Ahol sok dallam szállt
Régen volt már, oly rég,
úgy képzeltük, szép jövőnk lesz,
egy hely, hol mindent,
mi oly nagyszerű, tenni lehet.
Az első évek teljesültek,
mert itt megismertem sok barátot,
s lett köztük pár ki el nem veszhet,
mert örökre szív mélyébe kerültek.
S itt tettünk szert dallamok barátjára,
általa pedig angyaldalnok hangjára,
s mennyi beszélgetés esett meg itt,
s ez rossz kedvben nem hagyott senkit.
Rossz magnón zenét hallgattunk,
vidámsággal sokat daloltunk,
a dallamok barátjával itt éltünk,
s hallottunk sok szép pillanatot,
angyaldalnokról is sok igazat e helyen hallatott.
Eljött közel 2000-es év,
nem sejtettük, árnyas lesz az új remény,
mert családunk inmáron félbe tört,
de azért e helyre még sok öröm jött.
Jöttek új hónapok, évek,
már mindenki ismerte a zene barátját,
még akkoris, ha eltitkoltuk a dalnok hangját,
s oly sok órán dobáltuk a kártyát.
Beteljesedett az új évforduló,
s bár az élet fejre állt, megváltozott,
e hely még mindig új élményt hozott,
miközben angyaldalnok veszte kimondatott.
Újra jöttek napok, hónapok,
hozták a következő éveket,
s vele nagyszerű tetteket,
melyeket ész, szív el nem feledhet.
Hányszor ültünk sokan nevetve,
zene közben beszélgetve, énekelve,
olykor mámorban pattanva táncoltunk,
vagy csak csendben hallgattunk.
Voltak idők, a csendes délelőttök,
mikor aztal mellett csak mi ketten,
édesanyám s én beszélgetve,
vagy füzetekbe, lapokra görnyedve.
S míly sok verset adtam át neked,
mikor néha sóhajtottam fáradtan:
Az asztal miért nem kerek?
Tán nem kéne az íráshoz úgy legörnyedned.
S hányszor késő esten rohanva mentem,
leszaladva örvendeztem, hogy ismét dalra keljek,
meg sem álltam, míg be nem értem,
örömmel csendesen, vagy nagy hanggal csak énekeltem.
S jött második évezred negyedik éve,
annak is már végéhez közeledett,
mikor felhangzott a vidám élő zene,
s táncra, dalra kélt a hely.
Mintha álom szakadt volna le ránk,
intő távolságra volt tőlünk a külvilág,
senki meg nem törhette azt végleg,
intsen csak! Itt megy továbba vidám élet!
Táncolvva, diadallal énekeltünk,
kinyílvánítottuk Őt is, kit úgy szeretünk,
hisz jól tudtuk, ezzel örömet szerzünk,
a zenénél nagyobb csoda nem létezik nekünk!
Ártottak, vad erővel ármánykodtak,
mert voltak, akik nem állhattak,
csak alkalmas pillanatra vártak,
téged innen meghurcolva elrántottak.
Megint csend lett, hallgatás,
bár volt honnnan zene szolt, nem vitás.
S ekkor szilvesztert is ünnepeltünk,
még volt éjfél, mit itt együtt töltöttünk.
Hatodik évre új kézre került az irányítás,
még úgy hittük, ettől nem lesz változás,
visszavártuk még a vidám zenét,
hogy legyen kinyílvánítás, éneklés.
Csendes idők jöttek,
bár még voltak percek,
mik sokakkal együtt röpködtek,
pillanatok, hol velünk örültek.
Most itt vagyunk tettetve, hogy örvendezünk,
áltatva hitetjük, hogy fájdalmat nem érzünk.
Már ide soha induló csodában sem jössz?
Az ajtó mögött senki sem lesz, nem szól dal s ének.
2009. Január 9.
