Berindán László köztünk marad
Valaki mindig itt hagy bennünket:
Az örök nyugvás birodalmába
Sürgeti őket a konok végzet.
A múltba lépnek s többet a mába
Épített rendig már nem jutnak el.
Árnyékba búvott árnyékarcukat
Fordítják felénk nyugtatón, s ha kell
Keményen. Törvény ez, hát így fogadd.
Lehet-e önként belenyugodni
A kifeszített, ezüstcsillámú
Kvint-szalagíven - fönn láttuk ott mi -
Táncba szökkenő, meleghullámú
Vibrátókkal telt fürge ujjakat
Mélybe taszító nyirkos erőszak
Ítéletébe, hogy nincshez tapad
Tudatunk csapja - és frisshantú szag ...
Harangszív lüktet hang-vért végzenéd
Bús ritmusában tisztelt tanárom.
Így kell búcsúznom tőled? Nézd, szemét
Könny fátyolozza keserű áron
Gyászhíred vevő tanítványodnak.
- Virágcsokra tán örök szép marad -
Emlékképeid sem halványulnak,
Mert szívünk féltőn védi sugarad.
