A pórul járt bocsok
Magyar népmese nyomán
Élt egyszer egy medvecsalád,
Kerek erdő közepén,
Hogy mi történt a bocsokkall,
Rögtön elmesélem én.
Kitalálták nagy komolyan,
Szerencsét próbálnak,
Búcsúzkodni könnyes szemű,
Anyjuk elé álltak.
„Egymást el ne hagyjátok,"
Volt apjuk tanácsa,
Ezzel két kis csemetéjét,
Útjára bocsáta.
Cammogott a két kis medve,
Hová, vitte lábuk,
Hamarosan elfogyott,
Az elemózsiájuk.
„Hej de korog a pocakom,"
Sóhajtoztak egyre,
Erdőt mezőt bejártak már,
Élelmet keresve.
Míg egyszer csak találtak,
Egy nagy kerek sajtot,
Mondjátok meg, melyik fa az,
Mely íly termést hajtott?
Sebaj, tételezzük fel,
Hogy lehullott az égből,
Elosztani nem tudták,
Így cívódtak végül.
Arra járt az éhes róka,
A sajtot megkívánta,
Ő majd elosztja közöttük,
Ezt fel is ajánlta.
Kettétörte úgy a sajtot,
Az egyik nagyobb legyen,
A mackóknak ez nem tetszett,
Zsörtölődtek is ezen.
Bólintott a ravasz róka,
És a sajtból harapott,
Most a nagyobb lett a kisebb,
A két bocs csak pislogott.
Addig osztozkodott így,
Míg pocakja megtelt,
A sajtból viszont alig maradt,
Majd köszönt és elment...
Így járt hát a két kis mackó,
Gyomruk éhes maradt,
Gyanítom hogy várt rájuk,
Otthon pár jó falat.
Nem próbáltak már szerencsét,
Szaladtak hazáig,
A szülők meg jót mosolyogtak,
Ezen még sokáig.
