A pad
Pad az otthonom,
Fejem alatt összes vagyonom,
Gyakran alig állok a lábamon,
Mert kiürült a flakonom
S akkor lesz puha a hálópadom,
S nem érzem, hogy nyomja a gerincem,
Bár nekem olyan nincsen!
Embertársaim szemében vagyok gerinctelen.
Ők nem tudják, ha valakinek semmije nincsen.
S járom az utcát szüntelen,
Pihennem nappal aligha lehet.
Mert undorodnak tőlem az emberek.
Várom az estét, hol padra lelhetek,
Hol testem s lelkem egy pár órát pihenhet.
Nem tudom mire kellek,
S azt sem tudom, vajon holnap hová megyek?
Útjaim a végtelen vagy talán a kezdet?
Megfáradt lábak visznek megsebzett testet.
Ki ismeri e hontalan lelket?
Ki kérdi tőlem: vajon mi van teveled?
Vesztettél családot, gyermekeket?
Elvették tőled a biztonságos fedelet?
Ki volt a bíró, ki hozott feletted ítéletet?
Ó, hova lettem én tehetetlen?
Az ég alatt keresek menedéket.
Ha jő a hideg, hull a hó,
Tán lesz számomra is egy tányér meleg ennivaló,
Ha nincs erőm harcolni minden hiábavaló.
Kiürült a fazék, ismét nem maradt ennivalóm,
Tovább várni mire volna jó?
Nem vár más rám csak a padom,
S ott hallgatom, hogy korog a gyomrom.
Gúny tárgya lettem gazdag embereknek,
S rajtam ők jóízűen nevetnek.
Ha belém rúgnak, rajtam nevetnek,
Mert engem emberszámba se vesznek.
Panasszal bárhová megyek,
Hisz rongy a ruhám, senkit nem érdeklek.
Hogy lelkem tiszta, bölcs lehetek?
Hát ezen a gazdagok gúnyosan csak nevetnek.
Elbújok, hogy észre se vegyenek,
Búvóhelyül egy elhagyott sufnit keresek.
De felállok, s megkeresem elhagyott hitemet,
Hogy szülőhazámnak én is része legyek!
Meg kell győzzem a hatalmasokat,
A hajléktalan is felállhat,
Ha emberi méltóságát senki nem tiporja,
Ő is lehet a hazának hasznos polgára!
