A nagy kitolás
Mááá bocs, hogy megint föltartalak Titeket, de ezt le kell írnom.
Ugyanis jól kitoltak velem.
Akarom mondani, jól kitoltak engem.
Egészen a Balcsi közepéig.
Tudom, nem a legjobb időt választottam, de most adódott egy fő 1 lóerős tolóerő, aki vállalkozott a feladatra.
Immáron 5. éve nem voltam a pocsolya közelében, ezért találták ki, hogy most aztán mindent bele, és ki velem.
Az alkalom persze nem ez volt, hanem az, hogy eddig minden évben nyitáskor megjelentem a Kis Matróz étteremben, ami ugyanúgy a Balla Gyuri tulajdona, mint a híres, hírhedt fakocsma.
Gyuri felhívott, hogy ma kinyitottak, de még csak bennfenteseknek.
Elmondtam Neki, hogy most épp nincs itt az Ági, úgyhogy az idén nem leszek ott.
Aztán azt is elmeséltem, hogy amiről Ő még nem tud, az egy drasztikus fogyókúra, amiben az egyik lábam is elfogyott.
Erre kiküldte az Andrist, az idősebbik fiát, és jól letoltak az étteremig.
A padokat és asztalokat, amiken ott ücsültünk, azokat néhányan már ismeritek, hiszen azok közül kaptam kölcsön párat a lápi bulihoz.
Nagyon megörültem az invitálásnak, és útközben megkértem az Andrist, hogy ugyan legyen már olyan túlbuzgó, és vigyen ki egészen a kőgát végéig.
Odafele menet még megálltunk a Kis Matróznál, és betértünk egy korty szokásos házi törkölyre.
Ugyanis Ők a környék egyik legnagyobb szőlősgazdái.
Természetesen készítenek bort is, aminek kötelező tartozéka a törköly is.
A boraikat palackozzák is, és Balla pincészet néven forgalomba is hozzák, piros-fehér-zöld, sorszámozott szalaggal lezárva.
Andris, az idősebbik fiú a bormester, Gyuri, az öccse meg a szőlősgazda.
Mindketten elvégezték a Kertészeti Egyetemet.
Apuka meg a földbirtokos.
Persze Anyukával együtt.
Ott megörültek nekem, és mindjárt kijött velem az összes Balla a mólóra.
Hát mit mondjak.
Mintha Finnországban lettünk volna.
Kúrva hideg, metsző északi szél, de legalább hallottam a Balcsi locsogását is, a Balláék locsogása közepette.
Vissza felé már futva toltak, amitől ki is kezdte az arcom az erős szembeszél.
Ami persze egy gyenge képzavar, hiszen ha ÉÉN a déli parton élek, mint ahogy a déli parton élek, és jövünk a balcsiról vissza felé, akkor arccal dél felé haladunk.
Így aztán a metsző északi szél inkább segített a futásban, mint kikezdte volna orcámat.
Aztán a kocsmánál megint megálltunk, és el bambiztunk egy keveset.
Majd, amikor már jól megváltottuk a világot rég nem látott cimboráimmal, kellően bódult állapotomban haza is toltak.
Miután elgémberedett végtagjaimat, mind a hármat felmelegítettem, azaz tettem néhány kört a lakásban a rádióantennámmal, leültem, és megszültem ezt az irományt.