20. A tavaszi Zöldár
A márciusi affér után hirtelen érdeklődéssel fordultam a Petőfin, a vízállás jelentés felé.
Ettől függött ugyanis, hogy mikor hozhatom el a ladikomat Szolnokról.
Ám előbb, mint megtudtam, jönnie kell a tavaszi zöldárnak.
Az meg gyütt.
Mert az ollan vót.
A tavaszi Zöldár. ugyan nem tudta, hogy miért is fontos, de azzal tisztában volt, hogy mikor kell gyönnie.
Már napok óta tudtuk, hogy bármikor itt lehet, ezért előkészítettem a bodegát.
Figyeltem a mederben elhelyezett centit, és közben mindent kijavítottam, megerősítettem, és lefestettem.
Ezeket azért kellett még az ár előtt megtenni, hogy azalatt az 1 hét alatt, amíg víz alatt van a cuccos, ne rohadjon teljesen szét.
El is készültem mindennel, csak túl sokat töltöttem abban a még elég hideg vízben.
Kicsit azért a többiek is segítettek.
A töltésről odavezető utat takarították meg, és valamit az öregek még a rocsóház mellett is mókoltak.
Akkor még nem tudtam hogy mit, de nem is érdekelt.
Aztán jött a tenger.
Abban az évben nem volt egy velőt rázó mértékű az áradás, de ÉÉN még soha nem láttam ilyet.
Lenyűgözött a természet ereje.
Rengeteget sétáltunk a töltésen, nehogy valahol gátrepedés történjen.
Megfigyeltük, hogy az állatok hogyan, és hova menekültek.
A vízügyesekkel sokat portyáztam, és nagyon sok érdekes dolgot hallottam.
Voltak ezek közt fontos, és pontos adatok is, meg remek anekdóták is.
Persze, az örsön is folyamatos téma volt.
A katona társaim nagy része a Tisza partján lakott, és ez számukra életbe vágóan fontos esemény, minden évben.
Egyik éjszakai portyán hívták fel a figyelmem a vízügyesek, hogy már elkezdődött az apadás.
Az egész környezetemben egy felszabadultság érzet lett úrrá.
Ez náluk természetes, de nekem ez is újdonság volt.
Sosem hittem volna, hogy egy folyó ennyire meghatározza emberek életét.
Még az ellenségeskedéseket is felfüggesztették erre az időre.
Hivatalosan is engedélyezték, hogy az árvíz miatt átjárhassunk Jugoszláviába.
A vízügyesek úgyis átjártak, hogy együtt dolgozhassanak a szerb kollégákkal.
A Tisza akkor még csak ki sem lépett a nagy ártérbe, ami a Holt Tisza, és a nagy folyót határoló gát közt terült el, ÉÉN mégis egy életre megtanultam tisztelni a víz erejét.
Az apadás végére már minden visszaált a régi kerékvágásba.
A veszekedők veszekedtek, a vízügyesek eltűntek az életünkből, a Jugókhoz tilos volt átmenni.
Csak még a ladikomat nem kaptam meg.
Egyik reggel mielőtt kimentem szoliba, nagy készülődésre lettem figyelmes.
Azt vettem észre, hogy a Csipogó, aki egy öreg katona volt, és azért ragadt rá ez a remekbeszabott elnevezés,mert megállás nélkül tudott beszélni a semmiről, fontoskodik a parancsnoki irodában, a hivatásos állományúak közt.
Egyébként abból lehetett tudni, hogy a Csipogó alszik, vagy szoliban van, mert ilyenkor néma csönd honolt az örsön.
Szóval, Csipogó intézte magának a riadókocsit, hogy haza menjen eltávra.
Hát ez meg mi?
Azért ÉÉN máár csak elég profi vagyok arcátlanságból, de haza menni Riadó kocsival?
Ez máán döfi!
Ezt máán jegyzik a New York-i Tőzsdén is!
Zoli balra el, a Tisza partra, az élet meg tovább folyt az örsön.
Egyszer csak húzzák a tbt, és engem keresnek.
Kiszólt a Főnök, a poltisztünk, hogy akkor most indultak el a Csipogóék, lehalászni az árteret.
Ekkor ált össze bennem a kép.
Két héttel korábban, amikor készültünk az áradásra, az öreg katonák, meg a Tisza mentiek, tudták, hogy itt nagy halászat lesz.
Ezért mélyítették ki a Rocsó ház melletti kis területet,és ezért mentek el Csipogóékhoz is kocsival.
Sajnos már nem emlékszem, hol lakott a Csipogó, de nem túl messze Szögedétől, a Tisza partján.
Haza ugrottak, hogy elhozzák a halászhálót, meg az egyéb cuccokat.
A fent jelzett területet, csak ekkor vettem alaposabban górcső alá.
Egy körülbelül 30 méter széles, és 50-60 méter hosszú tavacska alakult ki.
A többiek elmesélték, hogy ilyenkor, ha levonul az ár, rengeteg halacska ragad az ilyen kis ártéri tavacskákban.
Ezek a tavak meddő tavak, tehát semmilyen mozgásuk nincs.
Se lefolyásuk, se feltöltésük nincs.
A nap melegére túl melegednek, és elmocsarasodnak.
Tehát, a halállomány halálra van ítélve.
És ekkor jőnek Ők, a nagy megmentők, akikmost kiveszik azt az irdatlan mennyiségű husit az örs számára.
