A legszebb rózsát anyámnak viszem.
Ha a kiskertemben tavaszonkint
A napsugarak rózsát bontanak
S az alkonyi szél fuvallatával
Suttognak felém színes, szép szavak;
Dal zeng a lelkem rezgő húrjain,
Melytől néha megreszket szívem
S kertem legszebb virágaiból
A legszebb rózsát anyámnak viszem.
Ha nyár tüze ég kiskertem fölött
Az izzó napnak tűző hevétől
Hogy óvjam meg kertem virágait? ...
Vagy megfosztva hűsítő reménytől,
Veszni hagyjam az üde szirmokat?
Nincs veszve még minden, úgy hiszem:
Kertem hervadt virágaiból
A legszebb rózsát anyámnak viszem.
Ha már szürke ősz borong felettem
És köd marja a rózsaszirmokat
Eső szitál a sárgult levélre
És a kertem sem őriz titkokat
Az utakra dércsípte levél hull
Minden véget ért: Ó ezt nem hiszem!
Dércsillagos virágaim közül
A legszebb rózsát anyámnak viszem.
A föld megfagyott! Dermedt a világ.
Az ágak közt jajongva sír a szél.
Nincsen madárdal, a kertemet is
Fehér lepellel takarja a tél.
Virágaimat a döngő léptű
Vad lovastól nem védi senki sem,
Én is csak egyetlen rózsaszálat
És azt az egyet anyámnak viszem.
De ha ő már nem lesz közöttünk,
Örökre elmegy, itt hagy majd anyám,
Kertem többé nem terem virágot ...
Minek teremne? Kinek hordanám?
Ha már én csak a temetőt járom;
Csupa virág lesz, rózsa a szívem ...
Nem tépek le egyetlen szálat sem
Szívemmel együtt anyámnak viszem.
