16. Az ünnepek, és a téli szolgálatok
Tehát 1981 december '23.-án éjfélkor lejelentkeztem az örsön.
Másnap reggel azonnal be is mutattam az orvosi igazolásomat, amit még előző nap szereztem be Szegeden, az Ortopédián.
Direkt reggel indultam Szolnokról, és délelőtt már az ortopédián ültem sorban.
E nemes cselekedetem oka pediglen az volt, hogy még pár nappal korábban felhívtam az örsöt, és a srácok elmondták, hogy beosztottak szent estére is, de még szilveszter éjszakára is, kimondottan csak aljasságból.
A Tiszt eeftáásak azon röhögcséltek, hogy már úgyis jóól kipihentem magam, mostantól az év végéig a legszemetebb szolikat osztották rám.
Hát mondok, talán csak nem?
Az előzmény pedig az volt, hogy még szeptemberben a talpamból kiműtöttek egy tyúkszemet, amitől járni sem tudtam, nem hogy szolgálat, meg surranó.
A dokinéni emlékezett rám, mert még hetekig nem engedett szoliba járni, és csak a kimenő cipőmet viselhettem.
Na, kapva kapott az alkalmon, és megint kiírt január elejéig.
Hát mit tesz Isten, és a Párt, a parancsnokság szaladgált föl-alá, mint mérgezett egerek, hiszen már elküldték haza az összes lehetséges járőrt, és az ÉÉN papírommal már igencsak kevesen lettünk, bentmaradt, hadrafogható legények.
Na most, amikor már szó szerint könyörgőre fogták a dolgot, akkor azért nagy kegyesen bevállaltam a szilvesztert.
Tehettem, mert amúgy is tartottak tőlem, meg mert már november közepe óta öreg katonának számítottam, tehát nem volt az örsön nálam régebben sorállományú.
Ez pedig egy kiváltságos pozíció volt.
Majd a kopaszok szívnak kicsit.
Amikor ÉÉN voltam kopasz, akkor ÉÉN is szívtam nem is keveset.
Különben is, feltörekvő nemzedék, hadd tanuljanak.
Így történt, hogy a tél utolsó napjait a jó meleg kantinban töltöttem, újság olvasgatással, keresztrejtvény fejtegetéssel, rexezéssel, csocsóval, és szeszeléssel.
Mígnem egyszer csak, az örsellátónk, az 58 éves hivatásos őrmester eeftás meg nem érkezett taxival, két nappal azután, hogy meg kellett érkeznie, makonya részegen, de olyan alaposan, hogy beszélni sem tudott.
Pedig még csak reggel 8 óra volt.
Meghát a taxiszámla.
Jaj, jaj.
Szombathelyről érkezett egyenesbe.
Több, mint 10.000 Ft volt az órában.
...
Az akkor mondjuk 3 havi fizuja volt az Öregnek.
Már előző nap ki lett adva ellene a körözés.
Picit sajnáltuk is, pláne, hogy megtudtuk, hogy mindez csak csupán egy válás kezdete.
Az asszony nem tűrte tovább a cefrézést, és haza költözött a szülői házba , Szombathelyre.
A gyerekek már kiröppentek, az Öreg meg egyedül maradt, és az asszony után eredt.
Persze mindez nem jelentett mentséget az Áristom alól.
Háát, szép kis karácsonya volt azÖregnek.
És hogy ez hol hatott ki rám?
Dög egyszerű.
Rögtön rám lett testálva a teljes örsellátás.
Raktár, kaja, benya, és minden, ami arról nyílik.
Rendesen beszartam.
Azért csak neki veselkedtem.
Ebből fakadt, hogy a szolgálatom heti egy alkalomra csökkent, a hét többi napján meg az ellátás.
Így futottam neki az év utolsó szolgálatának.
Az idő pont: 22 órától, reggel 6-ig.
Egész héten azon morfondíroztam, hogy hogyan tegyem feledhetetlenné az évfordulót.
