A világ
Vörösen izzik a nap lemenőben,
Lassan csúszik le az égen.
Elbámulva nézem hazafelé az iskolából,
A villamos zötyög alattam...
S hogy mire gondolok?!
Jugoszlávia.
Hány és hány bomba robbant
Értelmetlenül;
Hány és hány ember halt meg
Értelmetlenül.
Jobb-e inkább meghalni
Vagy valahol sebesülten feküdni
És a sebekre ködszert remélni.
Várni, várni, hogy valaki
Kinyújtja segítő kezét,
S tűrni, mindent tűrni.
Éhezni, ha nincs mit enni,
Fázni, ha nincs már mit fölvenni,
De élni, élni, élni.
Ím, hát ez a puszta élet?
Szenvedés, fájdalom?
Semmi boldogság, semmi öröm,
Mert az mind csak álom?
Oh, nem! Hisz nézd: a kismadár
Boldogan repül,
Pedig se ruhája,
Se fedett háza;
És magot sem vetett.
Mégis, ha esik, ha fúj, ha süt a nap,
Ő ugyanúgy csicsereg.
Vagy a vad az erdőn,
Ki fészket nem rakott
És csak azt eszi,
Mit a természettől
Ingyen, ajándékba kapott.
Pénzt nem keres, nem gyűjtöget,
Talán ezért boldogabb,
Mint az emberek.
Vagy talán azért, mert nem gondolkodik.
Nem tudja, hogy ölni bűn
És ha nem dolgozik, akkor lusta!
Ő csak él.
Nincs lelkiismerete, amely megmondja,
Hogy mikor, ki ellen s mit vétkezett.
Öl, mert éhes!...
S lám, az ember miért öl?
Miért vétkes!!!!?
Háborút vív értelmetlen célokért,
De jobb azzal nem lesz neki!...
Ha két állat összevész, egymásnak rohan,
De ha két ember? nem kard ki kard,
Hanem ember-milliókat küld harcolni
S ő a csatát csak messziről nézi.
Tudja, hogy bűnös, de megteszi!
Hiszi, hogy a szabad elvekért,
Az igazságért, egyenlőségért!
S ha nem hiszi, hát azért!
Az állat öl, mert éhes.
De az ember kedvtelésből
Is ölni képes!
Mi neki, szétdúlni a házakat
S pusztítani!!!
Mi neki ölni családot, apát, anyát
S gyermekéletet kiontani.
Lesz, ki a halottakat eltemesse,
Lesz, ki a sebeket bekötözze;
De lesz-e, ki a szíveket ápolja,
Lesz-e, ki az árván maradt gyermeket gondozza?
Lesz-e a csecsemőnek új anyja s apja?
Lesz-e, ki, majd ha nő, kis kezét megfogja?
S neki is elmondja:
"Nézd fiam: ott fenn az Ég,
S itt lenn a Föld!
Most, béke van.
Ott fekszik kinn halott apád s anyád
A temetőben, a zöld fű alatt.
De te, ne állj bosszút a gyilkosok felett,
Mert azzal őket már fel nem támaszthatod.
Inkább légy okos és ne gondolkodj!
Segíts azoknak, kiken még segíteni lehet,
Adj pénzt a szegényeknek,
Oszd meg velük ruhádat s falatodat,
Marad még neked is, mindig marad.
Nyújts kezet a szenvedőknek,
Kötözd a sebeit a betegeknek,
Emeld a bénát, vezesd a vakot,
Segíts minden emberi alakot!
S ha már tenni nem bírsz, elfogyott erőd,
Megbénult kezed s lábad,
Emeld föl akkor szavad!
Hírdesd az embereknek, hírdesd fiam:
Hogy vigyázzanak az égre, a földre,
Mert mindegyikből csak egy van.
Mondd el nekik:
Hogy tévútra tévedtek,
S tereld vissza őket.
Kiáltsd ki a világba, kiáltsd ki hangosan:
Béke kell!
Egy szál virág a gondos anyának,
Szerelem az ifjú leánynak,
Boldogság a családnak,
Egyetértés a világnak.
Ordítsd: nincs út erre felé!
Hogy nem jó ez az őrült gyorsaság,
Hogy nem jó így az élet,
Nem jó így ez a világ!!!
S végül mondd el, de csak suttogva:
Hogyha az ember nem gondolkodna,
Csak tenné, mit szíve súg neki,
Összefogna vagy külön, külön megmozdulna,
Vizet adna a szomjazónak,
Ételt az éhezőnek,
Ködszert a betegnek,
Munkát a dolgozni akarónak,
Megytanítaná gyermekét: szépre, jóra,
Akkor - talán - jobb lenne a világ."
Nézz körül, ember, mennyi szemét,
Nézd meg hol élsz és miképp!
Beteg a sóhaj, mely a Földből felszáll;
De a rossz és a jó csak rajtad áll;
Te döntöd el, hogy béke lesz vagy háború,
Tedöntöd el, hogy boldogság lesz vagy bú.
Ne magadat győzd le, csak a rosszat,
Ne a vétkeket szaporítsd, hanem a jókat,
Az a bűnös, ki megbontja a harmóniát,
Az a vétkes, ki azt akarta, hogy ilyen legyen a Világ!
S hogy ki az?
Én, te s mindannyian!
S bűnünk csak akkor lesz feloldva,
Ha a világon Harmónia s Béke van!
(Pest, 99. 04. 29. csütörtök)
{Szavaltam a Vöröskereszt világnapján.}
