A szelíd nyári Tisza
Fehéren szikrázik a Nap földünk felett,
Tiszánk hullámait fésüli fényével,
Forró csókja lehel mindenbe életet,
Símogatva átölel sugár-kezével.
Aranyló Tisza partján csárdást jár a nyár,
Szerelmes párja a júniusi szellő,
Velük ropja táncát minden égi madár,
Olykor pihenőre int egy záporfelhő.
Mennék, bizony mennék Tiszánk partján végig,
Édes borral telvén vinném szívem vágyát,
Máramarostól le, az öreg Dunáig,
Magasra emelném a nyár koszorúját.
Járom a Tiszát Algyő és Szeged között,
Aranyló partján szőkeségét csodálom,
A Nap királyként áll hullámai fölött,
Vén és nemes fűzfák hűvösére vágyom.
Tiszánknak vizéről ősrégi ének szól,
Hallom a halászokimádságos dalát,
Énekelnek Napról, Holdról, Csillagokról,
Áldják a Teremtés ősi tisztaságát.
Tiszai éjszaka édes álmot adó,
Mesét mond egy nyári hűsítő fuvallat,
Éji lények hangja álomba ringató,
Sejtelmes szózat száll sötétkék ég alatt.
Tiszánk hullámai régi mondát szólnak,
Hajdani időkben virágzó békéről,
Mikoron súlya volt minden adott szónak,
Melyek felszállottak szerető szívekből.
Érkezik a hajnal, Tiszánk fodrán fénye,
Búcsúzik már az éj, elköszön csendesen,
Kelő Nap sugara imát ír az égre,
És a Tisza andalog tovább, szelíden.
2016. július 2.
