Beszélgetés az esőt hozó széllel...
"Te vagy? Te zörgeted ablakomat?
Csattog a vászonroló s zörögnek
Futnak az úton bús levelek.
Ó, mennyire vártunk! Hetek óta
Szárazak, forrók a poros utak,
Süpped az aszfalt, fogja cipőmet
És árnyékba űznek a napsugarak."
"Látom vártál. Most megpihenek,
Beszélgethetünk, ha úgy akarod,
Elfáradtam míg ideértem,
Érzi szárnyam a hosszú utat.
Nagy hegyek felett magasan szálltam
S hajtottam lomha, szürke nyájam,
Oly lusták, de félnek tőlem, ha
Ostorom csattan s kergetem őket!"
"Jó, hogy megjöttél végre! Már érzem
Hűsítő csókod homlokomon,
S az ájult, lankadt levelű kertek
Mégsem vártak esőre hiába.
Merre jártál? Oh, egek utasa,
Kalandos vándor? Lásd irigyellek:
Étheri tájon szabadon szállasz!"
"A tajtékos tenger küldött, milliárd
Cseppű, zöld vizű tenger. Melegek
S hidegek fenn a hűs légben
Vad csatát vívtak. Én is harcoltam,
Majd kiszakadva ostort ragadtam
És felhőnyájam kergetni kezdtem.
Arany lapályok fölött repültünk,
Fehér városok izzottak némán,
S a lomha gálya pihenni vágyott..."
"Ó mondd csak, meséljed! A fény
Birodalma s a képek előttem némák.
Ha te meséled, minden megéled."
"Ujjé! Hogy kergettem őket! Súlyos
Terhükkel viselősen csak szálltak.
Csillogó ormú, feltörő csúcsok
Utánunk kaptak s a kemény ujjak
Lelopták nyájam két kis bárányát.
Ostorom csattant, elmenekültünk,
S újra csak nyájas lapályok fölött
Láttam árnyékunk tűnő futását...
Hozzátok jöttem ma dús adománnyal,
Szürke nyájam végre pihenget,
S terhét leeresztve megitatja
Szomjas földeteket. De már eleget
Fecsegtem. Ég áldjon! Eressz utamra!"
Tréfásan beletúrt hajamba,
Nevetett, s meglibbentette szoknyám,
Aztán elszaladt. S utána lassan
Cseperegve, majd mind erősebben
Friss zápor mosta az utca kövét...