Sztakó Krisztina

A napsugár

Nyáron, ha túl meleg van, hát igen,van, ki mutogat felé: "Na most már aztán
elég! Jó lenne ha felhő húzódna eléd!" - "Ki az, aki odafönn így befűtött
nekem?" - Homlokát törölgeti, s morog. Aztán felhő borul elé, s jön a tél, s
azt kívánjuk, bárcsak sütne a nap. Bárcsak ragyogna az ég... De végül jön a
tavasz.

Emlékszem egy tavaszon, egy anya sétált kisfiával, talán óvodás lehetett a
kisfiú, s ballagtak az óvoda felé. S egyszercsak a nagy felhők közül,
valahol kibukkant a nap. A kisfiú megállt, felemelte kis kezét. - Anya,
anya, ugye süt a nap? - Kérdezte lelkendezve.

- Igen, igen kicsim, süt a nap. - Felelt rá az anya.

- Anya, anya ugye onnan süt a nap? Én ott érzem a melegét.

- Igen kicsim, onnét. - és két könnycsepp ragyogott az anya szemében.

- Anya, anya miért vagy szomorú? - Kérdezte a kisfiú.

- Jaj kicsim, nem vagyok szomorú!

- Anya ne sírj!

- Nem sírok, kicsim.

- Anya, ha becsukod a szemed, akkor te is ugyanazt látod, amit én. Téged is
ugyanúgy melegít majd a napsugár. - Anya csukd be a szemed, és akkor
mindkettőnkre ugyanúgy süt majd a nap. - Nevetett a kisfiú.

És tényleg: ha becsukom a szemem, ugyanúgy süt a nap. Ugyanúgy melegít. És
akkor belenézhetek én is a vakító tányérba, nem bántja a szemem a fény.
Igen, ha felhő takarja el a napot, az olyan, mintha nem is látnám, pedig az
akkor is ugyanúgy ragyog.

Ha nem is látod, az a nap ugyanúgy ragyog. Érzed a melegét. S tényleg: ha
becsukom a szemem, tudom, hogy az a nap mindenkit egyformán melegít. Téged
is, engem is, s őket is. Azokat is, akik nem látják a fényét. Reggeltől
estig ugyanúgy melegít.

Ha becsukom a szemem, tudom, hogy a nap rájuk is süt, ugyanúgy, ahogy rám.
Csak be kell csuknom a szemem, és tudom, reggeltől estig az a nap
mindenkinek ugyanúgy ragyog. Mindenkire árasztja a melegét. Rám, is, ránk
is, s azokra is, akik nem látják a fényét. Reggeltől estig, csak be kell
csuknom a szememet, s akkor soha nem felejtem, hogy a nap mindenkit ugyanúgy
melegít.

(Szakmár, 2008. 09. 15. hétfő)