A trigonometria rejtelmei
Csak ülsz és nézel, valyon mit érzel?
Titkolod. Nem érdekel senkit.
Órán unalom ül arcodra,
Fejed támasztod kezedre, könyököd a padra.
A tanár a tábla előtt áll,
Fennhanngon sok dolgot magyaráz.
De rád se néz régóta már
És nem is kérdez tőled semmit,
Úgyis tudja, nem értesz semmit.
Unalom látszik az arcodon,
Verítékcseppek a tolladon.
Amit fáradtan rajzolsz a padra,
Letörlöd, hogy senki meg ne lássa.
Tollad hegyén vágyaid függnek,
Kezed nyomán szavak görbülnek.
S ha kész a nagy mű a zöld padra,
Kezeddel letörlöd, összemaszatolva.
Csak egy maszlag maradt a bánatod,
De egyben eltüntetted minden álmod.
A kezeddel törölted le életed,
Más a pacát törli és emléked.
Hát akkor minek a munka, a küszködés!?
A puszta lét , s a szenvedés?
Nem teszel semmit, mi másban nyomot hagy;
Nem szeret senki; és magányos vagy.
Minek a lét, az életed?
Minek, mikor nem is te kérted!?
Hol a jókedv, a mosoly, a vágyaid?
Hol a kűzdés, a céltudat, az álmaid?
Mindenki bánt; de ennek oka csak te vagy!
És menekvés nincs! Nem írhatod át sorsodat.
Az emberek nem értenek meg,
Te pedig nem találod helyed.
De ha az álom teljesülne,
Az egész világ megszépülne;
Meglelnéd a célod, a helyed,
De erre nincs már, csak reményed.
(Pest, 98. 03. 24. kedd)
