Bölcs imát kérünk
A szavak peregnek,
hangok félve remegnek,
sokan óvatosan vagy sietve
mondatokat, jajj kiáltást papírra vetnek.
Fohásszal, alázatos indítvánnyal,
szívből, lélekből zubogó szóval
a Mindenható elé járulunk,
oltalma, s vígasztaló karjába futunk.
Teszem én is, más is,
mind, ki él benne s hisz.
S megtettem még kérelmem egy léleknek,
kinek éteri részei még itt e földön éreznek.
Mondtam neki, zengjen az égben éneket,
hallja még azt megannyi lélek serege.
Mert szótlanul is tudom, jóságból szól lelke,
szívéből az igazságért hangsorból szőtt zengedelme.
Most hozzád fordulok, drága Dalnok,
ki belátod mindenfelől eme színes, zavaros világot,
s érzed megannyi világ életterét,
s földi létednél elmondhatatlanul bölcsebb lettél.
Küldj hát hangot, szót,
hangsorok tetejéig felfutót, zokogót,
mert te kiválaszthatod, ki képes felérni,
ki az, ki az éteri adás rezgését megérti.
Míg itt voltál, ugyanezt cselekedted:
adtál enyhülést szomorúnak, szerelmesnek,
bátorítást megfáradtnak, elkeseredettnek,
megtaláltatás reménységét az úton elveszetteknek.
Sugárzó buzdítást természet kezétől szenvedőknek,
árvíztől földön futóvá vált kerengőknek,
segítséget forradalmi hangulattól belülről égőknek,
méltóságot összetört, betegség okán tulvilág felé lebegőknek.
Ma is ez vagy te:
ihleted szavakban, elmorzsolt, eldúdolt hangjegyekben,
s meghallgatva e kérést mégis teljesíted,
úgy legyen egy g-hang 4-es oktáv közepénél jeled.
E jel előzze meg formába úszó rezgésed,
eképpen e tett összeköthető veled,
s ki értette, árad felé dallam, szöveg,
s ki majd elénekli, nevezzük jelzővel: Lángot őrzőnek.
2015. november 20.
