Irodalmi sarok
ugrás a lényegre   ugrás a hírekre
Irodalmi sarok ( A vakok és gyengénlátók alkotásaiból )

Menü

Horváth Zoltán (Matula)


Dili hét

Szóval az egész úgy kezdődött, hogy pénteken megérkezett a mama. Egy átlagosnak tűnő hétvége.
Alvás, vásárlás, beszélgetés, főzés, kocsma, blaaa blaaa blaaa.
Ám de Anyák napja, és mindenféle szülinapok miatti leittasodással tarkítva.
Vasárnap mama rohan haza, hogy a gyerekek is jóól fejbe ünnepelhessék.
Ezt követően hivatkozva az érettségi szünetre még este vonatra teszi a fölösleget,
akik éjjel fél 11kor meg is érkeznek. Hétfőn ismét tömeges ébredés.
Ifjusági program, de legalább az idő nem áll meg. Kedden meleg váltás.
Az ikrek vitorlát bontanak kelet felé. A keszegen ütköznek a Kövesékkel.
Őket ugyanis már jó előre beszerveztem unalom űzőnek.
Na egy lájtos kedd délutánt követően unalomnak se híre, se hamva.
Szerdán egy szokásos ébredés, kocsma, és kezdődhet a munka.

A gálya tárgya alakásban kevéske ablakmosás. Gabi neki gyűrkőzik, és támad.
A kertben Herr Köves pocskondiáz mindent, kivéve persze az orgonát.
Néha holmi létrákat emleget.
Feltehetőleg még élénken él benne az emlék, amikor az orgona bokor nyírása közben, létrástúl levetette magát a mélybe, a jól kiharcolt kötelező fájdalmak társaságában.

Valószínüleg megártott Neki a reggeli sörimöri, mert a kert ferde volt,
a fű hosszú, fakó, ritka, a föld göröngyös, agyagos, vacak.
Mire jól kidöstörögte magát, addigra már a Gyilkos, aki a vadonat új 4,5 lóerős fűnyíró, is brekegett,
és a Kristóf is nekiveselkedett a fűnyírásnak.
Közben Gabi egyéb mosásokra is vetemedik, mint függöny, tükör, polc, ajtó,bútor,satöbbi.
A mosogatást azért nem is említem, mert az minden páros órában 00 perckor tutira jön.
Véletlenszerű ebédelések, egészségügyi séták,és egyéb disznóságok közepette telik a nap.
Csak engem nem engednek a vodka közelébe. Undorító negatív diszkrimináció! Pfúújjj.
Később mégis kapok. Este komoly TVézés.
Az RT ELen Barátok közt, ( a híres hírhedt BK ), utána az M1en az életképek.
Éjszaka, kóma. Csak én alszom gyengébben a kelleténél. Így aztán már hajnali 4 kor kint tipródok a konyhában. Csak 6 óra után alszom
vissza. Csütörtökön reggel 8 kor a vízóra ébreszt. Fél kómában igyekszem a fajansz felé. Félúton elkezd vérezni a nózim, és púp nő a fejemen. Gabi pusztán jóindulatból rám zárta az ajtót. Később belátta, hogy súlyosan vétett a házirend ellen. a szokásos reggeli menet után többen ismét
felsorakoznak a munka frontján. Na nem én.
Kristóf kimegy, hogy összegereblyézze a levágott füvet.
Gabi mosogat, mos.
Kimos, nekem bemos, elmos,felmos, lemos, szétmos, összemos, visszamos, tehát össze vissza mos.
Kristóf megkérdezi, hogy mikor? jön a néma törpe a zöld hulladékért.
Mondom Neki: most. Ezzel a kocsi elmegy a ház előtt.
Egy letargikus mondat: Akkor már mindegy. Egészségügyi séta.
Szokásos ebéd hiszti után Kristófszépen összekapirgálja a susnyást,
Gabi viszont megtámadja a speizot. Mind kettőnk vesztére.
Elsőre megoldja a csordiuszi gamót. Kitalálja, hogyan lehet egyszerre
friss levegő és sötét a kamrában. Meg vagyok alázva! Nekem 3 év alatt nem sikerült.
A dolog tehnikai oldalát bonyolult számítások alapján kidolgoztam,
majd anyag hiányra hivatkozva elvetettem.
Izgágabi kb 4 másodperc alatt talál kampós csavart,méghozzá az én cucmányaim közt.
Anyáád! Sírás. Öngyi leszek!
Kiugrom az ablakon, de a szúnyoghálóról vissza pattanok.
Sebaj, úgy is földszinten vagyunk. Ezek után elmagyarázom a fizikai megvalósítást, és
adok szerszámotis.
A kivitel sajnos hibátlan. Szégyen! Megint szégyen.
1 piros mókus oda. Rögtön ezután leakasztja az üveglopót, és a helyére felteszi a fedőtartót.
Természetesen azt is Tőle kaptam. Így további fél piros mókus.
Szégyenem legmélyén felcsillan a remény. Az isteni szikra!
Légyszi mosd el a lopót. ( Legalább két óra) hi hi hi.
Ugyanis belülrőr sárga. Elmossa. A látók szerint szép tiszta.
De a 2 óra megvan. Vissza a másfél piros mókus. Végre újra döntetlen.
Innen a szokásos délutáni duzzogás, és a BK, majd lefekvés.
Felviradt a nagy nap. Péntek. Mama érkezik.
A reggeli szuttyogás után 10 óra tájban indul a para. Porszívózás, felmosás,
fürdő takarítás, konyhapucolás, stb. Épp a fürdőt taglaljuk, amikor megszólal a porszívó.
Mondom Neki ha Te itt, akkor ki porszív?
Ő már reggel leosztotta a Kristófnak. Így már értem.
Délre minden kész. Ebéd, érkezés, kocsma,beszarás.
Szombat. Végre bográáács! Kristófnak egészségügyi séta, Áginak tűz rakás, Gabinak
előkészítés.
Heroikus erőfeszítések közt vezénylem a munkát.
Szóval ülök a fotelben, és böfögök a sörtől.
A slambuc valami eszméletlen finom lett.
Szerencsére én csak az eszmei irányításban vettem részt.
Zabálás kipukkadásig, kajakóma. esti duzzogás.
Másnap a reggeli szuttyogás után Kristóf kutya kötelességének tekinti a kézilabda felfújását.
A műtét elvégzése után bokán rúgás terhe mellett megígérteti, hogy veszek egy másik pumpát.
Megígérem. Hazudtam. Na és?
Kövesék üdvözült vigyorral az arcukon távoznak kelet felé.
Mamával öröm ünnepet ülünk. Majd egy szűk családi encsem bencsem.
És hétfő délután Anyó is vitorlát bont.
Még 2 említésre méltó megjegyzés. 1. Beléptem az 50edikbe. 2. Élesítettem a másik gépet, a szkájpot, és tanulok.
Na pá picinyeim!

doboz alja
oldal alja