Az ellentétek szigetén
Az ellentétek szigetén állok magam
látszólag végtelen kék ég ragyog rám,
s szeliden zúg a tenger lábaimnál:
De valójában ólomszürke minden ölel át,
és lábaimnál zavarosan tombol a világ.
Magányosság dzsungelén gázolok át,
látszólag egyenes az út előttem,
s szilárdan, mint a földön járni tudnék:
de valójában lebegek a sima semmiben,
és eltaszít az ismerős, de fel nem ismerem.
Egy másvalaki lelkéből táplálkozom.
Látszólag ütemes a szívverésem,
s keményen tart az élet kőkarokkal:
de valójában, mint egy halott levegődarab,
lehullottam, s nem tudom, hogy miért bántanak.
Hallgatásod csúcsain követ török.
Látszólag sószagú szél szít a szóra,
s szeretve vonz a tiszta földi érzés:
de valójában fagyhegyekről jégtavasz jön el,
az ellentmondást csak felolvadt vesztem oldja fel.
