráját, sminkjét.
- Tudom. Egyébként a volt barátom véleménye érdekel a legkevésbé.
Hova mentek kajálni?
- Ahova szoktunk, csak kihasználjuk a gyönyörű időt, lógunk egyet
a ligetben... A további részletezéshez fantázia bekapcs -
nevettek össze Katával. - Hozzunk valamit?
- Úgy tűnik, a napokig tartó esőzéstől berozsdásodott a
fantáziám, ígérem, smirglizni fogom - mosolyodott el -, különben
egy csirburgert szívesen beburkolnék, ha hoznátok.
- Oké, majd jövünk, pá, kis könyvelőmoly!
- Sziasztok, jó romantikázást vagy étvágyat, tessék választani! -
hajolt ismét a gép fölé.
Amikor magára maradt, rátört a fáradtság. Hátradőlt, az ablakon
át nézte a ragyogó napsütést - valóban, kitavaszodott a november
- állapította meg magában. Gondolt egyet, lemegy, iszik egy forró
capuccinót a földszinti automatából. Amint kilépett a folyosóra,
Talmi András - a főnöke a főkönyvelőségről -, torpant meg előtte.
- Jaj, bocsánat - lépett ijedten vissza.
- Csókolom a kezét, Violka, nem történt semmi - mosolygott rá a
mindig komoly, szomorú tekintetű fiatal közgazdász.
- Hozzánk jön, András?
- Igen, kiskegyedhez. Tudom, az elszámolással még nem végzett,
nem sürgetni akarom, csak megkérdezni, nem jön le ebédelni?
- A héten nincs ebédjegyem.
- Sajnálom. Az elmúlt két hétben elkényeztetett az imponáló
társaságával. Még a valamit visz a víz-leves, és a pempő főzelék
sült mócsinggal is jobban esett - nevette el magát.
- Köszönöm, igazán kedves! Talán a jövő héten számíthat rám, ha
Lidikének van még jegye.
- Hozzá igyekezne, ha nem tartanám fel?
- Capuccinót indultam inni, nagyon rám tört a fáradtság. Teljesen
összefutnak szemem előtt a számok... de igaza van, benézek hozzá
is.
- Lekísérem, úgyis az étterembe tartok. Nézze, épp itt a lift,
mehetnénk azzal is.
Violka zsebében megszólalt a mobilja. Zavartan elmosolyodott,
érte nyúlt. András a lifthez ment, megfogta a nyitott ajtót,
nehogy elhívja valaki.
- Tessék, mi a jófenét akarsz már megint? - szólt bele elfojtott,
nyers, dühös hangon.
- Violka, édesem, te vagy az?
- Nem, a római pápa! Tibor, ezerszer kértelek, hagyj békén!
Különben sem érek rá.
- Bocs, olyan idegenül csengett a hangod. Kérlek, ne kapd fel
mindig az agyvizet. Miért nem érted meg, nem tudok lemondani
rólad, imádlak! Hányszor kérjek még bocsánatot?
- Egyszer is kár volt, nem tartok rá igényt.
- Vilcsikém, hogy értessem meg veled, ezerszer megbántam, hogy
felugrottam Andihoz, de nem történt köztünk semmi.
- Ja-ja, akkor Andihoz, előtte Cilihez... és természetesen ott
sem történt semmi...ugyan, hagyjuk! Kinőttem az esti meséből.
Kérlek, ne zaklass! - kapcsolta ki dühösen, odasétált a lifthez.
- Elnézését kérem... Nem szokásom ez a bunkó stílus, de utálom,
ha valaki ennyire erőszakos.
- Felnőttessé teszi az arcát a harag - mondta halvány mosollyal
ajka szögletében.
Beléptek a liftbe. András megnyomta a földszint gombot, döccenve
indult le.
- Hello! Hello! Van valaki a liftben? - hallották a titkárnő
kétségbeesett hangját a főkönyvelőségről.
- Igen, Andrea, Violkával megyünk a földszintre - szólt vissza
András.
- Atya ég! Most akartam kitenni a cédulát, hogy rossz a lift, a
szerelők negyed óra múlva jönnek javítani.
