Álmodozás!
Sziasztok Éhenkórászok!
Háát ÉÉN máá csak illen maradi alak vagyok, és ráadásul még tudatlan, és képzelő erő mentes is.
Ebből kifolyólag inkább elmesélem, hogy Anna lányom kint járt a Csehországi Brnoban.
Egy rövid két napos lazázásról volt szó.
A Kedvese mint taxis, futár feladatot kapott a célállomásra, és megtoldották még egy nappal, meg egy kis Welnessel.
Szükség is volt a Wellnessre, mert gyakorlatilag a teljes túra egy knédli zabáló sétafika lett.
Máté elintézte a tutit, majd lepakoltak a hotelben.
Azonnal ki is faggatták a recepcióst, hogy hova is menjenek ebédelni, ahol van hazai ínyencség.
Kaptak egy címet, és elindultak.
Az Óváros közepén álló étterem már kívülről is tetszetős volt, de amikor beléptek, akkor ámultak el igazán.
Egy gyönyörű, múlt század béli hangulat, eredeti képek a falakon, a másik oldalon egy hatalmas freskó a környéki látványos dombocskáról, meg a várról.
Szép faragott székek, asztalok.
Elegáns pincérek, és mindezt eltakarta előlük, a mindent átható cigaretta füst.
Ott mindenki bagózott, még a pincérek is.
Ebből adódóan, amikor megérkezett a pincellér, hogy fölvegye az ital rendelést, már messziről bűzlött a bagótól.
Rövid émelygés után, ami alatt áttekintették az étlapot, ki is kérték a söröcskét.
Mire azzal elbíbelődtek, meg is szokták a bűzt.
Így már egész jó volt a hangulat.
Hogy miért is választották az önkínzásnak ezt a kellemetlen formáját?
Mert az összes többi étteremben is ugyanez volt a helyzet, itt viszont volt legalább 36 féle knédli.
És nem csak az étel volt más és más, hanem valóban ennyiféle knédli volt.
Az egyik kis fokhagymás zsíron meg pirítva,a másik szalonnával volt megspékelve, a harmadikba párolt zöldségeket kevertek bele kifőzés előtt, megint másik meg krumplis knédli volt, stb stb stb.
Tulajdonképpen csak a találékonyság szabott határt a különféle tészták ízvilágának.
A gyerekek el is határozták, hogy kerol amibe kerol, "egy életem, egy halálom" alapon, kiprobálnak annyit, amibe még épp nem pusztulnak bele.
Végülis megegyeztek a pincefivel, hogy kérnek 1 adag főételt, és hozzá 3-3 féle knédlit.
Úgy is lett.
Anna, mint teljesen női hölgy, azonnal be is rendelt egy igazi Brnoi fokhagyma leveskét.
Aztán meg is bánta.
Nem az íze miatt, hiszen egy kicsit más fűszerezése volt, mint amit itthon megszokott, és nem is azért, mert a levesbetét kruton felesbe volt keverve kockázott quarglival, hanem a mennyisége miatt.
Ott nem hagyhatta, mert olyan jó volt az íze, egyébként meg mire megette, már tele is volt a gyomra.
Hát azért a knédlikből nem akart kimaradni, ezért kért valami könnyű kis kacsa combot, valami zőőddséges szafttal, és három különböző gombóccal.
Máté fiam, meg csak simán kért egy szeletke vaddisznót, másik három féle gőzgombóccal, és egy nagy kanál diós, konyakos, áfonyás szacivi mártással.
Az ebédet lefolytották még egy-egy söröcskével, majd telóztak nekem, hogy küldjem a szekeret, mert a Máté meg sem tud mozdulni, de ki kéne menni csurgatni.
Hihihi!
Na, lényeg a lényeg, estig sétáltak, majd visszamentek a hotelbe, és rojtosra pancsizták a bűrkéjüket.
A sok uszikálás,szaunázás, meg élményfürdőzés közepette egy kicsit mesmeg megéheztek.
Mit tesz illenkor az oktalan magyar túrista?
Igeeen, visszamegyen a knédlis étterembe.
De azért már csak csínnyán bántak a rendeléssel.
Másnap, a reggeli svédasztal után ismét igénybe vették a hotel szolgáltatásait, s így ebédre még éppen odaértek a knédlisbe.
Höhöhö!
Persze, a konyhások már megjelentek az ajtóban, hogy megnézzék azt a két nagy zabálós magyar gyereket.
A röhely az, hogy Anna, és Máté, együtt is alig többek, mint100 kg.
Na mindegy.
Szóval, legföljebb 111 kg.
Hát megint kitettek, akarom mondani, kiettek magukért.
Megint vagy 6 gombóc,kétféle húsos, szószos, hogyis mondjam csak, szóval körettel...
Aztán hazafelé még vásároltak pár doboz sört, és indultak is haza.
Gondoltam, ezt a kis sztorít megosztom Veletek is.
Ha nem kellett volna, akkor 1000 kismaci.
Pusza: A Gasztromóka
