A VAK
Vak! Mondják, ha az utcára lép.
...Ember fehérbottal, ilyen lehet a kép.
Óvatosan megy, az arca merő figyelem,
S nem középen jár, csak a széleken.
Fülel, neki fontos minden moccanás,
Az autók hangja, a cipőkoppanás,
Ki áll mellé és az is, ki szólítja meg,
Milyen hangon szól ki szól, s milyen a szöveg.
A buszok halk mormolással jönnek,
„vak-úr" hallja? Mondom önnek!
Megáll a jármű, szusszanással nyílik az ajtó,
31-es szól olyan, mint egy jelszó.
Ő fellép, ezt már már rutinból teszi,
S tudja mit hol talál, pontosan ismeri!
A látó szem olykor még kíváncsian páztáz,
Miben hasonlít és miben lehet más!?
Van ki mellé áll, egy régi ismerős,
Kézfogása pontos, bizalmasan erős,
S ő örül, hogy most is észrevették,
az élet sodrában, nem csupán egy kellék!
Csöndes derű és ránc ül a homlokon,
Fény és árnyék a ...mindennapokon.
Hisz új nap jön mindig egy régi napra,
A hitet aprópénzként újra összerakva!
a föld és agy között ívet húz az elme,
s a fehér bot a dísz, mint egy fényes kelme.