- Látom, már le is állt a nyavalyás! Köszi, hogy szólt, annyit ki
fogunk bírni - nyomogatta a gombokat.
- Oké, főnök, megsürgetem őket.
András a kétségbeesett lányt nézte. Egyre jobban tetszett neki a
két copfba fogott szöszke hajával, a homlokába kunkorodó
frufrujával, kislányos vonásaival, a hatalmas tengerkék szemével,
amiben, ha nincs ennyire megijedve, gyerekes kíváncsiság csillog.
Ha nem ismerné, inkább nézné bakfis lánynak, mint dolgozó nőnek.
- Ne legyen ennyire megijedve, csak nem tőlem fél?
- Jaj, dehogy - pirult bele -, csak így nem halad a munkám.
- Negyed óra kiesés nem okozhat gondot. Bocsásson meg, semmi
közöm hozzá, de ez a ronda kíváncsiság... - mosolyodott el. - A
volt barátja bosszantotta fel ennyire?
- Ő. Nem tudom, hogy rázzam le.
- Akkora a vétke?
- Link alak. Azt hitte, olyan naiv és buta vagyok, azt csinálhat
mellettem, amit akar.
- Ne hagyja, Violka kedves. Olyan fiatal még, ne tegye tönkre az
életét.
- Nem fogom. Ha nem hagy békén, szólok apának, majd ő beszél a
fejével.
- Úgy tűnik, nem vagyok jó emberismerő. Úgy gondoltam, magácska
egy félénk kislány.
- Eddig nem a határozottságomról voltam híres, de a volt barátom
előrángatja belőlem a negatívumaimat. Miből gondolta, hogy félénk
vagyok?
- Amíg egyben kértem fel az elszámolásokat, csak látásból volt
módom magácskát ismerni, mert precíz munkát kaptam öntől, így nem
volt mit megbeszélnünk. Bosszantott a dolog, hogy a csoportomba
tartozik, de csak egy bájos arcocska számomra. Azért találtam ki,
mindenkitől személyesen kérem a heti elszámolást.
Violka hallgatott, csak a fejét csóválta mosolyogva. András
érezte, témát kell váltania, ha nem akarja, hogy megszakadjon a
beszélgetés fonala.
- Azt mondta a múlt héten, szabadidejében, ha a hangulata engedi,
zongorázni szokott. Kinél tanult, és miért hagyta abba?
- Ó, nem komoly... Apa tanítgatott, csak pár kedvencre vonatkozik
a tudományom. Apu szerint lenne tehetségem, de gyerekkoromban nem
tudtak rávenni, hogy zongoraórákra járjak.
- Talán művész a papája?
- A maga nemében igen. Én amatőr művésznek tartom. Ha jó a
hangulata, magával ragadja a társaságot a játékával, de ha nincs
kedve, rá nem lehet venni, hogy zongorához üljön - mosolygott.
- Ő is autodidakta módon tanult annak idején?
- Családi vonás. A nagypapám kitűnően játszott harmonikán.
Megérkezett a szerelő. Matatott valamit, mire a lift megmozdult.
Rántott rajtuk egyet. András megfogta Violka csuklóját, nehogy
elessen.
- Bocsásson meg, nem szeretném, ha baja esne.
- Köszönöm - dőlt neki a lift oldalának, hogy megtartsa magát.
Kettőt döccent még, és lassan megindult lefelé.
- Ha leértek, ne nyissák ki az ajtót, jöjjenek vissza - szólt
utánuk az egyik szerelő.
- Rendben - szólt vissza András.
- Jézusom, mire jó ez!
- Ne féljen, ha veszélyes lenne, nem kérnének ilyet... túl fogjuk
élni - mondta halk, gyengéd hangon.
- Oké, köszi, most már jó lesz - nézte őket jelentőségteljes
mosollyal a magasabb szerelő, amikor felértek.
- Rendben, parancsoljanak, kipróbálhatják, mennyire - engedte
maga elé a még mindig sápadt lányt.
- Viszlát, András - nézett erőltetett mosollyal a férfire.
