Irodalmi sarok
ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Irodalmi sarok ( A vakok és gyengénlátók alkotásaiból )

Menü

Horváth Zoltán (Matula)


Balaton átúszás

Valamikor Úrfi koromban magam is átúsztam a Balcsit.
A helyszín a már jól ismert Révfülöp, Balatonlelle.
Amit mi műveltünk a cimborámmal, azt nem tekintettük igazi vakmerőségnek, pedig...
Azokban az időkben még szingli férfiak voltunk, jelentős csáberővel.
A kollégának volt Gárdonyban egy nyaralója, nekem meg egy Lada 1500 típusú csoda autóm.
A '80-as években nevezték ezt a típust paraszt Mercinek.
Vagyis, mind a kettőnknek volt nyaralója, és kocsija is.
Innentől már csak az időpontokat kellett egyeztetnünk, hogy villoghassunk a csajok előtt.
Ám de!
A korpusszal is kellett törődni, hogy kellően használható legyen.
Ezért aztán állandóan sportoltunk, de persze csak lelkes amatőr szinten.
Ebbe a kategóriába tartozott az olimpiai 5 próba is, aminek egyik próbája volt a Balaton átúszás.
Nosza!
Mi vagyunk a kemény gyerekek, megesszük reggelire azt az 5300 méteres távot.
Mindjárt másnap reggel 6-ra megbeszéltünk egy randit az akkor még nyilvános Komjádi Béla uszodába.
Már csak azért is oda, mert nem csak az ország legújabb, és egyetlen világszínvonalú versenyuszodája volt, hanem azért is, mert a munkahelyünkre menetben pont útba esett.
Vagyis legrosszabb esetben le kellett szállni a 86-os buszról, vagy inkább le kellett parkolni a kocsival.
Na bementünk, jegyet váltottunk, átöltöztünk, és nyomi-nyomi a medansziéba.
Egy rozoga fejesnek indult hasas után neki vágtam a távnak, annak a biztos tudatában, hogy nekem van életmentő igazolványom is, amit a seregben szereztem, a hajós kiképzés melléktermékeként.
Aztán jött a narancs ízű meglepetés.
A medence végén már sírva, hörögve könyörögtem levegőért.
50 méter.
És ember halál.
Jééézusom.
Nem hogy 5000, de még csak nem is 500 méter, csak 50 méter.
Mi lesz ebből?
A cimbi is hasonló képpen járt.
Azzal vigasztaltuk magunkat, hogy ezzel a teljesítménnyel Erik, az angolna még az olimpiára is kijutott.
Azt a közvetítést sohanem fogom elfelejteni.
Egy egész világ drukkolt Eriknek, aki egy afrikai ország egyetlen úszójaként indult, és 1 perc 58 másodperc alatt teljesítette a 100 métert, amit mások mondjuk úgy 50 másodperc alatt úsztak meg.
A végén az úszó stadion felállva drukkolt Eriknek, hogy meg ne fulladjon, mielőtt célba érne.
Ez a kis történet most megint érvényes, hiszen Erik kint lesz a Londoni olimpián.
Szerencsére, csak mint edző.
Vissza térve a mi szánalmas teljesítményünkhöz, meg is beszéltük, hogy nincs mese, azonnali bérletvásárlás történik, és mindennap ott kezdünk.
Mellette persze folytatjuk a déli 2 órányi teniszt, meg az esti 10 km futást is.
Esetleg tarkítva egy kis focival, vagy bringázással.
