Déli imádság
Csend, hallgatag a kolostor szent magánya,
Testvérek készülnek déli zsolozsmára.
Rekkenő hőségben harang zenéje száll,
Krisztusi szívekben imádságra talál.
Mindenem megnyitva én is térdre hullok,
Felkészítve lelkem kérő fohászt mondok.
Vezeklésre szólít templom hűvös csendje,
Bízva tekintek az Oltárfeszületre.
Imádságom bizony nem magamért kezdem,
Szenvedő világért emelem fel szívem.
Hiszem, hogy szavaim Isten meghallgatá,
Gyarló vétkeimtől lelkem feloldozá.
Amíg így imádkoztam, megszünt az idő,
Már más nem létezett, csak a bölcs Teremtő.
Magához emelte lelkem érdemtelen,
Szívemet tartotta megsebzett kezében.
Lehajtottam fejem, de Ő megvígasztalt,
Terített számomra hajlékában asztalt.
Borral telt kehelyből adott nekem inni,
Kész voltam Testét s Vérét magamhoz venni.
Hálás köszönetem letérdelve mondtam,
Isteni Fiáért Máriát áldottam.
A Szentlélek által szeretetük adták,
Égi erejüket szívembe oltották.
Mindazt továbbadom, mit kaptam Istentől,
Nem feledkezvén atyai szeretetről.
Magához hív néha a csendes kolostor,
Templomában vendégül lát a jó Pásztor.
2013. június 19.