Húúú!
Mondom. Ez igen, de ÉÉN utálom a halat.
Hát ennek ellenére, a buli, az buli.
Mire kiért a kocsi 8 emberrel, addigra kiérkezett a váltás a Barnára is, meg hozzám is,a Rocsóra.
Így lettünk 10-en a kis pocsolya lehalászására.
Csipogó vezényelte a műveleteket.
Először kifeszítettük a hálót a tó déli végénél.
A háló teljesen átérte a tavacskánkat, azaz hosszabb volt, mint 30 méter.
A felállás a következő volt.
A háló két végét megfogta két combosabb srác, ráadásul Ők már rutinosan végezték a dolgukat, lévén Tisza parti lakosok.
Aztán 4 ember, velem együtt, megfogta a háló alját,és lehajolt vele egészen a tavacska fenekéig.
Azért ez nem volt olyan félelmetes munka, hiszen alig volt a tavacskánk 1 méter mély.
A maradék 4 ember, meg megemelte a háló másik felét, és így indultunk neki a tónak.
Mi, alul húztuk a fenéken a hálót, és mint egy 5 lépéssel távolabb, a hátsó sor felemelte a hálót a víz szintje fölé, egy olyan fél méternyit.
Lassan haladtunk, mert nem volt éppen kényelmes a pozitúra.
A lassúságunkat persze ráfogtuk arra, hogy azért haladunk lassan, hogy a halacskáknak legyen ideje beleúszni a közepébe.
Majd' 1 óra kellett hozzá, hogy átérjünk a túlpartra.
Ekkor leszakadt a pofám.
Ebben a kis pocsolyában legalább 80-100 kg halat halásztunk le.
Őrület!
Nekem már kattogott az agyam, hogy mennyi halételt kell majd elfogyasztania az örs állományának, és ezen mennyit tudok megtakarítani, hogy legyen sör is.
Azaz inkább a hal az bort kíván.
Közben a Riadó kocsi megfordult, és kihozott a konyháról néhány 25 literes kotlát, amikbe beleszedtük a halakat.
Amikor a kocsi vissza indult, hogy a bentiek elkezdjék pucúnnyi a dögöket, mégegyszer neki feszültünk a tónak.
Még egy óra, és megint a túlparton voltunk.
A fogás ekkor már alig volt 20 kiló.
Aztán mégegyszer megcsináltuk a tavat, de ebből már tényleg csak egy-két halacska lett.
A Csipogó össze pakolta a cuccost, és elindultak haza felé.
Mi, többiek, meg bebaktattunk az örsre.
Odabent,megtudtam, hogy a Górék, mind a 4-en, elvittek haza 1-1 vödörrel.
Ez a legjobb esetben is mondjuk 40 kg.
Tehát tezsvérek közt is megmaradt vagy 80 kiló.
Persze, ebből kiválogatták a legkisebb, szir-szar semmire kellő halakat, azokat szétosztották az állataink közt.
Kaptak a desznyók, jó sokat, kaptak a kutyik is, bár, ők nem díjazták annyira, de ímmel-ámmal azé csak befalták, becsülettel. Még a tikoknak is darált egy keveset a szakács.
A maradékot meg már feldolgozták, és már rotyog is a halászlé alap.
Mondom, hogy akkor most menjek, és vegyek a halpiacon vagy 30 kg potykát, hogy hús is jusson belé?
Mondták, hogy az sem volna baj, de a Csipogó hozott még otthonról, a hajnali fogásukból vagy 8-10 potykát, aminek darabja olyan 3-5 kilós, meg egy körülbelül 30 kilós harcsát is.
Ezeket már rég szépen megmunkálták, és ott figyelnek a hüttőben.
A főzés után jött a passzírozás.
Ebből aztán tényleg mindenkinek ki kellett vennie a részét, de csináltuk is böcsülettel.
Amikor elkészült a vastag Tiszai halászlé, akkor étkezésenként, mindíg bele főzték a megfelelő mennyiségű halhúst is.
A passzírozás után fennmaradt halmaradék megint állataink változatos táplálkozását képezte.
Aztán jöttem ÉÉN, és kiszámoltam, hogy ebből mennyit sikerült megtakarítani.
Jelentős volt az összeg.
Gondoljatok csak bele!
A teljes állat állomány kétszer kapott belőle kaját, a teljes örs, mind a 60 fő két napig ette.
Igaz, hogy két napig reggeltől estig halászlén élt az örs, de mindenkinek megfelelt ez így, hiszen egy hétre való bort tudtam behozatni a kajához.
Hát énnekem összesen ennyi közöm volt a halakhoz.
Azóta sem szeretem a halakat, bár szerintem csak azért, mert türelmetlen vagyok, és nincs kedvem a szálkákkal bíbelődni.
Viszont a természetnek ez a csudája, amit tavaszi árnak becézünk, örök élményeim közt maradt meg a Tiszáról.
Már csak azt sajnálom, hogy a Tiszavirágzást még soha nem láttam.
Bár az is igaz, hogy akkoriban még nem is tudtam, hogy az micsoda, csak hallottam, hogy olyan is van.
Pár nappal később, már meg is kaptam a vezénylést Szolnokra, hogy lehozzam a hajómat.
Persze, most is kisírtam, hogy lehetőleg vízen hozzam le.
Most csak 1 napot aludtam ott, mert hamar megtisztítottam a járművet, és már másnap le is jöttem.
...
