A derékszögű karácsonyfa hiteles története.
Az Ikrek lehettek vagy 3-4 évesek, a Bori már akkor is egy 5-össel
többnek tűnt. Apuka (akkoriban a tudatlanok így becézték a Lápi Rémet)
szokásához hűen már jó előre, azaz december. 20.-án megvásárolta az
azévi fát. Haza vittem a szerzeményt, és nagyon büszke voltam magamra,
hogy kitaláltam, hogy a darab nem költözik be a kazánházba, hogy ne
fázzon, sőt a fűtetlen garázsba sem, hanem kintalvós lett a teraszon. A
fenyő persze az akkori szokás szerint gúsba volt kötve. Természetesen
ezt a fajta negatív diszkriminációt meg is bosszulta. 23.-án este
Anyuka mondá az Úrnak:
- muti máá meg nekem is a kis csodát!
Oké! Kötél eltávolít. Ahogy azt ilyenkor szokás, a fát egy csöppöt a
törzsénél fogva odakocogtattam a talajhoz, hogy az ágai egy kicsit
jobban szétnyíljanak, és így még szebb legyen. A siker leírhatatlan
volt. Ugyanis megtörtént maga a csoda!
A következő pillanatban ott álltunk a karácsonyfa jelölt csontvázával a
kezemben, egy rohadt nagy tűlevél kupacban. Mondom.
23.-án este, a sötétben.
Először döbbent csönd!
Aztán halk sírás.
Aztán jött a teljesen jogos:- Már megint mi a szart vettél Te
szerencsétlen HÜLYE!!!
Ott álltam leforrázva. Holnap munka nap. Ráadásul nekem kellett a
partnerek felé széthordani a karácsonyi ajándékokat. Nincs mese, menni
kell. Talán épp haza érek a díszítésre. Akkor még nem ismertem a
Tarcsát, ezért nem kértem Tőle tanácsot, hogy ilyenkor mi is a
követendő fegyveres magatartás. Mentő ötletként az jutott eszembe, hogy
az Ákos, az egyik boltos a faluban még 8-ig nyitva van. Most 10 perc
múlva 8, és nála van is fenyő. Nyomi, nyomi Ákoshoz. Szerencsére van
még egy-két fenyője. Sötétben kiválasztok egy dödösebb, bár kicsit
alacsonyabb fát.
Boldog vagyok. Megoldottam a csordiuszi gamót. Nagy Sanya mehet
koldulni az I Q piacra!
Felvirradt a nagy nap!
Időben haza érek, és kezdetét veszi a karácsonyfa díszítés. Először
persze fel kell állítani a fát. Apuka ügyesen, nagy rutinnal
rábarkácsolja a talpat. Aztán felállítja, még mindig a teraszon. Mire
Hősünk egyetlen laza mozdulattal odavágja magát a kövezethez. Azonnali
hiba megállapítás. Nincs egyensúlyban. Kisebb barkácsolás. Újabb
vetődés. Újabb barkácsolás. Egyensúlyban van!
Na de hiszen ez legalább 75 fokban ferde. Műszeres vizsgálat alá vetem
a készüléket. Szemrevételezés útján megállapítom, hogy itt valami nincs
rendben. Megérkezik a teraszra Anyuka. Szinte abban a pillanatban
meghallom a "Már megint mi a..." kezdetű bús népi kesergő szólamait.
Kettőnk tüzetes vizsgálatának eredménye kivonatolva:
A fa teljesen normális módon elkezdődik a tövénél. Vastag, függőleges
törzs, nagy, széles ágak. Aztán kb 1 30 magasságban a törzs, vesz egy
kb 5 cm-es íven egy derékszögű kanyart, majd mintegy 15 centi
vízszintes szakasz után ismét egy kis kunkor, és onnan ismét szálfa
egyenesen halad tovább, függőlegesen a csúcsáig. Tisztára, mint a
Zsiguli kurblija! Már persze aki még emlékszik erre a fajta motorindító
alkalmatosságra. Sírásra görbülő szájak.
És akkor felhangzik a rádióból a már jól ismert dallam:
"Mert ez nem katasztrófa, csak karácsony!"
...
Innentől a további díszítgetés röhögésbe fulladt.
Nem viccelek, 6 helyre fúrtam csavarokat a falba, a plafonra, és az
ablakfélfába. A rohadékot kipányváztuk, alátámasztottuk. Közben
folyamatosan figyeltük, hogy aki az ajtón belép ne azonnal vegye észre
a lesúlytó valóságot. Ez a pusztulat úgy ki volt feszítve, hogy még a
Szupernagyi se tudta volna megjátszani a beugrós libellét a bordó
kanapé, és az üvegasztal közé , a karácsonyfát ölelgetve!
Aztán következtek az izzók, a szaloncukrok, majd a díszek,és végül a
girlandok. Minden egyes darab helyéért szabályos közel harcok folytak,
és a teljes család kitartóan küzdött a csúnya nő megszépítéséért.
Állíthatom, hogy ilyen baromi ronda karácsonyfánk se előtte, se utána
soha nem volt. De azt is állíthatom,hogy ilyen szépnek még soha nem
láttunk karácsonyfát!
Úgy belemelegedtünk a fa díszítésébe, hogy elfelejtkeztünk a Szent Este
nálunk szokásos hidegtál elkészítéséről is. És az ajándékok?
Hát arról is kicsit megfeledkeztünk. Úgy este 9 tájban mondtuk a
csajoknak, hogy takarodó van föl a szobájukba, mert a Jézuskát meg kell
hívni egy fél rumra, mert úgy átfázott odakint.
Elhitték.
Hát persze, hogy elhitték. A 10 évesek, és a 15 éves.
Elhitték.
Mert el akarták hinni, hiszen ez a világon a legszebb játék.
És ezt valamiért nem akarták elrontani.
Hogy Anyu, és Apu is örüljön valaminek.
A történet lecsengése innen már a szokásos. A gyerekek a föld fölött
lebegtek az örömtől, mint Tibetben a Lebegő szerzetesek.
Azért volt még egy jelenet. Apuka december. 31.-én délután hogy, hogy
nem, betévedt az Alsó becenevű becsületvesztőbe. Itt találkozott Ákos
nevű cimborájával.
-Szia!
-Szia!
Ölelés, lapogatás, BUÉKolás, majd az ártatlan, sőt kimondottan
békülékeny mondat hagyja el Apuka ajkait: -Ákos! Meghívhatlak egy sörre?
- Hát persze, persze!
Apuka kikéri a sört, és amikor kézbe kapja, még ott a söntés előtt
azonnal ráönti az egészet Ákoska fejére!
Majd: - Köszönöm a fenyőt, nagyon nagy örömöt szerzett a családnak
felkiáltással elhagyja a kocsmát.
U.I.: Azóta is jóban vagyunk Ákival, és valószínűleg ÉÉN vagyok az
egyetlen ember a faluban, akit nem mer átbaltázni!