Irodalmi sarok
ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Irodalmi sarok ( A vakok és gyengénlátók alkotásaiból )

Menü

Horváth Zoltán (Matula)


Az elmúlt hetem

Na idefigyeljetek ÁMBÖRÖK!

Szóval, hogy egyik szavam a másikba ne öltsem, a minap ismét csak illusztrációs társaság gyűlt össze nálamnál, itt a lápon...
Konkrétan, megjelent Bunbi Uram, aki a kérdésre válaszolva, igen, tagja a listának, de visszavonultan, szemlélődő életmódot él, és az Ő újdonat új barátosnője, valamint az uncsihugija, aki szintén tagja a listának, de szintén jelenleg csak szemlélődő életmóddal.
Hugi majd talán egyszer aktívabb lesz, de még elég sűrű a magánélete, de soha nem feledkezik meg rólunk, fogyatékosokról.
Legyen az kerekes székes, vagy kuksi, vagy süket, vagy akár szellemileg retardált...
Nosza, akkor ÉÉN készülök.
Legalábbis azt hittem.
Nem lehetett, csak félig.
Tehát úgy kezdődött, hogy Lizácska, a barátosnő, haza jött észak németországból, meglátogatták a drága jó mamácskáját, Pusztaszabolcson, majd erre vették az irányt.
A Bunbi kocsijával jöttek.
Ez csak azért fontos, mert el lehetett kergetni Őket béévásálni.
Mentek is, büszkén, és segítettek is.
Csakhogy, Marcselló, és Keresztelvtárs között van ám Kéthely.
Ha betűnként elolvastad, akkor tiszta, hogy egy település nevéről beszélek.
No, itt viszont leledzik a Harmat pincészet, akiknek nem akármilyen a boruk.
Hát ott is költöttek kevéskét...
Hihihi!
Megérkeztek, mármint vissza a bevásárló körútról, és neki álltunk iddogálni.
Volt is móka, kacagás.
Mindaddig, amíg Lizácska ki nem találta, hogy éjjel 11-kor kissé éhezik.
Huginak persze azonnal volt ötlete, mégmeg legyen káposztás cvekedli.
Oké jo.
Gondoltuk mi.
Erre Hugi előhozta a gyúró deszit, és amikor rá mertem kérdezni, hogy ez meg mi a lóóóf..sznak, csak annyit mondott, hogy:
- Csak nem képzelted, hogy szar, gyári tésztával etetlek meg Titeket?
És ezzel feltette a vizet forralni.
Amíg a víz felforrt, Ő meg is gyúrta a tésztát.
Alaprecept:
1 tojgel,
10 dkg liszt.
Só nem kell bele, mert attól csak megfolyik a tészta, és nem lesz igazán aldente...
Beszarás...
Na, mire kifőtt a tészta, addigra Lizácska lereszelte a kápit is.
Ezután már csak meg kellett pirítani a kápit, természetesen az előtte karamellizált, a kormány által tiltott cukrocskán, a kormány által tiltott mennyiségű sóval, és megfelelő mennyiségű frissen őrölt, színes borssal, amitől legalább igen jó íze lett.
Mind eközben Bunbi Urunk nem is olyan halkan durmolt.
Cserében, ÉÉN egyszerre voltam két nővel.
