Irodalmi sarok
ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Irodalmi sarok ( A vakok és gyengénlátók alkotásaiból )

Menü

Orliczki Jánosné Marika


A VILLAMOS ALATT

ifjú és boldog szakmunkáséveim még mais derűt fakasztanakha eszembe jutnak.
Kora reggel sokad magammal indultunk abba aműhelybe a vakok intézetéből, hiszen szép számmal dolgoztunk abban a tágas hatalmas műhelyben.
Sok sorstársammal együtt itt éltünk majd ugyan abban a műhelyben dolgoztunk.

Széptárgyakat készítettünk, irodai, háztartási, vagy ipari használatra!
Kellemes hangulatos és baráti közösség volt az a műhely,amely a mindennapjainkban nyugalmat árasztott és anyagi biztonságot teremtett mindnyájunknak.
A közlekedés nehézségeit mindennap megéltük.
Többszörös átszállással érkeztünk a célba,ritkán segítettek a járókelők.
Kisebb balesetektől eltekintve, azért egyben maradtunk, csak néha kértünk elnézést egy egy oszloptól, lámpavastól.Pár lépéssel odébb jót nevettünk magunkon, mert kissé elszégyeltük magunkat magunk előtt,de hát ez is a vakság kellemetlen tréfája...

Sietni mindíg kellett akár munkába menet, akár vissza az intézetbe.
Azt hiszem inkább a munka befejeztével siettünk jobban haza, mármint az intézetbe, mert ott várt ránk az ebéd, amelyet ha későn értünk oda, már nem kaphattuk meg.
A konyhásoknak is lejárt a munkaidejük, nem vártak ránk, mi meg jól éhen maradhattunk olyankor!
Hát inkább sietősre vettük a munkából való távozást egy ha nem is mindíg finom ebéd, de legalább meleg étel reményében.
Úgy húztuk a csíkot a villamosmegálló felé, hogy aki nem tudta hogy nemlátunk az észre sem vette a vakságunkat.
Azért a kereszteződéseknél egy kicsit megálltunk körül hallgatóztunk, azután célba vettük a villamosmegállót a túl oldalon amely természetesen a másik irányban kellett hogylegyen, , mint amely először volt utunkban.
Azon a napon fizetés volt, és mindenki ahogy megkapta a fizetését, úgy indult is a villamosmegállóhoz.
Én a szokott sebességgel oda érkeztem az útkereszteződéshez, ahol a hazafelé induló villamosomhoz kellett volna átmennem.
Hatalmas forgalom, nagy zaj, robaj volt abban a térségben, nem is mertem átmenni, inkább vártam hátha valaki majd segít átjutnom a másik oldalra.
Vártam és vártam, senki sem segített.
A szemem kopogott az éhségtől, és az járt az eszembe hogy na Miska, ma már te nem kapsz ebédet,mert a villamosok csak úgy húznak el abban az irányba, amerre teneked kell menned! Már nem érsz haza ebédre fiam!
Vártam még,kicsit, aztán egyszer csak valaki mellém áll, és karon fog, mire én magamban sóhajtottam egyet, és gondoltam na végre, hogy valaki megfog, és átkísér!
Azzal a lendülettel indultunk is a túloldalfelé!
Bátran hatalmas mérföldes léptekkel mentünk, hiszen kísérnek, mentünk! ne hátráltassuk a jószándéku segíteni akaró járókelőtgondoltam!
Ahogy az út feléhez értünk a jószándékú kísérővel, aki végre észre vett, és kísért, abban a pillanatban egy hatalmas lökésre lettem figyelmes, és a másik másodpercben a kísérőmmel együtt a földön, a sinekközött találtuk magunkat elterülve, megrémülve!
De azonnal megmerevedtem egy moccanásom sem volt. Óriási nagy fékezés, csikorgás a fejem felett, mi van mi van!
Jézusom meghalok!
Kiabálni kezdtem!
Seegíítssééég seegíítséég!
A másik bajba jutott is Áljanak meg áááljanak meeg!

Abban a pillanatban jöttem rá, még a villamos alatt mozdulatlanul feküdve, hogy ez a kísérő nem más, mint az egyik munkatársam, aki szintén vak, és ugyan oda igyekezettvolna, ahová én.

Te vagy az! Janibáttyám?
Miska te baromarcú! hát te akartál átkísérni a túloldalra?
Amíg mi ezt megbeszéltük a villamos alatt mozdulatlanul földön fekve a sinpárok között, addígraa fél város oda csődült, és sikongattak, jajgattak.
A villamos vezetője pedig halálra rémülve a villamos alá nézett majd így szólt!
Maguk marhák nincs jobb dolguk mint a villamos alatt nevetgélni ésfeltartani a forgalmat?
Akkor látta csak meg, hogy a fehérbotjaink apró darabokra voltak törve.
Hát maguk!
Maguk ?
Maguk? vakok most látom jézusom!Saját lábunkon kimásztunk a villamos alól, és hamar elmondtuk a kíváncsiskodó de már megnyugodott járó kelőknek, hogy egymásról azt hittük kísérő van velünk, azért mertünk bátran neki vágni a túloldalnak.
Azon a napon akár tragédia is történhetett volna, de velünk volt a mi őrzőangyalunk.
Az ijedségen kívül semmi bajunk nem esett,meg is ünnepeltük a Kéményseprő vendéglőben, ahová takszival mentünk, és ebéd helyett estebédet fogyasztottunk.

doboz alja
oldal alja