Bezárva egyedül
Jaj annak, aki megvakul.
Nincs, aki segítsen, aki a kezét kinyújthatná feléd.
Ha megtenné is, mit használ az neked, olyan az, mint a levágott kezű, aki a zuhanás közben
érted nyúl...
A szememet nem adhatja vissza,
a fiam látványát nem festheti a lelkembe senki:
el vagyok választva fiútól, asszonytól, rokontól.
Kútban vagy, testedet körülzárta a sötétség.
Az agyam védekezően tudattalan állapotban várja az újabb tompulást.
Nem akarom tudomásul venni azt, hogy nem látok, ki akarok törni, rázom a rácsot és üvöltök,
néhány szekrényt is összetörtem már.
Ilyenkor arra gondolok: - Ha az orvosra, "aki nem adott szemcseppet", ráborítottam volna az
asztalt, akkor a börtönben ücsöröghettem volna látva...
De ez rosszabb minden börtönnél, itt nincs jó magaviseletért való szabadulás.
Magam vagyok magamnak a társa,
egyedül mindenféle megoldásra.
Különálló minden ember,
egymás szigeteire ordítunk nagy igyekezettel.
De rálépnia másik szigetére egyetlen ember sem képes,
még, ha az igyekezettől a másiknak a lába, akár a torka is véres.
Magam vagyok egyedül népes e világban,
házason is Robinzonként a szigetemen,
magányos kerek világként e világban.
Egyetlen segítség lehetséges,
ha Istenre a lelkem megbékélve nagyon éhes.
Mentőkötélt dobhatnak felülről,
és a nyomor, amely felőröl,
ha eltűnök is nem örökre,
Jézussal együtt a Földre jövök le.