Höhöhö!
Konkrétan, Lizácska a baloldalomon reiszolta a kápit, a jobbon meg a Hugi gyömöckölte a tésztáját.
Mindez, mondom, éjjel 11 után.
Éjfélkor viszont a két csajszi derekasan bezabált a silóból.
Másnap már minket, hímeket is meg lehetett fertőzni a maradékkal, amiről el kell hogy mondjam, hogy rendkívül fenomenális ízkavalkádot kaptam.
Mondjuk, ÉÉN úgy szeretem, és most igazi kulináriusok ezt ne is olvassák, tehát a forró készételt vastagon megcukrozom, de alaposan meg is borsozom.
A történethez hozzátartozik az is, hogy a Hugi csinált már nekem hajnali 3-kor friss palacsintát is, de most ebből egy éjféli cvekedli lett.
Na aztán másnap sem akartunk éhön halálozni.
Igen-igen szép, jó időnk volt.
Legalább 15 fok meleg, és tűző nap.
Ez volt az a nap, amikor a fiatalok átmentek Marcsellóba béévásálni.
Amikorra haza jöttek, már rendelkezésre állt, úgy vagy 70 dkg gyönyörű szép marha lábszár, és egy nyers buckó is.
Gyengébbek kedvéért, ez a desznyó hátsó csülke.
- Hát tán máá ne itt büdösítsétek be az egész lakást!- mondottam vala.
Ki is mentek, és tüzet raktak a borgács alá.
Ne mondjam, hogy alig 4 órácska elteltével walami fergeteges csócsa alakult ki az edényben.
Valahogy úgy alakult, hogy senki nem kért köretet, csak úgy kiflivel, vagy kenyérrel zabáltuk.
A késői ebéd után, történt egy kis baleset.
Zoli, máá nem vótt a helyzet magaslatán, így, amikor leparkoltam a fajansszal szemben, és megpróbáltam átalücsülni, alaposan megtántorodtam, és rázuhantam a klóra.
Ettől az ülőke azonnal be is sértődött, és megreccsent.
Úgyhogy, mikor dolgom végeztével felálltam, már ki is csípte véresre a combimat.
Sírva kanyarogtam, hogy menjenek el ide a faluba, a Dominó Építési Áruházba, egy új deszkáért.
Kapták magukat, és lerobogtak.
Ez alig telt 2 órába.
Hmmm.
Mikor haza érkeztek, elkezdtem faggatni Őket, hogy hol is töltötték a drága idejüket?
Elmondották.
Először is itt nem kaptak egy minőségi deszit, tehát átal mentek Marcsellóba, ahol is a Tecsóban találtak.
Aztán a nagy kalandtól kimerülten, hazafelé béétértek a Koccintó nevű becsületvesztőbe.
Ekkor mentek átal a Váry Zsolti hentes boltjába, és béé akartak szerezni egy pár szál a már-már tökéletes Máriai enyhe kolbiból, amit Bunbi a majdnem Anyósának szánt meglepinek.
Mivel Zsolti már ösmérte a Hugit, mondotta vala, hogy várjunk péntekig, hiszen mindez csütörtökön vótt, mert ma vótt vágás, és düticskézés, és akkorra lészen szarvas kolbász, és gömböc is.
(Gyengébbek kedviért a gömböc a desznyósajt.)