Mármint, magamnak, csak úgy.
Még az előző héten a piacon, árubeszerzéskor, találkoztam az egyik falubéli kiccsajjal, és haza is hoztuk.
Közben kifaggattam, és megtudtam, hogy 3 helyen is rendeznek "eriszd el a hajam", bulit a faluban.
Aztán este 10 órakor neki indultam a határnak.
Az útvonal, először a falun haladt át.
Hát nézd csak!
Nem ez az egyik buli hely?
Deee, igeeen.
Akkor mire vársz, Te majom!
Azt tudni kell, hogy a járőröket a falubéliek mindig is kedvelték, és a fiatalokat , legalábbis a legtöbbjét már ismertem is addigra.
Úgyhogy, amikor bekopogtam, és megláttak, rögtön a központ lettem.
Na, surranó, fegyverzet, mikádó, (lásd: pufajka,) zubbony le.
Azonnal került pohárka, kis barack pálesz, és Zolit könnyű volt táncba vinni.
Az a k 47 a konyha sarokban, a lőszerek a zsebbe, nehogy máá nekem itt valamelyik részeg állat lövöldözni akarjon, és egy órácska tánci-tánci.
Aztán békésen felöltöztem, és tovaindultam.
Kifele menet pont össze futottam a Barnás járőrrel, aki persze nagyon megdöbbent, mert nekem már kint kellett volna lennem.
Mikor elmondtam, hogy oké,oké, de ÉÉN még mulatkáztam kicsit, tátva maradt a szája.
Mondtam is neki, hogy:
- Dzsugbe, meee huzat van.
Még éjfél előtt pár perccel ki is érkeztünk, épp időbe ahhoz, hogy éjfélkor felhúzzunk pár rakétát.
Ez a rakéta, egy hüvelyk ujj méretű mini rakéta volt, 6 féle színben.
Persze ez is szigorú elszámolású volt, mint a lőszer, de ebből nem csináltak akkora cirkuszt, ha elszámolási hiányosságok voltak.
Nekem volt vagy 50 rakétám tarcsiba.
Már a lakatnyában zsebre vágtam egy marékkal.
Na éjfélkor rákezdtem, és végülis az összes járőr válaszolt pár rakettával.
Egész szép tüzijátékot csináltunk Szegednek.
Ezek után nem álltunk meg a szolihelyen, hanem tovább sétáltunk a sarokban lévő mafihoz.
Lejött onnan is a járőr, mert már nagyon kiabáltak a jugók, hogy menjünk át pezsizni.
...
Szerintetek?
Hüm?
Átmentünk.
A nyomvonalon.
Fegyverrel.
Diszidáltunk?
Fizikailag igen.
Mégmeg teljes fegyverzetben.
Azaz hazaárultunk.
De hát persze nem úgy lett elgondolva, és biztos volt az is, hogy úgy sem fog soha fény derülni az újév éjszakájában, és a tiszteeftásak szürke állományában.
A srácok odaát tényleg pezsivel vártak, méghozzá a jófajta szovjet pezsivel.
Eliddogáltunk egy órácskát, majd haza jöttünk.
Egy kicsit őrködtünk is az éjszakában, de szigorúan együtt hárman, és mégegy pálesz is.
Aztán ÉÉN úgy 3 óra tájban elindultam befele az örsre.
Igenám, csak még túl kora volt, hogy be is érkezzek.
Az egyik ház előtt benéztem az ablakon.
Jéé!
De hiszen itt is buli van!
Kopp-kopp.
Vetkezés, tánci-tánci, meg kis virsli, pezsi párbaj, persze pálesszel leöblítve.
6 óra 00 perckor az örsön kitáraztam, és leadtam a fegyverzetet, majd ájulat szerű alvás következett.
Másnap, akarom mondani, délután, amikor is ébredezni kezdtem, már megint azt látom, hogy mindenki igyekszik előre köszönni.