- Ennyi izgalom elég volt a felfrissülésemhez. Megyek, mert még a
végén holnap reggel szemben találkozom magammal.
- Viszlát, Violka, nagyon sajnálom - indult a lépcsőhöz.
András visszapillantott, megállt, megbabonázva nézte, mint nyeli
el a folyosó a lány törékeny, karcsú alakját. Nem tudta kiverni
fejéből az ijedt tekintetét. Csak nem tőle félt ennyire? Nem
lehetnek jó tapasztalatai a férfiakról - gondolta, majd
megfordult, és lassan ment le a lépcsőkön.
2.
Eszébe villant, valamikor Klára is ilyen vékonyka, ártatlan volt.
Ki hitte volna akkor, hogy hat év házasság után megcsalja egy
húsz évvel idősebbel, csak azért, mert tengernyi a pénze,
kocsija, jachtja van, járhatja vele kedvére a világot. Pedig
addig hányszor elmondta: halálom után is csak veled akarok lenni.
Ő balga, egyszerűen nem hitte el, hogy vele történik, amikor elé
állt, és azt mondta:
"An, bocsáss meg, én nem tudlak boldoggá tenni. Nem akarok
szülni, a gyereknevelés nem fér bele az életembe. Gábornak elég
vagyok én, tegnap megkérte a kezemet, igent mondtam neki, és vele
megyek az amerikai üzleti útjára. Ne haragudj rám! Drukkolok
neked, hogy megtaláld azt a lányt, aki boldoggá tud tenni, és
megajándékoz téged két-három lurkóval."
Hát ennyit ér az életre-halálra szóló szerelem - gondolta egyre
elkeseredettebben. Nagyot sóhajtva mondta ki magában, soha többé
nem akar szerelmes lenni! Nem, neki több nő nem fog csalódást
okozni. Inkább lemond az álmáról: ideális család legalább két
gyerekkel. Nőre szüksége van, a kalandtól nem zárkózik el, de a
hosszú távú kapcsolatoknak vége! Szórakozni fog, éli az életét,
mint a többi felelőtlen férfi. Rengeteg csinos nő van, aki
kapható ilyesmire. A Klára-féléket kerülni fogja,
kiismerhetetlen, csalfa délibábok ők, akik az ártatlan
arckifejezésükkel vezetik félre a hiszékeny férfiakat. Elég volt
egy csalódás, csak ezt tudná végre törölni az emlékezetéből!
Belépett az étterembe. Látta, Evelin a bérelszámolóból magányosan
ül. Egyenesen hozzá tartott.
*
Violka azon kapta magát, már nem a számok kötik le a figyelmét,
András jár a fejében. Alig ismeri őt, mégis milyen kedves volt
vele. Milyen bársonyos a hangja. Csuklóját nézte megbűvölten,
mintha András ujjainak nyomát keresné rajta. Épp csak kezében
tartotta - gondolta -, mégis biztonságban érezte magát. Meleg
volt, mint a tekintete, mikor nyugtatta, ne féljen. Csak nem
megszédült a pár perctől?
