Angyali Krisztina!
Te isteni hercegnő,
A neved Úgy csillog,
Mint a legdrágább ékkő!
S megajándékoztál magaddal engem,
Mikor ott éltem mélyen a sötét rengetegben!
Elhoztad a fényt az életembe,
S te lettél a fény a két szemembe!
A gyémánti neveddel,
Te magad vagy a gyémánt,
Mindkettő az enyém,
S mellettem tündökölve
Megállsz némán!
Ha néha- néha nem vagy velem,
Csak a hiányodat érezhetem!
Várom, hogy vágyammal érintselek,
S Forró csókoddal ajkamat megérinthesd.
Az életem része lettél,
Simogatsz, mint a napfény!
Ha utamra elindulok,
Átkarolva hozzám simulsz,
Érzem a féltő kezeden,
A gondoskodást,
A féltő szeretetet!
Volt idő, hogy nem ismertelek,
Szélviharok erős telek,
Senki nem fogta kezem,
Egyedül a magányban éltem,
Szeretet nélkül,
A jéghidegben!
Magányos ágyon elrévedezve,
Az angyalt vártam,
Előttem megjelenve!
S íme te itt vagy
Mellettem, angyalként
Elevenen élő testeddel!
A Saját angyalom vagy,
A szereteteddel,
S Hozzám simulva
A hűséges testeddel!
S mikor oltárhoz vezettelek,
Pír volt az arcodon,
S kezedben a toll remegett,
És álltunk egymás mellett,
Én szürke öltönyben,
Te fehér hólepelben!
S mikor a küszöbön átemeltelek,
A lakásunk ajtajában,
Te forró csókkal köszönted meg!
Sok év telt el azóta,
Jártunk együtt a pokolba,
De a szerelmünk erősebb,
A gonoszság minket le,
Nem győzhet!
S az első pillanat,
Tőlünk soha,
El nem szalad,
Ugyan úgy szeretlek,
Mint akkor,
Szívembe elzártam százszor!
S mást én neked,
Nem adhatok,
Csak őszinte szót,
S ebben elmondom neked,
Hogy tiszta szívből,
Szeretlek, s ha már nem leszek, Tudd, hogy szerettelek!
Az első Perctől szerettelek, és most is szeretlek!
Szabó István 2004. 04. 23.
Ezt a verset a feleségemnek ajánlom!
Mivel egybe forrt két élet!
Az Övé és az enyém
és ezért hálás vagyok neki!
Szabó István
