CSÖPIKÉRE EMLÉKEZVE!
Két éve már, hogy elhagyott,
Szívembe mély fájdalmat hagyott.
Okos volt és fegyelmezett,
Ezért VAKVEZETÉSRE tanítottam be.
Tudta, hogy csak jobb felől mehet,
Előttem balra átfutni nem lehet.
Ha gyorsan ment, kértem, lassabban menjen,
Rám nézett, mintha kérdezné: most megfelel?
Sokat éjszakáztam mellette, mikor beteg lett,
Sírtam, imátkoztam érte az Istennhez,
Ne vegye el tőlem, mert ő a mindenem,
De győzött a halál, és vége lett.
Mindketten sírva temettük el,
Kis sírján mindig friss virág van.
Napi szinten beszélek neki,
A fájdalmam mégsem múlik el.
