Balcsiparti koncert
Az este történt, hogy miután hites feleslegem közel 50 nap után tegnap első ízben érkezett haza Svájc országból, és annak is Zürich városából, épülő szépülő kishazánkba, az Őt szeretve tisztelő kicsiny családja körébe, betartva a kort a sorban, két kezecskéjében egy-egy tányér túrós plecsinttel, a hátán egy ménykű nagy batyuval, amiben a laptopja rejtezett, ma már átal is mene 85 esztendős kereszt szüléihez látogatóba.
Alig egy órával később befutott az egyik uncsitesó, és nem felejtette el felhívni Ágnes asszony figyelmét, az este 8-kor kezdődő Budapest Ragtime koncertre, ami az alkalomra felépített sörsátor területén lett megrendezve, és még meg teljességgel ingyéé.
Az alkalom meg az vóótt, hogy az idénre bézár a Balaton.
Legalábbis itt Márián.
Namármost ez a drága asszony meg azonnal csinált egy befutót, és befutott a mi kertecskénkbe.
Mög is kérdezte tőlem, hogy érdekel-e a történés.
ÉÉN meg persze nem leptem meg a gyors válasszal, hogy:
- NEEEM!
Azért, amikor az orromra kötözte, hogy márpedig szerinte már kidughatnám azt az össze-vissza kötözött orrocskámat a birtokról, mert az a bizonyos sersátor a már többek áttal jól ösmért Fakorcsma, és a szabados strand közötti füves területen lett felállítva.
Elkezdtem teljes erővel keresni a templomba járó ruhámat.
Aztán, amikor megvilágította számomra azt a tényt is, miszerint kint lesz a Váry Zsolti is, a hentes, akinek van pecsenye sütője is, és a Bunbi Uram által is jól ösmért sült csolbájszával támad, hát már nem bírtam tovább, és inkább egyszál rövid gatyókában ki is penderültem a lakás bejárati ajtaján, ajkaimon a "Nyomi-nyomi!" sürgető szavakkal.
El kell mondanom, hogy ez a részemről igen-igen nagy teljesítménynek számít, hiszen egyébirányú, eddig még nem taglalt problémáim miatt nem mozdulok ki a kertből.
Ám, most belém bújt a kis ördög, és hagytam magam tolni.
Az élmény, leírhatatlan volt.
Azért ÉÉN mégis megpróbálom leírni.
Az úton igazából semmi különös esemény nem történt.
Cserébe, a helyszín közelében már eszembe is jutott, hogy az idén még csak egy esetben jártam a Fakorcsmában, és igazán az sem esett jól.
Gondoltam egyet, és kipróbáltam, hogy az új 1 lóerős motorom valóban hőre lassuló-e, ahogy a szervízkönyvben olvasható volt.
Mondom az Asszonynak:
- Hőőő.
És igen, lelassított.
Aztán kitettem az indexemet jobbra.
Aztán az Asszony szűrét tettem ki, mert nem akart kanyarodni...
Azért lassan-lassan csak megértette a szándékomat.
Letáboroztunk a Balla Gyurinál, és Ágnesem már rendelte is a két Tüskét, gyengébbek kedvéért, ez a Gyuri borászatában készült, saját házi törkölye, meg a két rigót.
Ez sem az olasz vadászok kedvence, hanem a fele világos, fele barna sör vegyedelme.
Máshol talán vágottként ismerik.
Amíg bambiztunk, ezt most nem nagy betűvel írtam, egyszercsak megállt mellettem a Tripkó, a sebész professzorom, akinek köszönhetem azt a bizonyos 8 és fél kilós hirtelen fogyásomat.
Pacsiztunk, és tütüztünk tovább.
Mikor mög hallottuk, hogy a zenészek bele csaptak a húrokba, és a cefrénk is lefolyt a torkunkon, mentünk tova.
Azért ne gondoljatok hosszú útra, mert mindössze 50 méterre vóóttunk a sátortól.
Nem is sokára hallom, hogy mellettem seftelnek.
Itt már a Doki tolt, és így a hangzavar ellenére is meg tudtam kérdezni Ágitól, hogy mi is ez?
El is mondta, hogy bizony beértünk az árusok gyűrűjébe.
A szokásos zsibi-zsubi közepén találtam magam.
Volt ott bőrdíszműves, konyhai eszközös, fakanalas, könyves, meg egy kislány saját maga által, igen igényesen elkészített gyerekjátékokat kínált megvételre.
Arrébb egy kegytárgyas, és minden féle lekvárok is megtalálhatóak voltak.
Ennél az asztalnál is, meg annál is Walaki mindíg üdvözölt.