Elsőbb még nem értettem, de aztán rájöttem, hogy a buszos járőrnek a falubéliek elmondták, hogy itt is jártam, meg ott is, aztán kiderült, hogy a tüzijátékot is ÉÉN kezdtem el, de még a határsértés sem maradt titokban.
Hát már megint nőtt az ázsióm.
Mit tegyek.
Ez a nagyság átka.
Nem sokkal később egy reggel arra ébredtem, hogy megfagytam.
Ebbe az állapotba úgy sikerült eljutnom, hogy már megint nem hittem a véneknek, miszerint -20° környékén már nem illik aludni a szolgálatban.
Általában ez úgy működött, hogy akár télen, akár nyáron, a járőr a szolgálat jelentős részét alva figyeléssel tölti.
Ez esetünkben is így történt.
Egyedül mentem, a Barnára, és mivel tudtam, hogy baromi hideg van, kifele mentemben a régi TSZ-nél a hátamra kaptam egy kis adag szalmát, hogy legyen mibe belefeküdni.
Ilyenkor télen a tisztjeink hallgatólagosan eltűrték ezt a kihágást.
Megérkeztem, leváltottam a társamat, aztán magamra tekertem a sátorlapot, ami esőköpeny gyanánt is használatos volt, és tártáska a fejem alá, Kalasnyikov magamhoz ölel, és már aludtam is.
A baj akkor kezdődött, amikor felébredtem.
Azt vettem észre, hogy nem tudok mozdulni.
Mindenem átfagyott, és elgémberedett.
A bal kézfejem volt minden, amit mozgatni tudtam.
Az agyam ugyan akkor már teljesen tiszta volt.
Tudtam, hogy nem mozog semmim.
Elkezdtem tornáztatni a bal kézfejemet, majd már megmozdult a könyököm is, és így szép lassan, mintegy fertály óra alatt sikerült fölkelnem a földről.
Na onnantól volt az örsön egy olyan katona, aki csak 0° fölött volt hajlandó aludni, szolgálatban.
Cserébe, kitaláltam, hogy legalább a rocsóházat fűthetővé kell tenni.
Volt az örsön egy fiatal katona, aki civilben súlyemelő volt.
Úgy hozta a sors, hogy Vele mentem ki, ÉÉN a rocsóba, Ő meg a Barnára.
Mit ád Isten, kifele menet betértünk a TSZ-be.
Találtunk is egy remek vaskályhát.
Kicsit tanakodtunk, hogy ez hogy is juthat ki a Rocsóba, de a kölök megoldotta a csordiuszi gamót.
Egyszerűen fölkapta a vállára az 50 kg-os kályhát, és elindult.
Onnan még 7 km-re volt a Rocsó.
A kályhacsövet, meg az Ő fegyverét meg ÉÉN vittem.
Az egész úton mindössze egyszer álltunk meg pihenni, mert nekem kellett pipilni.
Amikor megérkeztünk, azonnali hatállyal be is üzemeltem a kályhát.
Ragyogó meleget csinált, csak a fűtő anyagot kellett mindig pótolni.
Meg még egy probléma volt, hogy ez aztán már tényleg tiltott volt.
Így aztán, ha véletlenül nem szóltak ki, hogy nagy szimat indult, akkor bukta.
Merthogy a forró kályhát nem lehetett kidobni a Rocsóházból, mert fájt.
Ha időben megkaptuk a hírt, akkor egy félóra sem kellett, és a kályha már kint is volt a susnyásba.
Igen jókat zsugáztunk ott, egy-egy hűvösebb, vagy csapadékosabb időben.
Csak tavasszal buktunk meg, mert az ártér kaszálásakor előkerült a cuccos.
De hát engem akkor már nem érdekelt a történet.
Eseménytelenül teltek a napok, amikor is az egyik katonának elérkezett a szülinapja.
Mikor megtudtuk, hogy egyszerre megyünk szoliba, sőt, még a Mafis járőr is velünk lesz, akkor beszereztünk egy kis páleszt, és majd megiddogáljuk kifele az úton.
