15. A hajó felkészítése télire
Késő ősszel, mondjuk november elején jött el az ideje, a csónak téliesítésének.
Amikor megtudtam, hogy a csónakot ehhez föl kell juttatni Szolnokra, nagyon megörültem.
Még a sereg előtt dolgoztam Szolnokon, a házgyárban, és már akkor is tetszett a város, de nem fordítottam rá annyi időt, amennyit megérdemelt volna.
Mikor közölték, hogy itt kivesszük a hajót a vízből, és tréleren fog utazni, kicsit elszontyolodtam.
Aztán belegondoltam, hogy ahhoz azért már túl hideg van, hogy azt a 6-8 órát a vizen töltsem el, 25-30 km-es sebességnél.
Még a tököm is elfagyna.
Azt meg még nem akartam kockáztatni.
Azt viszont elértem, hogy Szegeden emeljük ki a testet, hiszen ott meg van hozzá minden, az örsön meg csak kézihajtánnyal lehetett volna partra terelni a bálnát.
Ezzel konkrétan 1 napot nyertem, mivel ha már kikerült a jószág a száraz dokkba, akkor már csak lecsutakoltam az aljáról a sok subi-dubit.
Aztán megdumáltuk, hogy ahhoz az egy IFÁ-hoz lehet ám kapcsolni egy pótot is, és arra meg felülhet a Tiszaszigeti ladik.
Még két nap.
Még el sem indultunk Szolnoknak, máris nyertem 3 napot, az örstől távol, szolgálat mentesen.
Később aztán beláttam, hogy ez pitiánerség volt.
Ez akkor lett világos, amikor megérkeztünk a Szolnoki vizirendőrségre, és a Záhonyi két csónakot már épp le is szedték az Ő kocsijukról.
Hát aztán, az első napokban az egyik Záhonyi gépet kezdtük el csinálni.
Hamar tiszta lett az is, hogy akinek már le van zsírozva a járműve, az kap még 3 napot lógni, és már megy is vissza az örsére.
Közben esténként az ottani autószerelő srác, akinek az irányítása mellett tettük el téli álomra a rocsókat, a szomszédos festő műhelyben a saját Fiat Topolínóját építette újá, mert tavasszal már indulni akart vele az Old's Mobil fesztiválon.
Ez annyit tett, hogy a kocsi apró darabokban hevert, az összes műhelyben, egyszerre.
A karosszéria már ki lett javítgatva, vagy kicserélve, és kezdődött a festés.
Csak ezt követhette a kábelezés, a motor, é stb, é stb, é stb visszaépítése.
Itt tettem magam nagyon fontossá, azzal, hogy aprólékosan, precízen gletteltem, majd a teljes felületet kézzel felcsiszoltam, és csak arra terítettem a szóró gittet, majd az alapozót is még ÉÉN vittem föl.
Tehát, mivel húztam az időt, a srác már be is osztotta, hogy az ÉÉN hajóm lesz az utolsó.
Nem szívesen mondok illent, de csak december '20.-án lettem visszavezényelve az örsre.
Arra kaptam meg még a 3 napomat.
A melót tudtamis, meg szerettem is csinálni.
Bent laktunk az örsön, de örökhajtós papírunk volt.
Akkor mentünk ki a városba, amikor akartunk, és annyiszor, ahányszor csak kedvünk diktálta, és igazán azt sem nézte senki, hogy mikor értünk vissza.
Arra az egyre kért meg minket az örs p k eeftikém, hogy reggel 8-kor, azaz a munka kezdésre ne legyünk feltűnően részegek.
Megtettük Neki ezt a kutya barátságot.
Nem is volt semmi gondunk az alatt a közel két hónap alatt.
Éltünk, mint Marci hevesen.
Akarom mondani, mint Zoli Szolnokon.
Általában a munkával 2 körül végeztünk, aztán még 4-ig, 5-ig kicsit javítgattuk a Topolínót, majd irány a nagybetűs ÉLET.
Mindjárt az első hétvégére le invitáltam Apuékat.
Nem teljesen a család hiánya miatt, hanem piszkos anyagi, és egyéb érdekek miatt.
Első sorban, mert amikor meg lettem látogatva, akkor mindig csurrant-cseppent pár száz FT.
Aztán Anyuval hozattam le két váltás civilruhát is.
Nehogy két hónapig bohóckodjak nekik khaki-be.
Majd pont ÉÉN.
