A levél után
Hol, merre jársz? nem tudom.
Hogy nem gondolsz rám, jól tudom!
No de se baj, a levelet már megírtam.
Borítékba tettem, megcímeztem, feladtam.
Hogy odaért e már? Fogalmam sincsen.
De mindegy, semmi jelentősége nincsen.
Hm; elolvasod, s ha nem tetszik, hát széttéped!
De az eredeti itt marad, enyém az emléked!
Különben is késő van, minek ezen gondolkodni;
Inkább jobb ezt a poharat fenékig üríteni.
Az asztal alá iszom magam! Nem tetszik?
Semmi közöd hozzá! Nekem így tetszik!
Különben is, mit tudsz te rólam?
Maximum annyit, amennyit elmondtam.
Hogy mért nem többet meséltem?
Hát... mert nem kérdezted tőlem.
És ha már neked el nem mondhatom,
Akkor majd a pohár fenekének sorolom!
Bánatomban leiszom magam tök részegre,
S talán akkor nem emlékszem szép szemedre.
Bárcsak ne néztél volna úgy rám soha,
Az a gyönyörű fekete szempár! Oh, én ostoba!!!
(Szakmár, 97. 12. 23. kedd)