Már értettem is a vidámság okáját.
Persze Bunbi azonnali hatállyal üzembe is helyezte az újdonat új alkatrészt.
Na, mire a hiradó kezdődött az RTL-en, el is nyomott minket a kajakóma.
No de sebaj!
Veszett máá több is Mohácsnál.
Estére mesmeg mulatkázás volt a program.
Másnap sajnos Bunbiéknak el kellett utazniuk, mert Lizácska hétfőn már utazott vissza Némethonba, és a hétvégén volt még elég dolguk.
De azért csak délután mentek el, tehát még egy ebéd hátra volt.
Még ébredés után Lizácska, és Bunbi Urunk át is sétált a henteshez, és meg is vették az ajándékokat.
Itthon persze jóóól meg is kóstóltuk, és valami extra fínom izije vótt nékijek.
Az ebéd meg nem volt más, mint egy kolompárleveske, krumpli gombóccal megspékelve.
Nanáá, hogy virslivel.
Az étel a következő képpen készült:
Hugi felrakott egy tonnányi hámozott, felkockázott kolompárt főni sós vízben, majd amikor elszörnyülködtem, az említett mennyiségen, csak annyit mondott, hogy:
- Te csak ne aggódj!
Hát máá hogy az őőőrdöghbe ne aggódnék, amikor nem a macskákat akarjuk dobálni a leveskével, csak 4 fő étkezését szolgálná!
De hallgattam, és bölcs maradtam.
Ugyanis ÉÉN akkor mmég nem tudtam, a gombócról.
Aztán a háromnegyed részét ki is vette belőle.
Ezt összetörte, és némi liszttel, sóval, és tojgellel megtekerte, és 3 centis gombóckákat formázott belőle.
Aztán ezeket is belefőzte a leveskébe, a tv paprikával együtt.
Berántotta a cuccost, egy halvány pirospaprikás rántással, és belekerült a megfelelő mennyiségű virsli is.
Még egyszer megrottyantotta, és már tálalta is.
Ezek után Lizácska, és a Bunbi lóra kaptak, és haza ügettek.
Délután elkergettem a Hugit is, egy kevéske gömböcért.
Mire haza ért, már cserregett is a telója, mert a Bunbi nem találta a húsárut.
Nem is találhatta, hiszen úgy hagyták a terasz asztalon, ahogy azt kell.
A baj nem is annyira az vótt, hogy rám hagyományozták az egészet, hanem hogy a desszantos macskák megzabálták a gömböc két-harmadát...
Hehehe!
Szerencsére, hugi még maradt a hétvégére, és hogy éhön ne pusztuljunk, készített sűlt, töltött paprikát.
Nit ne mondjak, elbabrált fííínom volt.
Ez úgy nézett ki, hogy a darálthusit megpárolta apróra vágott kommenista hangyán, és kevés zsiradékon.
Sóval, színes frissen őrölt borssal, és pirospaprikával fűszerezte, és dinsztelt még bele konzerv kukurucot is.
Amikor kellően lehült a massza, akkor béédüticskézte mindezt a TV-be, máámint a paperígóba, a tepsit kizsírozta, és belefektette a paprikákat.
Majd ment az egész a sütőbe, és néhány perc alatt derekasan átalsüttye.
Nyam-nyam!
De, hogy vasárnap se maradjunk éhön, kaptam egy egyszerűnek tudott bojszó leveskét, ám de annyi foghangyával, hogy az máá csak na!
Na ez se vótt utolsó, de érkezett a narancsízű meglepi is, a pilmenyi.
Ez a ruszkiknál nemzeti eledel.
Az utcán is árulják, darabra.
De persze, a feladat a maradék eltüntetés volt.
Tehát megkereste azt az alkalmatosságomat, na nem azt, hanem amivel ki lehet szaggatni a tésztát.
Merthogy ez konkrétan annyit tesz, hogy a szokásos gyúrt tésztából, tudjátok, 1 tojgel, 10 dkg liszt, amiből már készült egy tésztánk, és miután kinyújtotta, ezzel a szerklivel szép, szabályos köröket szaggatott, amikbe béétöltötte, mármint tett a közepére egy kupacocskát, és a szaggató másik oldalába bééhelyezvén, összvehajtogatva, és összve nyomva féltenyérnyi méretű, félköríves batyuk készültek.
Baromi gusztusos, és ezzel a szerszámmal könnyen elkészíthető.
Ebből a szerkezetből van nekem 3 féle méretű, a töltelék állagától függően.
Most a legnagyobb kívánkozott az elkészítéshez.
Aztán ezt a szutykot már csak ki kellett főzni, lobogó, sós vízben.
Hát mesmeg nem unatkoztunk, amíg megzabáltuk.
És ez nem kamu!
Kétpofára zabáltuk.
Vasárnap, az esti vonattal Hugi is eltávozott, és megint csend telepedett a tájra.
És mivel volt mindenből maradékom, egész héten ezeket a silókat töltöttem magamba, ami viszont dupla örömöt okozott.
Egy felöl a kulináriai élvezeteket, másfelől az emlékeket is felidézte.
Elmondhatom Néktek, hogy igen szépen tellett az időm...

Pusza: A Matula

 

doboz alja
oldal alja