Mennyivel másabb, mint Tibi, aki csak öncélúan tudott
kedveskedni. Amíg le nem feküdt vele, aranyosan figyelmes,
udvarias volt, ajándékokkal, virágcsokrokkal halmozta el. Amint
neki adta magát, megváltozott. Céltudatosan közelítette meg, a
munkahelyéről a lakására vitte, tíz percen belül a ruhái
szanaszét dobálva, feküdt az ágyon. Tibi a melleit markolászva
lökdöste magát rajta, amíg el nem élvezett. Amint kielégült,
öltöztek. Ő a tévét nézte, Tibi a számítógéphez ült. Hányszor
kérte, menjenek sétálni vagy moziba. Hülyeség - mondta -, ott
vannak az idióta sorozatok, nézheti unásig. Ha azt látta, hogy
unatkozik mellette, az ölébe húzta: " Nézd, cicababa, csuda dögös
póz - mutatott a képernyőre - Próbáljuk ki!" És már rángatta is
le róla a ruháit, nem törődve azzal, akarja vagy nem, fáj neki
vagy nem. A melleit rángatva rugózott alatta, miközben tekintetét
le nem vette a monitorról. Amint kielégült, elégedetten tolta le
öléből: "Klassz volt, baby" megjegyzéssel szedte magára
öltözékét, és mit sem törődve ővele, merült ismét az átkozott
számítógépébe. Borzalom belegondolni, ő mindannyiszor
megszégyenülten öltözött, és hagyta el a lakást. Ilyenkor nem
egyszer sírt a vonaton hazáig. De hiába tökélte el, vége, csak
hetekig tudta elviselni könyörgő telefonhívásait. Amíg újból
vissza nem édesgette hatalmas csokrokat, ajándékokat küldözgetett
a Boy-szolgálattal, gyönyörű esküvőmesével ámította: "Olyan
romantikus esküvőt szervezek magunknak, minden ismerősünk minket
fog irigyelni." Két évig ment a huzavona, mire besokallt, és
három hónapja végleg nemet mondott. Azóta tőle telhető durvasággal
próbálja távol tartani magától. Hallotta, csapódik a liftajtó,
kolléganői robogtak végig a folyosón hangos nevetéssel.
- Ahogy megdumáltuk - végszóval robbantak be az irodába. Hello,
itt a fincsi csirburgered - tette elé Zsuzsa.
- Sziasztok, köszi. De fel vagytok dobva! - nézett hol Katára, hol
Zsuzsára.
- Meghiszem azt! Remek volt az ebéd - nevette el magát harsányan
Kata.
- Sajnálhatod, hogy itt maradtál. A hódolód pár nélkül maradt.
- Nekem nincs hódolóm, kiről beszélsz? - nézett rá kérdőn.
- Nem árullak el a barátodnak, nem kell megjátszanod magadat.
A kisfőnök, András, maradt a távolléted miatt hoppon.
Violka most értette meg a gyakori, kétértelmű megjegyzéseiket, a
belépésükkor elhangzottakat. Majdnem elnevette magát. Erőltetett
komolysággal mondta:
- Gondolom, azért nem sírt utánam.
- Nem, de hamar felszívódott. Marha jót buliztunk. Isteni
búvóhelyek vannak! Ti próbáltátok már Tibivel, milyen klassz
ligeti padon? - ugratta Zsuzsa.
- Aha - mondta a gép fölé hajolva, jelezve, dolgozni szeretne.
Megszólalt a telefonja.
- Tessék, könyvelés! - vette fel kedvetlenül, majd elsápadva
kérdezte: - Elnézést kérek... melyik számlával van gond? -
fiókjában rakosgatva rebegte: - Igen, vezérigazgató úr, máris
itt van a kezemben, viszem fel - tette le sírásra görbülő
szájjal.
- Viol, egyszerűen nem értelek - mondta Zsuzsa a lányt nézve -
Mikor fogod fel végre, addig nem száll le rólad, amíg meg nem
kap. Skalp-gyűjtő az öreg, nem fogsz belehalni. Egy-két
alkalommal eljátszadozik veled, szuszog rajtad kicsit, amíg
leenged, mint a lufi - nevette el magát. - Ugye Kata?
- Ja-ja! Én élveztem, hogy bepörgött pusztán a látványomtól. Tiszta
hülyeség, én ugyan nem szivattatnám ennyit magamat.
- Remélem, ma beadod a derekadat, és túl vagy rajta - nyitotta fel
Zsuzsa a gépét.
- Különben nem rossz az öreg, imádja a nőket kényeztetni - fűzte
hozzá Kata.
- Na jó, remélem, elég volt Violnak a lecóból, duguljunk el,
valamit melózni is kéne - vette maga elé Zsuzsa a számlákat.
Violka borzongva hallgatta társalgásukat. Nem élné túl, ha igazuk
lenne, és az egyre sűrűbb jelenésének az lenne a vége, hogy a
vezér meg akarja környékezni őt. Nem, soha többé nem lesz senki
játékszere! Sóhajtott - nem húzhatja az időt -, fel kell mennie.
