Angyal hullt a földre...
Egyszer régen, nagyon régen,
valahol távol a messzeségben
túl a földön, túl az égen...
A légkör sűrű ködében
csillag bukdácsolt sebesen
lefelé, lefelé... csendesen.
Nagyot puffant a földre érve,
megremegett a világ beléje.
Így lett a csillagnak vége.
S lám, mintha életre kelne...
Angyal lett belőle,
még glória is ragyogott felette.
Ártatlan volt még és tiszta
E rideg világban állva.
Szőke haja, hófehér ruhája
beragyogott a sötét éjszakába.
Égkék szemében a béke lángja,
kezében a hit és szeretet gyertyája.
Talán a gyertya pislákoló fénye
az, mi vitte előre,... előre.
Hiszen azért jött a földre,
az emberek közé azért hullt le,
hogy mosolyával szeretetet hintve
békét hozzon háborgó szívekbe.
Milyen munkát kapott az égben?!
Önként vállalta... De hiszen
glóriáját már megtépték egészen,
könnyek csillognak égkék szemében.
de a hit gyertyája ég kezében,
a szeretet ott van a szívében.
(Kecskemét, 08. 10. 16. csütörtök)