Így is kezdődött.
Csak hogy már a régi TSZ nél elfogyott a cucmány nudli.
Ki is találtuk, hogy a Mafis fiatalt megküldjük a boltba.
El is ballagott, és hozott még egy fél liter Wodkát.
De addigra már nem nagyon fűlt a fogam a rocsóházba elkutyagolni, ezért azt is ott helyben, a régi TSZ egyik épületében elszopogattuk. Közben a szülinapos beszólt, hogy a kis szimat, a sorállományú ellenőrző járőr is hozzon valamit innya.
Hozott is.
Ő is ott maradt velünk.
De a kint lévő járőrök is hallották, hogy tivornya van a TSZ-ben, és elindultak befelé.
Útközben találkoztak a másik kis szimattal, akinek a feladata az volt, hogy szembe jöjjön a már nálunk landolt szimattal.
Honnan, honnan nem, Ők is hoztak cefrét.
Ennek aztán az lett a vége, hogy a határban senki, csak a keletnémet határsértők, mi meg alig 8-an kómázgattunk a Tsz-ben.
...
Szerencsére időben felriadtunk, és beloholtunk az örsre.
Aztán vártunk.
És vártunk.
És kiderült.
Lebuktunk.
Jaj,jaj.
Hát persze, hogy engem vettek elő elsőnek.
Miért is?
Nem is tudom.
Aztán úgy láttam jónak, hogy picit bűnössé válok, majd meglátjuk.
Bevállaltam, hogy bizony, bizony, elkövettem az italozás bűnét, méghozzá szolgálatban.
Azonnal letagadtam a két szimatot, mert nekik ebből sokkal nagyobb galiba lehetett volna, és ketté választottam a csapatot, és csak magunkat vallottam be, a másik háromról nem tudok.
Így aztán a szülinapos, és a fiatal kapott 3-3 hét helybe topit, ami annyit jelentett, hogy 3 hétig csak szolgálat, és örs.
Végülis örültek, hogy csak ennyivel megúszták.
ÉÉN is kaptam ugyan 3 hetet, de ÉÉN már aznap bent voltam Szegeden vásárolni, meg a Szegedi laktanyában, a tiszta ruháért.
Az meg, hogy nem jutok haza, na és?
Úgysem jutok haza, ha büntetve vagyok, ha nem.
Aztán ez sem így lett.
Történt ugyanis, hogy tél vége felé, egyszercsak küldtem táviratot Apunak, miszerint:
Apu! Küldj pénzt. Fiad.
Küldött.
És a rózsaszín csekk megjegyzés rovatába a következő szöveg állt:
Öcsi! Nagyanyád meghalt. Jövő héten szerda délelőtt temetés. Apu.
Hát nem boldogított a hír.
Mindjárt mentem is az irodába, és bemutattam a dokumentumot.
Az első válasz az volt, hogy ne hazudozzon itt össze-vissza.
Erre szerényen mondtam, hogy itt van Apu telószáma, és leírtam egy papírra, hogy:
Magyar Rádió, Horváth Zoltán: ... ...
Már meg is ijedtek egy fontos intézmény nevétől, pedig nem is írtam oda, hogy mondjuk "Vezérigazgató.".
Egyébként nem is volt igaz, de akár az is lehetett volna.
Vagy egy egyszerű takarítószemélyzet.
Szóval, ez is bejött.
Még tartott a büntim, és már a teljes katona időm alatt másodszor otthon voltam.
A haza út a szokásos.
Szerdán 0 órakor, miután beérkeztem szoliból, átöltöztem, és már kint is voltam az 5-ösön, és stoppoltam a kamionokat.
Hamar találtam Pesti fuvart, úgyhogy reggel 5-kor már bálnáztam otthon a kádban, és még aludtam is kicsit a temetés előtt.
Aztán már csak vasárnap éjfélre kellett bent lennem.