Fogta a számlát, szorongva hagyta el a könyvelést.
A titkárnő azzal fogadta, tegye le, a vezér nem ér rá. Azt üzeni,
még ma adja le az elszámolását, hétig bent van. Megkönnyebbülten
rohant vissza a helyére. Van három és fél órája munkaidő végéig.
Ha törik, ha szakad, ötig le kell adnia, addig ott a titkárnője.
Utál gépen dolgozni, de inkább a program, mint a vezér. Szó
nélkül ült le. Berakta a cd-t a gépbe, és villámgyorsan gépelte
be az adatokat. Négy óra ötvenkor csukta be maga után a titkárság
ajtaját. A lépcsőházba érve, András fordult ki a szemközti
folyosóról:
- Áá, Violka drága! Mitől van ilyen kicsattanó jókedve?
- Jaj, András! Képzelje, végeztem a havi elszámolással, nem kell
itt maradnom. Már le is adtam a vezértitkárságnak.
- Hogyhogy? Valami zűr volt talán?
- Nem tudom, felkért tőlem adatokat a vezérigazgató úr, és azt
üzente, még ma adjam le neki.
- Hmm... Na, majd holnap meglátjuk. Merre megy?
- A 72-es trolival.
- Lenne kedve átsétálni velem a Ligeten?
- Lenne, nagy örömömben nagyon is lenne, de apuval találkozom, és
máris késésben vagyok - mosolygott kedvesen a férfire.
- Sajnálom, ma már másodszor kapok öntől kosarat.
- Bocsásson meg, András! Ugye, hisz nekem, nem szándékos?
- Megpróbálok, bár a nőknek hinni életveszélyes.
- Nagyon rossz véleménnyel van rólunk... - harapta el a mondat
végét, mert meglátta Tibit a bejárat előtt.
Amint kiléptek a kapun, mosolyogva ment hozzá a színes csokrot
nyújtva.
- Szia, édesem! Érted jöttem, sétálunk egy nagyot, és vacsorázni
viszlek - akarta megpuszilni, de Violka dühösen lépett oldalra.
- Megmondtam, hagyj békén! - sziszegte a szavakat.
- Vilcsikém, drágám, ne cirkuszolj! - fogta meg a karját.
Indulatosan rántotta ki magát a kezéből, és rohant a megállóban
álló trolihoz. Épp csak felugrott, zárultak az ajtók. Tibor
leforrázva nézett utána.
András az autójához ment. Megmagyarázhatatlan volt számára, de
valamiféle elégtételt érzett. Beült. Kesernyésen mosolyodott el.
Mi a fene történik vele? Délben még olyan magabiztos volt, soha
többé nem lehet szerelmes. Egészen megkönnyebbült, amikor Evelin
igent mondott a ma estére. Nem megy el hozzá. Bármennyire nem
akarja, Violetta máris megszédítette a határozottságával,
céltudatosságával. Gyönyörű a boldogságtól ragyogó arca. Báj van
a haragjában. Ó, milyen kecses rugalmassággal ugrott fel a
trolira. Hiába agyában a tiltakozás, máris befészkelte magát a
szívébe. Indította a kocsit. A troli után kanyarodott ki a Dózsa
György útra. Violka a hátsó ablaknál állt kipirulva. Melegség
öntötte el, amikor játékosan visszaintett neki.
Eközben Violka azon töprengett, miért akart vele sétálni, amikor
kocsival van. Mit akarhat tőle? Nagyon vonzó, imponáló. De
biztosan nős, csak flörtölget vele. Majd eszébe jutott, Zsuzsa
hajtott rá egy ideig, de reménytelen esetnek tartja. Miért olyan
szomorú a tekintete? Mióta ismeri, ma látta először mosolyogni.
Jólesett elhitetni magával, neki szól, akárcsak a díszkíséret.
Szeme sarkából figyelte, mikor fordul el. Hallotta, hosszan
dudál. Odapillantott, látta, mond valamit, de nem tudta leolvasni
a szájáról. Elmosolyodva integetett ismét, amikor a Hungária
körúton ellenkező irányba kanyarodott.
