Irodalmi sarok
ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Irodalmi sarok ( A vakok és gyengénlátók alkotásaiból )

Menü

Nagy Vendel


ÁLOMBÉLI TÖRTÉNET

a bohócorr

A múlt században, leírni is borzasztó, a hetvenes évek első éveiben
kezdtem el írogatni, a magam és fiókom számára, és a hosszú évek során
rengeteg fiókból előkerült és megjelent írás látta meg a napvilágot, először
mártogatós, majd töltő, utána golyóstollamból. Manapság már a számítógépen
próbálom megváltani a világot, eléggé naívan, és a hatvan évemmel, illetve a
negyven év irodalmárkodásommal még mindíg nemjutottam el odáig, hogy
tanuljak belőle, vagyis hogy sem a gordiuszi csomót nemtudtam megoldani, sem
a spanyolviasz feltalálásában nemjutottam előrébb elődeimnél. Hogy
egyebekről ne is beszéljek.

Gyakran fellépek felkérésre különféle rendezvényeken, előadásokon
verseimmel, és előfordult már, hogy a műsor után beszélgetésbe torkollott az
est, és különféle dolgok kerültek szóba, és előttem nincs titok, nincs tabu
téma.
Az író ember számára elkerülhetetlen dolog, hogy a politika mesgyéjére ne
tévedjen, és ilyenkor megkérdezik a pártállásomat, s ekkor előveszem a
mindíg zsebemben lapuló piros bohócorrot, és aztfeltéve mondom, bohóc ne
politizáljon, mert én soha nemosztom meg a közönségemet, hogy a
jobboldaliak jobbra, a baloldaliak balra üljenek, ami fura lenne, mert az
nekem fordított volna, ami nekem jobbra, az nekik balra, és máris meglenne a
baj, a közönség az közönség , csupa nagybetűvel.

Akkor látják hogy ezzel nem jutunk sehová, s ilyenkor megkérdik, hogyan
írok, mi adja az ötletet, mennyi idő alatt készül el egy vers, rutint ad-e a
negyven év.
Ekkor mondom, van olyan vers, ami öt perc alatt elkészül, nemtudom olyan
gyorsan írni, ahogy a gondolatok megkívánnák, és van olyan vers, amit öt év
után sem fejeztem még be, s talán nem is készül el soha.
Hiszem és vallom, hogy mindenről lehet írni, a leghétköznapibb dolgokrol is,
ha van hozzá alapgondolat.
Egyszer valaki az utcán megállítva,egy rendezvényre kért tőlem verset , hogy
küldjem el neki e-mailben, de én már akkor tudtam, hogy nincs is ilyen
versem,
Mondtam ha hazaérek küldöm, mert nem mondhattam, hogy nincs is ilyenem, ha
ő feltételezte, hogy nekem van, akkor lesz. Hazamentem, megirtam és
elküldtem. A feltételezést megerősitve nem mondhattam nemet.

Hogy a negyven év alatt lehet e rutint szerezni, erről mindig egy történetet
szoktam elmesélni, A még mindíg kitartó közönségnek.


A bohóc hosszúorrú, hatalmas cipőjében botladozva bejön a porondra.
Körbejárja kétszer a fűrészporral felhintett manézst, néha emelgeti a
gyerekek felé szalmakalapját, piros orra , füléig kihúzott piros szája,
jellegzetes karaktert kölcsönöz arcának.

A harmadik körnél a bejárattal szembeni főhelyre leteszi a hóna alatt
behozott szétnyitható kicsinyke asztalkát.
Közben a gyerekek visonganak, nevetgélnek, a felnőttek elnézően
mosolyognak.
A Vendi bohóc hatalmas zsebeiből előkotorász egy szál gyertyát, másik
zsebéből egy hatalmas doboz gyufát.
Ügyetlenkedve meggyujtja a gyufát, majd azzal a gyertyát, s odaragasztja
az asztalka közepére.
Tenyerét összetapsikolva , kalapját kétkézzel emelgetve, láthatóan örül az
eredménynek és a sikernek.
Vidáman körbejárja a porondot nadrágtartóját huzogatva, és végül megáll az
asztallal szemben a főbejáratnál.
Nadrágzsebében könyékig turkálva, egy csomag vadonatúj kártyát vesz elő.
Kibontja, mert a mutatványhoz csak új, kemény lap a jó, a megfelelő.
Félméterről, egyik kezéből a másikba repítve keveri a paklit, és kiveszi a
piros ászt.
A többi kártyát ajándékba adja a meglepett gyerekeknek.
Hangos szóval elmondja a feladatot, a kártyalappal próbálják eloltani, a
helyükön maradva az égő gyertyát.
Bizony, senkinek nem sikerül.
Ekkor a bohóc erősödő dobpergés közepette vízszintesen elrepíti a piros
ászt.
A tízméteres repülés után a lap eltalálta a kanócot, és elkoppintotta a
lángot.
Hatalmas ováció, cintányér csengés, a zene felerősödik. A bohóc kalapját
lengetve diadalmasan körbejárja a porondot, és learatja a sikert. A gyerekek
tapsolnak, hiszik a csodát, ami egy ideje minden nap sikerül, de van egy
valaki aki trükköt sejt a produkció láttán.
Értetlenkedve felkeresi a lakókocsija felé igyekvő artistát.
- Árulja el nekem, kérem, hogyan csinálja ezt a páratlan produkciót?

- Semmiség az egész, csak gyakorolni kell... - feleli a bohóc.
- És mennyit gyakorolta?
- Csupán csak nyolc órát. - Volt a válasz.
- Csak nyolc órát? - Hitetlenkedett a néző.
- Igen, de naponta, és negyven éven át.

asztal, gyertya, kártya, eldobni, elalszik.

Meddig kell gyakorolni?
nem sokáig, csak minden nap. Nyolc órát, és negyven éven át.
Ja, ha csak úgy nem.

nyolc órát, naponta negyven évig.
-Jajj, már megint reggel van...

2015

doboz alja
oldal alja