Hol egy vevő, hol meg egy árus ösmért mög.
Már nagyon tetszett a sztori, pedig még csak az elején tartottunk.
Megint ránk köszönt hátulról, egy ismerős hang.
Hát az uncsitesó volt, családostul.
Persze, csak a korunk béliek.
Szó szót követett, egyszercsak már annyi ismerős, jó barát, és rokon volt körülöttem, hogy meg kellett álnunk.
Nos amikor már a tömeg nem a sátor felé hömpölygött, hanem egyesek már onnan jöttek felém, már kicsinyét talán kínosan is éreztem magam a bőrömben.
Ekkor mit áád Isten?
A mellettem lévő asztalnál a rézműves elkezdte összepakollani azt a pár portékáját, ami még megmaradt, és elhúzott a francba.
Nosza, Tripkó azonnali hatállyal, ellentmondást nem tűrően betolt az üresen árválkodó asztal mögé, mint ha ÉÉN lennék az árus, és a portéka is.
Jelentős kacaj hullám tört ki az engem közrefogók körében.
Ekkor estem pánikba, merthogy a távolban felcsendült a sültkolbász illata.
Mondtam is, hogy ÉÉN csak félig jöttem zenét hallgatni, másfelöl meg be lett ígérve, egy kolbász vacsora.
ÉÉN észre se vettem, már csak aztatat, hogy egyszerre többen is megérkeznek néhány tálca hurkával, és kolbásszal.
A harmadik meg hozta a savanyákat.
Ez már ollan 10 óra tájban volt, amikor vége kellett vóna legyen a koncertelésnek.
Nem vóótt vége.
Amikor, a tömény vacsi elpusztítása után elkezdtem érdeklődni, hogy kinek, és mennyivel tartozok, jött a nem várt válasz:
- Zolikám!
Mindnyájan a vendégeim voltatok, mert így legalább nem kellett kidobnom ezt a pár adagot.
Hallottam ezt mind a Váry Zsolti hangján.
Erre mindnyájan elkezdtünk hálálkodni, és megköszöntük a jól tartást.
"Isten tartsa meg jó szokásodat!"
Mondok, akkor induljunk haza felé, mert a ricsaj már elmúlott, és lassan bézáródik a placc.
Így is lett.
Aztán a Fakorcsmánál szóltam, hogy ÉÉN már csak megszomjaztam kissé, erre a vacak ingyéé kolbira.
A már-már kiürülő félben lévő Fakorcsmát egy pillanat alatt megtöltöttük élettel.
Ettől aztán a többi járókelőnek is megjött az ihatnékja, és mesmeg fullon pörgött a korcsma.
Mi voltunk vagy 10-en, de 5 perc múlva már vagy 50-en álltak a sorban.
A kiccsajok kihozták a söröket, és a tüskéket, amire odaért a Balla Gyuri is, aki már standolni érkezett.
ÉÉN azonnal megköszöntem Neki a Lápi elmebajra kölcsön kapott asztalokat, és padokat, és mondtam, hogy fizetném az egész kört.
Mire többen fölhördültek, hogy azt már nem, hanem ki-ki alapon.
Mire a Gyuri egyáltalán nem hördült föl, hanem közölte, hogy neki ugyan nem tartozik senki semmivel, hanem inkább a vendégei vagyunk.
Még legalább egy órácskát elökörködtünk a bandával, mire elindultunk.
Ahogy végig rollereztünk a Csati parton, minden utcánál lefordult egy-két cimbi, és mire a Kölcsey Gasséhoz értünk, már csak 4-en maradtunk.
A Tripkóék, az asszonykájával, meg Ágival mi.
Ott tőlük is elköszöntünk, Ági átvette az Illés szarvkormányát a Tripkótól, aki mindvégig hűséges rabszolgaként tologatott, mint akinek bűntudata van, hogy miatta nem tudok gyalogolni, és begurultunk a Birtokra.
Amikor már a kecóban hédereltünk, és Mircike is elfoglalta az Őt megillető helyet, a kanapén, na akkor, és csak is akkor szakadt le az égalja.
Ágival még csak a rend kedvéért becsókoltunk egy-egy zsíros deszkát, természetesen ahogy azt kell, lila hangyával, hegyes erőssel, sóval, frissen őrölt színes borssal, és Lókacsai piros paperigóval.
Majd, úgy 1 óra körül nyugovóra tértünk.
Azaz ÉÉN csak tértem vóóna, de addigra az álom már kiröppent a szememből.
Hát nekifeszültem, hogy ezt leírjam Néktök.
Remélem, megérte gyűrnöm magam...
