Azon a napon
Azon a napon
fázósan összehúzódtak az ablakszárnyak,
s a bent rekedt csönd idegébe
hasított a kín.
Ököl szorult önmagába,
körmök vésődtek a húsba,
az eleven emberi húsba....
majd elernyedt a kéz,
mert eleget visszavágott
a nagy öklöknek.
Döbbenet ült a szemén:
ugye visszahoznád a pillanatot
s ti is: mindazok, akiket
ez a góc rág?
Nem herodiák lángpallósú hadáv,
csak szeliden, mint a mosolygás,
elébe állnánk: - maradj, Attila! -
Ne még - ne indulj el az útra,
itt a helyed, szívünk piros sátora,
fái között, hol madaraid éneklik
tiszta jövendőnk,
s nyílt szemek állták
a vén múlt tekintetét...
ne még - kiáltanánk a vasszemű szörnyre, -
de visszavonhatatlan pereg a film....
4s még a tó ezüst öblein
felébred a hajnal,
az éj gyászfátyla eloszlik:
Szárszó - ez az égő sebhely - fáj vissza megint...