Nem dicsekvés képpen mondom, de a második hónap végére már napi 2500 métereket úsztunk, különösebb lihegés nélkül.
A baj csak az volt, hogy a hétvégén már élesben kellett úszni, nem medencében, hanem élő vízben, és nem 2500 métert, hanem 5300 métert.
Neki is indultunk.
Sikerült az egyik nagynénémtől szerezni egy kölcsön villát, Lellén.
Így már péntek délután leutaztunk a Balcsira.
Egy kellemes, de nem megeröltető este után korán lefeküdtünk.
Sajnos csak egyedül, de mindent a cél érdekében.
Vacsora gyanánt megettünk egy 11 kilós görög dinnyét, mert hogy holnap kell majd az energia, az meg tiszta cukor.
Éjszaka posványosra pisiltük a telket.
Hajnalban, azt mondja a cimbi, hogy épp itt az ideje a 10 tojásos rántottának, energia gyűjtés címén.
Ja.
Csakhogy a villában mindösszesen csak egy fával fűthető 1000 éves sparherd volt, a főző alkalmatosság.
Abban a pillanatban ugrott a meleg reggelinek ,még a gondolata is.
De tojás kell, mert az tiszta fehérje, tele energiával.
Hát most mi legyen?
Eszembe jutott a Rocky című film, aminek a főszereplője Silvester Stallone volt, és mint boxoló, reggelente megivott 5 nyers tojást, már csak az energia miatt is.
A jelenetet arról jegyeztem meg, hogy egy kézzel törte fel a tojásokat.
Nesze!
Itt a lehetőség, hogy olyanok legyünk, mint a nagyok, a moziban.
Csak néhány tojgel ment a pusztulatba, mire bele került az 5-5 nyers fehérje adag a bögrékbe.
ÉÉN azt mondam, hogy ezt csak megsózva bírom letolni.
Meg is sóztam, és fel is kevertem kicsit.
A cimbi hősként viselkedett, és egybe letoltuk az egészet.
Nem is volt rossz.
Elindultunk kocsival a hajóállomásra, ahonnan az orvosi vizsgálat után hajóval vittek át Révfülöpre, ahonnan vissza kellett úszni.
Mintegy 100 méter után olyan tempóban jött fölfele belőlem a nyers fehérje, ahogy lecsusszant.
Épp csak meg tudtam állni, kiugrani a kocsiból, és már elemi erővel, buzgárként tört elő a viszontlátás öröme.
Kicsit remegő kézzel, és gyomorral tettem meg a hátra lévő pár 100 métert.
Teljesen kimerülve érkeztem meg az orvosbizottság elé.
Meg is kérdezték:
- Tényleg jó pofa dolognak tartotta, hogy berúgva érkezik egy ilyen komoly versenyre?
- Anyád!
Két hete nem ittam semmit, csak a tojás volt nyers.
Nem értették.
Persze, hogy nem, hiszen Ők csak dokik, és nem indulók.
Azért megkaptam a rajt engedélyt.
Irány a hajó.
A rajtszámos karszalag a csuklón, úszószemüveg a kézben, és minden más a kocsiban.
Amikor már majdnem a hajón vagyunk, a cimbi megkérdezi, hogy:
- Szemüveget minek hoztál?
- Hogy hogy minek?
Mert most szerintem több órát a vízben leszünk, és ez még egy egészséges pupillának is megterhelő, nem hogy nekem.
- Na jó, jó, de a dioptriás szárazföldi kukucsod miért ragadt a burádra?
- ..Sza meg! Hát nem elfelejtettem letenni?

