Anna Frankhoz
Ártatlan, kedves csitri lányka,
Maradj velünk, naplódba zárva,
Te szemtelen, te drága kincs,
Kinek a szívén rozsda nincs.
Álmodjunk együtt szebb világot,
Ahol örök lesz ifjúságod,
Mert görcsösen ragaszkodunk
Tehozzád, míg csak zeng dalunk.
Rejtőzködés, kucorgó élet,
Vak rettegés, riasztó éjek
Nem olthatták ki sóvárgásod,
Nem fogott rajtad semmi átok.
Eléd térdelnék? Tán igen...
Megfognám kezed csendesen,
Megérinteném néma szádat,
És megköszönném bibliámat,
Az egyiket a több közül,
Melyben a lélek üdvözül,
Melyet te írtál Kittynek,
Sarkig kitárva életed.
Nehéz a szív, de van vigasz még:
Köztünk maradsz, míg tart az emlék.
Rád gondolok te karcsú lányka,
Ki úgy lett szent, hogy volt hibája.
Csak ember volt, gyötrődő és igaz,
Ki bájos volt, de néha oly pimasz,
Kiben megcsillant már az értelem,
És fellobbant egy néma szerelem.
De zsenge volt még, tiszta, mint a harmat,
Ábrándozott, bár nem várt rá a holnap.
Megöltek téged aljas, rút bitangok,
De él szívünkben tiszta fényű lángod,
Él és világít századokon át,
S a végtelenbe küldi sugarát.
