A fenyőfa karácsonya
Fenyőerdő mélyén
állt a legmagasabb szálfa.
Ám egyszer karácsony környékén
messze hallott az erdész fejsze csattogása.
Vitték a halott óriást valahová a városba.
Karácsony este biztosan gazdag gyerek ugrálja majd körül,
De végül úgyis a szemétdombra kerül.
Utolsó lehelletéből élet fakad,
abból a magból, melyet földre hullat.
A magból élet keletkezik,
az életből utód gyökeredzik,
először csak kicsinyke,
melyet az első hó még elfedne.
S lásd, egy év múlva a hólepelbe
ott áll a kisfa eltemetve.
Még egy év - úgy nő a kicsi fácska -,
hogy a hó alól kilátszik felső ága,
egy újabb év és már az egész koronája.
Kéri is a szelet, a napot a siheder fa:
- Adjatok erőt, nőjek minél magasabbra! -
Erősödött is évről évre,
nyárról nyárra, télről télre.
Már madaarak is szálltak ágaira
s elmesélték neki,
milyen az emberek világa.
Csodájára járt mindenki,
hiszen időközben óriás lett
elnyerte apja után a királyi címet,
mert fenyőerdő mélyén
ő lett a legmagasabb szálfa,
szél, nap s állatok
jártak csodájára.
A világról már mindent tudott.
Ismerte az embert és az állatot.
Tudta, hogy lesz egyszer egy nap,
mikor eljönnek érte,...
(Szakmár, 02. 12. 18. szerda)