Megláttam egy kiskatonát, aki a biztosítást végezte, és megkérdeztem, hogy itt lesz, amikor kijövünk.
Mondta, hogy igen.
Erre a kezébe adtam a hemügét, mondván, hogy ha megjöttem, akkor megkeresem.
És ezzel fel is szálltunk a hajóra.
Indulás után elkezdődött a nagy kence-fice.
Kentük magunkra a bálnazsírt, két okból is.
Először, hogy ne ázzon ki a bőrünk, másrészt, hogy a mozgástól a hajlatok ne dörzsölődjenek ki.
Közben meg ment az ismerkedés, a sporikkal.
ÉÉN is megkérdeztem a mellettem kenekedő srácot, hogy:
- Te hogy készültél fel?
A válasz mind a mai napig megrázó:
- Tegnap lementem a Komjádiba, és leúsztam 10.000 métert.
- Anyááád!
Azonnal szerezzen valaki egy jóképű Parabellumot, azonnali megöngyilkolászási célzattal!
Később megtudtuk, hogy Ő egy hosszú távúszó világbajnok volt, és csak passzióból úszta le a távot.
Meg is nyerte, valami 58 perccel, azt a távot, aminek az átlag ideje két óra volt, a maximum szintideje meg 3 óra 15 perc volt.
Révfülöpön kikászálódtunk a hajóból, erőst ügyelve arra, hogy el ne csússzunk a tömény bálnazsírba öltözve.
Mikor mind az 50-en már a kikötő betonján vártuk a start pisztoly eldördülését, akkor a haverom felkiálltott, hogy
- Álj az egész, Nekem klotyóra kell mennem!
Erre azt mondta a rendező, hogy akkor várjunk pár percet, amíg a cimbi kiszarja magát.
Úgy is lett.
Megérkezett, és csöndben közölte velem, hogy ami nekem még induláskor fölül, az neki most alul...
Tehát ott álltunk a rajtkövön, teljesen kimerülve, farkas zszemet nézve 5300 méter vízzel.
Lövés.
Ugrás.
Úszás,
Úszás,
Úszás,
Úszás,
...
Már nem megy a gyors, átváltok mellbe.
...
Úszás,
Úszás,
Úszás,
Egy 30 méteres sávban úszunk, és 30 méterenként ott vannak két oldalt azok az ostoba 3 evezős rocsók, két-két katonával, akik segítenek ha baj van.
Nincs baj.
...
Úszás,
Úszás,
Úszás, Leér már a lábam?
...
Bugy bugy bugy.
A francba, még nem.
Úszás,
Úszás,
Úszás,
Begörcsöl a jobb lábam.
Felfeküdni a vízre, és kimasszírozni.
Megtanultam az életmentői tanfolyamon.
2 perc, és sikerül is.
...
Úszás,
Úszás,
Úszás,
Úszás,
Há-há-hááá!
Leér a lábam!
Ezt a 300 métert már gyalog teszem meg.
Végre kiértem.
Elvánszorogtam az orvosi sátorig, aholmegállapították, hogy még épp nem haltam meg, és közölték a szint időmet.
2 óra 15 perc.
Egész jó.
Egy gyenge amatőrhöz képest, biztos.
Aztán észre vettem a cimbit is, akit épp a Novotni Zoltán faggatott.
Az első mondat így hangzott:
- Vörös, szakállas, akár viking harcos is lehetne.
Pocsolyává röhögtem magam.
Azért arra ügyeltem, hogy este a hiradót mindenki nézze a Kutató Intézetben, hogy a kollégák se maradjanak le semmi jóról.
Miután kiszabadult a novotni karmai közül, megkerestük a kiskatonát, a hemügémmel.
Végül is bemondattam a hangos bemondón, és Ő jött oda hozzám.
Megköszöntem Neki a jóságát, és feltettem az orvosi segédeszközt.
Ekkor vált gyanússá az orcája.
Kis faggatózás után kiderült, hogy az általános suliban osztálytársak voltunk, mintegy 8 éven keresztül.
Ő sem ismert meg, mert állítólag általánosban még nem volt ilyen jól szituált szakállam, meg talán még pár kilóval kevesebb is voltam, ÉÉN meg azért nem ismertem meg, mert hemüge nélkül elég rosszul láttam.
Persze magunkévá tettük a pólót is, és év végén még eltehettük az akkori bordó, címeres, olimpiai egyen melegítőt is, az oldalán a piros-fehér-zöld csíkkal.
Állati büszke voltam a teljesítményemre, egészen a következő évi átúszásig, amikor is minden faxni nélkül simán átúsztam.

 

doboz alja
oldal alja