Az öreg halász
A kis viskó üresen állt,
az égen sirály szállt.
Esteledett, az ég szürke volt,
és fogyóban volt a hold.
A nádast szél ferdítette,
a tó vizét háló szelte.
A stég mellett csónak ringott,
benne egy apró alak mozgott.
Sürgött, forgott, tüsténkedett,
kutyájával ellenkezett.
Leült, s leste a lyukas hálót,
fog-e ma este is pár kilót?
Meggyújtotta a pipáját,
megsimogatta kiskutyáját.
Kémlelte az eget, leste a vizet,
visz-e haza halat, legalább tízet?
Húzta a hálót, fogta a botot,
fogott vagy harminchárom pontyot.
Örült is az öreg, dörzsölte a markát,
kutyája is örült, csóválta a farkát.
Bevitte a sok halat a viskóba,
és bort öntött az üres korsóba.
Majd olyan hamar, mint a csoda,
elkészült a finom halvacsora.
Megették a pontyot, megitták a bort,
utána az öreg haléneket dalolt.
Majd mindketten elaludtak
és vágyakozva álmodtak:
A kutyus rengeteg eleségről,
a gazdája meg egy feleségről.
