Sziasztok Várlakócskák!
Nagyon nagy megtiszteltetés érte a lápi wigwamomat.
Egészen konkrétanmélyen letisztelte szerény hajlékomat jelenlétével, a mi Várurunk, aki egyel több oldalbordát visel, mint mi, átlag férfi emberek.
De legalább magával hozta ezt az úeSBével csatlakoztatható külső oldalbordát is, így legalább nem unatkoztam.
Mivel a találkozó már mínium 3-szor elmaradt, ezért már nem is hittem a filhállásomnak, mikor reggel negyed 9-körül megcsördült a telóm, és egy kedves ismerősen csengő női hang közölte, hogy:
- Ne aludj annyit, hiszen már úton vagyunk feléd.
Első gondolatom az volt, hogy kit kérjek meg a villámgyors mentésre.
Eszembe is jutott a Tripko, a lábvágó hentes, de sajnos Ő is szabin volt.
A szomszédaim már elindultak Piliscsabára, a kicsi fiúk meglátogatására.
Ági dolgozik, tehát nem tud ide érni, hogy kimentsen.
Katasztrófa!
Nincs menekvés!
Jaj, jaj, jaj.
Mi lesz velem?
Első rémületemben, eszembe jutott, hogy hogyan oldottam meg az ehhez hasonló feladatot, a Pató Pál kórházban a pedikür utáni félelmetes helyzetemben.
Visszaaludtam.
Most is visszaaludtam.
Aztán egyszer csak 10 óra után, megint csöng a teló:
- Itt vagyunk a keszegen, most jobbra, vagy balra?
Véletlenül a helyes irányt mondom be: Balra.
Nagyszerű!
Villámgyors öltözés, pötty rendrakás, csak éppenhogy ne essenek hasra a porcicákban, majd várok.
Még várok.
De hiszen ÉÉN még mindig vááárok!
Állandósuló idegességemben vissza hívom az előző számot, és mondok:
- Nem kell ám csengetni, mert nyitva áll a kapu.
Csak rúgjátok be aazzal a pici lábatokkal, nehogy le kelljen rakni azt a sok ajándékot a kis kezeitekből!
A válasz egyszerű volt:
- AAAZ jóóó, mert már 10 perce itt állunk a kapu előtt, bebocsátásra várva.
Bejönnek.
Mariannkának jár két puszi, majd a Tarcsával akarunk kezet fogni, de nem vesszük észre, hogy egymásnak háttal állunk, egymástól 4 méternyire.
Náncsi segít rajtunk, és összehozza kezeinket, majd át is köti a stólával, és később szerényen házasoknak nyilvánít minket.
Szerencsére a Nagypapy kicsit náthás, úgyhogy erre való hivatkozással a hitvesi csók elmarad.
Nem sokkal később megindul a szóáradat.
Duma, mosolygás.
Náncsival koccolunk, duma, vigyorgás.
Náncsival koccolunk.
Duma.
Röhögés.
Szerencsére, Ági készült ebéddel.
Mondjuk készített egy kis töltött káposztát, és némi kocsonyát is.
Nem úgy Mint Mariannka, aki hozott egy kis töltött káposztát, kevéske kocsonya kíséretében.
Hozott egy kis vacak zsenge cukorborsó leveskét, sőt még néhány adag rakott karfiolt is.
Előbb utóbb eljött az ebéd ideje is.
Ő is csöngetett, nem úgy, Mint a Tarcsáék.
Ő azonban nem hozott ajit.
Tálalás.
Ahányan, annyi helyén a lakásnak.
Szerencsére elég nagyra sikerült az építkezés, így nem hallottuk egymás csámcsogását.
Mikor megettem azt a rendkívül finom leveskét, már nem kellett hezitálnom, hogy ÉÉN tulajdonképpen útálom a rakott karfiolt, mert már meg ették.
Na, most mondd meg!
Állítólag nekem hozták, és mire elegánsan elhárítottam volna azt a szemetet, már meg is zabálták!
Hát, lehet így vendégeket várni?
Igen, lehet.
Aztán a Bilacska receptje alapján készített kutyafasírttal támadtak.
Miután elteltségemre hivatkozva elutasítottam, elmondták, hogy így jobban is jártam, mert ezt még sem kutyából készítették, hanem kóbor macskákból.
Amikor felelevenítettem a Harry Potterből a hányás ízű drazsét, mondták, hogy nem érdekes az íze, mert van hozzá uborkás fokhagymasaláta is.
Akarom mondani, fokhagymás uborkasaláta.
...
Miután az ebéd utáni kajakómát siftelem, nehogy lekéssék a hazafelé menő vonatot, megint jelentősen kidumálunk minden közös ismerőst.
Rettegjetek!
Iszonyúúú pletyiket gyártottunk, és majd lassan mindet útjára bocsátjuk.
Miközben mi ketten, Náncsival édes kettesben a kanapén, addig a Várkapitány Úr megtámadta számítógépemet, karácsonyi ajándékként.
El kell mondanom, hogy ezt a levelet, a szomszéd Úr Lap-topjáról írom.
Klassz ajit kaptam.
De örülök.
De örülök?
Persze persze persze.
Megőőőrülök.
Az az igazság, hogy az ünnepek alatt csak kb 100 kilót híztam, de ezalatt az őőőrületes nap alatt annyit röhögtünk, hogy további 200 kilóra tettem szert.
Estére a Nagypapy megtalálta a telóját, és megtudta, hogy 16 óra 17 perc van, és már csak másfél órájuk van a vonat 17 50-es indulásáig.
Aki tudja, hogy a vasútállomás legalább 500 méterre van tőlünk, az már érzi is, hogy kissé időzavarba került a Vártulajdonos pár.
Miután a pakolás alig 1 órásra sikerült, a karácsonyfa alatt is maradt az a kis aji, amit tőlem kaptak volna.
De sebaj, mert így sem találom azóta az 5 + 1-es házimozi rendszeremet, a computerem sorsát már említettem, eltűnt néhány nemesebb bútor darab is, szerintem jutott Nekik is kis szóróajándék.
Csak azt sajnálom, hogy Mirci cicát sem találom, de a kutyafasírtok száma kettővel nőtt.
Érzékeny búcsú, majd, "legközelebb már nem találkozunk" felkiálltással elhúznak, mint a vadlibák.
Részemről egy kis pihit beiktatnék, de hamarabb kell beküldenem ezt a levelet, minthogy haza érnek, hogy még kicsit Ti is kicikizhessétek a karáveszteri kis összejövetelünket.
Remélem, Nektek is hasonló jóóó élményekkel fog kezdődni az új év.
Az idén már több vendéget nem vagyok hajlandó fogadni, de ezt a tendenciát mindenképpen javulónak tekintem.
2009-ben ugyan 12 vak, és mérhetetlen számú kísérője, látogatta meg a birtokot, 2010-ben senki, de az idén, azaz 2011-ben már megint hárman tettétek tiszteleteteket.
Elsőnek a nyáron a Béka Lencséék, legalább 5-en, aztán Emmy, és a Fővasutas Uram, a rehabon, majd most a Várkapitány uram, és a Náncsi.
Ez minden épelméjű számítás szerint az előbb említett következő 9 darab fő.
Lesz ez még több is!
Na mégegyszer eredményekben, és egészségben gazdag, boldog új esztendőt kívánok Mindenkinek!
Pusza: A boldoggá tett Matula!