Mikor visszaértem, hallottam a hírt, egy csocsó versenyről.
Azonnal be is neveztem.
Egyéniben is, és párosban is.
Kost, was kost.
Így is lett. Az örsről egyedül ÉÉN mentem.
Ez egy hétvége volt, a Halasi kiképző lakatnyában.
Péntek délelőtt érkezett a Jőr busz, és mentünk a szomszédos örsökre.
Amikor megtelt a busz, akkor elindultunk Kiskunhalas felé.
Délután odabent találkoztam egy csomó ismerőssel, akikkel együtt voltunk kiképzésen.
Eltelt az este.
Másnap reggel 8-kor indult a derby.
9-kor már ki is estem egyéniben.
Na mondom. Ez az igazi.
Elkezdtem keresni Walakit, akivel talán tudok párost alakítani.
És lőn.
Egy srác, aki velem egyidős volt, együtt kaptuk a kiképzést.
Láttam, hogy állati jó a csuklója, iszonyúan támad, de nincs meg a bal keze, nem tud védekezni.
Ki is esett.
Szóltam Neki, és elmentünk gyakorolni.
Hamar össze szoktunk, és már neveztünk is a párosban.
Természetesen Ő volt a támadó, ÉÉN meg a védelem.
Vasárnap neki lódultunk a páros versenynek.
Délután meg kihirdettek minket kerületi bajnoknak.
Az esti busszal, márnint járőr busszal, vissza tértem a dicsőséggel a hátamon, az örsre.
Még az éjszaka egy vörösboros őzpörkölt mellett megünnepeltük a győzelmet.
Már a hétfői napi parancsban kihirdettékk, hogy a következő hétvégén jelenésem van Bugyipesten, az országos versenyen.
Halason talcsiztam a Tesóval, és Pestre vonatoztunk.
ÉÉÉRdekes.
Épp Ady-ligetre kellett menni.
Hazai pálya.
Persze, még aznap otthon voltam.
Nem teljesen legálisan, de legalább a játékos társsammal.
Hajnalban vissza osontunk, úgy, hogy még csak észre sem vették a hiányunkat.
Cserébe megnyertük az országos bajnokságot is.
Nyertem 2 nap szabadságot, amit már Gyálaréten töltöttem el.
És még egy kis alvásos.
Ez már talán márciusban lehetett, amikor már akár 12°-os hőség is volt.
Hősünk eléggé lelakva érkezett vissza az örsre, eltávról, és mindössze 4 órai alvás után már ment is ki szoliba.
Amikor kiérkezett, alig várta, hogy neki dőlhessen a telefon oszlopnak, és már alucizott is.
Majd egyszercsak húzza a zümmert, azaz betelefonált az ügyeletre.
Kérdezi, hogy elindult-e már a váltás?
Még nem.
Mit vigyen ki Neked?
Csak egy tiszta gatyát, meg egy zsávoly alsót.
A zsávoly a gyakorló ruha neve volt.
Kérdezi is az ügyész, hogy
- Minek az Neked?
- Kell, mert beszartam.
Teljes döbbenet.
Mit csináltál?
Hát azért csak kiküldte az ügyész a ruhákat.
Aztán amikor beérkezett a srác, azonnal kifaggattuk.
Elmesélte, hogy békésen szunyókált az oszlop tövében, amikor egy jelentősen nagy ütést mértek a fejére.
Úgy megijedt, hogy a szó szoros értelmében beszart.
Röhög az egész örs.
Aztán, amikor újra szóhoz jutott, elmondta azt is, hogy valószínűleg mielőtt még lekuporodott volna, felmászott egy macska az oszlopra.
Aztán ott fönn, a hideg szélben jelentősen elgémberedhetett, mert egyszerűen csak leesett.
Mégmeg pont az Ő feje búbjára.
Hát ezzel be is írta magát az abszolút lúzerek bandájába.
...
És kezdett kitavaszodni.
...