Aztán meg Apunak valami távoli pereputtya élt ott, és velük kellett megismerkedni.
Ez meg arra volt jó, hogy az akkori kedvesem, ha volt egy-két szabadnapja, már jött is utánam.
Olyankor meg ott tudtunk éjszakázni.
Esténként mozi, étterem, kocsma, diszkó.
Sőt, egyszer, még az elején a színházba is el tudtam csalni a hőröket.
Igaz, hogy az egyik Tirpák, és most nem a pejoratív jelentése miatt hívtam így, hanem mert a Tirpák nemzetséghez tartozó volt, derekasan be is aludt.
a másik gondunk meg az volt, hogy csak farmerünk volt civilben, és azért Szigligethy Ede bácsi szerette, ha szépen felöltözik, ha hozzá megy az embör fia látogatóba.
Ezért föl kellett ölteni a katonai kimenő gúnyát.
Valahogy még ezt is kibírtuk.
...
Ezt a programot a továbbiakban nem eröltettem annyira.
Amikor vacak volt az idő, akkor meg elmentünk a Szabó Ervin bácsihoz, aki adott nekünk kölcsibe olvasmányokat.
Ilyenkor csak henteregtünk az ágyunkon, olvasgattunk, és röhögtünk mindenen, amin csak egy picit is lehetett röhögni.
Meg azon is, amin egyáltalában nem lehetett, még elmosolyodni sem.
De az is az egyik programunk volt, hogy kimentünk a sörözőbe, ott ittunk néhány pohárkával, majd amikor el akartunk indulni hazafelé, akkor derült ki, hogy szakad a hó, és legalább 15 cm esett le az elmúlt 4-5 órában.
Erre visszavonulót fújtam, és agyhalálig ittunk.
Akkor szóltam a csaposnak, hogy hívja a rendőröket, mert máshogy nem jutunk vissza.
Az meg először kiröhögött.
Amikor már a negyedik korsója tört össze, mert véletlenül kicsúszott a kezemből, akkor már kicsit mogorván ugyan, de csak felhívta Őket, akik meg amikor megtudták, hogy a 4 határőr nem talál haza, mert olyan részegek, mint a csap, akkor szirénázva jöttek, a járőr kocsival, meg rögtön a rabomobillal is.
De valószínűleg volt a korcsmáriumban egy lelkes újság író is, mert a reggeli újságban benne volt a hír, miszerint:
Az ilyen meg olyan nevű becsületvesztőben 4 fiatal randalírozott, olyan hevesen, hogy a rendőrségnek kellett közbe avatkoznia.
...
Még évtizedekig meg volt a cikk.
A "szállásunk" nem is volt olyan rossz.
Két darab, két ágyas szobába voltunk.
Majdnem olyan volt, mint egy lepukkant szocreál hotel.
Mondjuk, nekem a két hónap alatt mindössze két esetben sikerült tiszta ágyneműt szereznem, de a többiek lehúzták a teljes idejüket egy-egy ágyneműben.
Hát Istenem.
Mégis csak katonák.
Volt a szobánkban 1 dupla szekrény, 1 asztalka, és két szék.
Persze az ágyakon kívül.
A falat meg egy, egyszóba írom, mert ott is úgy volt, szóval egy "belsőleírásoshelyiségleltár" díszítette.
Közös slózi, a folyosó végén, arra felé lakott a fürdő szoba is.
Hát nem a Ritz volt, az már egyszer biztos.
De a hétvégek, a Kedvesemmel, az döfi volt.
A rokonok nagyon szerettek minket.
Minden jóval elláttak.
Mindig tiszta, vetett ágy, csak Náluk kajálhattunk, reggeltől estig, külön Nekünk sütött mindig valami finomat az Éva néni.
De a Bandi bácsi is kitett magáért, mert még egy disznóvágást is intézett nekünk.
Persze a desznyó alkatrészek az övék lettek, de maga a vágás is egy élmény volt.
Meg a kostoló sem volt utolsó.
És mindezért az egyetlen fizetség, amit elfogadtak, az volt, hogy a szombat esténket velük együtt kellett tölteni.
Bőven kifizetődő volt.
Pláne, hogy meg is kedveltük az öregeket.
...
Hüm, hüm.
...
Szóval 54 évesek voltak, mint most ÉÉN.
Na mindegy.
A lényeg az, hogy így indultam vissza az örsre, karácsonyozni, és szilveszterezni.
...
