Adventi gyertyák (ürügyén)
1.
Látod, Uram, meggyújtottam az elsőt,
hitetlenül, csak mégis, hátha talán!
A gyertya árnyéka igen nagyra nőtt,
és vad táncot játszik a szobám falán.
Béke kéne, mondják, a hited szerint,
áldott boldogság, amely mindenkié,
de mégis a háború kardja suhint
és így válhat a hit majdnem semmivé!
Mondd, Uram, ha hinnék, hogy higgyem szavad,
az első gyertyámat áldozva neked!
A háború képzete bennem marad,
mondd, hogy harcoljak ellene is veled!
2.
Lásd, a másodikat is meggyújtottam,
pörlekedve bár, de még hitetlenül,
és a szavad visszhangján gondolkodtam,
hogy a hit benned, mondjuk, mibe kerül!
Nem vagyok kufár, ki templomban árul,
és nem vagyok gazdag, ki alkudni mer.
Lennék szívesen, ki oltárhoz járul,
ha a világ ezzel talán békét nyer!
A gyertyalángból, látom, tüzek gyúlnak,
emberre ember emel gyilkos kezet!
S a bánat könnyei hiába hullnak,
már nem segít rajtuk az emlékezet!
3.
A harmadik gyertya már háromszögel
és szembelobban a másik kettőnek,
de melyik az igaz hit, mely átölel,
és nyugalmat ad majd a szenvedőnek!
Látod, Uram! Még most is kételkedem,
bár szeretném hinni szavad igazát!
Sajnálom, hogy nem mutattad meg nekem
a századokon át vélt igaz csodát!
Eszme és valóság keveredik már
és önmagukba fordulnak a hitek,
s az örök kételkedés kígyója vár,
s talán pogánynak maradva építek!
4.
A negyedik gyertya már nem neked ég:
Azokért lobban, kik nagyon szegények!
Veled a mítosz van, és a messzeség,
s kialudtak a hitbéli remények!
A neveddel harcolnak a fegyverek
s hozzád imádkoznak, soha nem érted.
Kiábrándultak lettek az emberek,
Nem hisznek már a csábos öröklétnek.
Tudom, amit teszek, az szentségtörés,
szeretni kéne, így karácsony felé.
A szegénynek az érzés nagyon kevés,
mert éhesen néz az új század elé.
