Akvarell
Micsoda poligám nyár
Háremei a kertek,
S a vízesések közt
Támadó facsoportok.
Ma még a rózsáért reszket,
Holnapra minden dália övé lesz,
Minden éjszaka mással boldog,
Az avarpaplan reggelre verítékes.
Érett-testű mezőt vetkőztet,
Most hullanak a vetések
Aranyruhái, a triplontredők,
Oda a lapulevél-fodor,
S mint egy megsárgult metafóra
Megint egy rózsa zuhan;
Percek máglyáin Jeanne D. Arc,
A lány, a szűz, aki bízott,
Olyan istenben, olyan hitben,
Ahol mindenki feddhetetlen,
És hangokat hallott, hogy mindig,
És hangokat hallott, hogy érte,
De ki van érte, mikor a nyár
Máglyáin fekszik, megégve...
Amikor visszanéz a rózsa
A hullásban is ismerős bokorra,
Csak annyit lát, hogy rózsabokra
Lángot vet: Szánalmas Savonarola.
