Anyuka
Milyen furcsa szó: anyuka,
mit mondunk százszor, ezerszer,
egy nap legalább egyszer,
s ragozzuk számtalanszor.
Boldog örömmel ölelve szólok: anyám,
gyermekként, s később is szeretve mondom: anyukám,
vagy félve kiáltok fel: anya!
Aztán megnyugszom, mikor válaszol hangja.
Egy rossz lelkű ember üvöltve mondja: Anyád!
S közben gorombán kiabál,
mikor türelmetlenül az utca sarkon áll,
és haját tépve valamire vár.
Reggel egy szép napon köszöntve szólsz: Édesanyám!
A szív megdobban, s e percben legszebbet adnád,
kezed az égbe emelkedik, hogy megáldd,
s reméled, hogy örül ennek édesanyád.
Egy nap temetőben térdelsz,
lelked csordultig telt könnyel,
torkodon át folytva sóhajtod: Drága anyám!
Miért mentél el én anyukám!
Később, mikor emlékezünk, már tisztán lát a szívünk,
már beszélni is tudunk,
kimondani, érteni, elfogadni is merünk,
mindent, amit addig fel nem értünk.
E szó: anya; mindenkit elér,
s felelőség, anyai döntés, kit hogyan ér,
kinek fájdalom, s bús keserűség,
kinek szeretet, és áldott szentség.
2014. Május 4.
