Az élet forgószínpadán.
Voltam király a színpadon.
Ízlett nagyon a hatalom.
Volt bőven kincsem, vagyonom.
Az éjben bolyongtam vakon.
Azután egy különös napon
Koldus lettem, kit gondja nyom.
Azt hittem, nincs már irgalom,
Se barátom, se vagyonom.
Úgy akarta a vétgzetem,
Legyen még néhány életem.
Most pap lettem, majd kamarás,
Kit számon kérni nem szokás.
El is tűnt a kincstár fele.
Az ördög elszelelt vele.
Katona lettem, kapitány,
Ki bőszen harcol a csatán.
Ontottam hektó szám a vért.
De magam sem tudtam miért.
Nagy tudós lettem, bölcselő,
Kinek a híre egyre nő.
Kutattam mát és holnapot,
A szív titkát, miért dobog.
Követ, virágozt, csillagot.
Rájöttem, semmit sem tudok.
Elég volt ennyi nagy szerep.
Uram, másnak is adj helyet!
Az ember egyszer csak felnő.
Rájön, egy élet elegendő.
